A marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó gyerekkönyvei

A marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó azon kevés számú erdélyi könyvkiadók közé tartozik, akik a felnőtteknek szánt értékes, színvonalas könyvek kiadása mellett felvállalja a rangos gyermekirodalmi alkotások megjelentetését és terjesztését is.
A marosvásárhelyi Mentor Kiadó 2004-ben három gyerekkönyvvel lépett az erdélyi gyermekkönyvpiacra. Az első A mi kastélyunk című igen gazdagon illusztrált mesekönyv, mely Bajor Andor kiadatlan meséit tartalmazza, egy évre rá, hogy a Koinónia Kiadó a szerző Mióta nem tudnak számolni a varjak? című elbeszéléskötete megjelent. Az említett kötet igen szép kivitelezésű kiadványa a Mentor Kiadónak. Ehhez társul Wass Albert két meséskönyve, a Tavak könyve és az Erdők könyve, melyek a szerző 1942, illetve 1946-ban megjelent meséskönyvének újrakiadásai. Mindez a kiadó 2004-es gyermekkönyv-termését dicséri. Azóta három kategóriában évente 2-3 gyerekkönyv kiadásával bővíti kínálatát.
A kiadó Népmese kategóriában két gyűjteményes mesekönyvet adott ki: Háromszéki és Udvarhelyszéki Népmesék címmel. Mindkét kötet Kriza János székely népköltési gyűjteményéből való válogatás alapján készült. A válogatás Vida Erika munkája. Ő is ültette át a szöveget a mai magyar nyelvre megőrizve a szöveg eredetiségét. Az előbbit Căbuz Annamária, a Kiadó által gyerekkönyv illusztrálásra gyakran felkért képzőművész fekete-fehér rajzai, az utóbbit Székely Beáta illusztrációi díszítik. Mindkét könyv 2005-ben jelent meg.
A Versek kategóriában két könyvet ajánl a kiadó a gyerekolvasók számára. Mindkét könyv tulajdonképpen nem csak verseket, hanem meséket is tartalmaz. Az első a négy évtizeddel korábban először megjelent Páskándi Géza Tündérek szakácskönyvének újrakiadása, mely klasszikus jellegénél fogva azóta sem veszített értékéből. A második Áprily Lajos születésének 120. évfordulója alkalmából 2007-ben kiadott Fegyvertelen vadász dala című válogatás. A kötet Áprily állatokról, természetről, szülőföldről szóló verseit, meséit válogatja egybe. Mindkét kötet illusztrációit Căbuz Annamária készítette.
A Gyermekirodalom kategórián belül öt gyerekkönyvet találunk, melyből három újrakiadás (Fodor Sándor Fülöpke beszámolói, Gyallay Domokos Rég volt, igaz volt, Karácsony Emmy: Gyermekkorom igaz meséi), kettő kortárs mesekönyv.
Fodor Sándor humoros elbeszélései (az első kiadásban karcolatoknak titulálta őket a szerző) először 1984-ben jelentek meg nyomtatásban. A szerző könyvében humoros, minden korosztályt elbűvölő nyelvezettel és egyéni stílussal mutatja be kamasz és felnőtt viszonyát, egy fiú nyári szünidőben elkövetett csínytevéseit, mely a gyerekeknek kitűnő szórakozásul, a felnőtt olvasóknak pedig tanulságos és ugyanakkor nosztalgikus olvasmányként szolgálhat.
Gyallay Domokos könyvét 1924-ben olvashatta először az erdélyi 10-14 éves olvasóközönség. A könyv ugyanis ezt a korosztályt szólítja meg. A könyv újrakiadása mellett a következő érvek álltak: a kötet Erdély történelmét igyekszik közelebb hozni a mai gyerek vagy ifjú olvasó számára (Mátyás királytól kezdve Rákóczi György és Apafi Mihály fejedelmekről szóló történeteken keresztül sorra szemlélteti Erdély és a magyar történelmének jeles képviselőit, azok személyiségét, gondolkodását, de a kor szokásvilágát is). A történetek nemcsak szórakoztatók, hanem hasznos olvasmányok is egyben. Mindkét kötet a Căbuz Annamária változatos, a gyerekek által is kedvelt illusztrációi által válik a mai gyerekek számára is kedvelt könyvvé.
Hasonlóképpen Căbuz Annamária az illusztrátora Karácsony Emmy, festőművésznő a Kiadónál megjelent Gyermekkorom igaz meséi című a gyermekkort idéző nosztalgikus elbeszéléskötetének, mely először 1976-ban a Ion Creangă Könyvkiadónál látott napvilágot. Az akkori kiadás Fodor Sándor által készült ajánlásában olvashatjuk: „Kedves, hnagulatos történeteket rögzít gyermekéveiből. Van közöttük derűs, vidám mese – de akad szomorú történet is”. Lehetetlen őssze nem hasonlítani az akkori szegény gyermek sorsát a mai gyermekeink gondtalan életével. A könyv elgondolkodtató minden korosztály számára.
Rendhagyó gyerekkönyv az egy évvel korábban, 2007-ben megjelent A sárkány palotája című könyv is, szerzője a Marosvásárhelyen élő biológus Haller I. József. A kötet történetei ezúttal nem gyermekkori visszaemlékezések, hanem a klasszikus mesékből jól ismert szereplők (Sárkány, Béka, Királyfi, Hüvelyk Matyi, farkas stb.), meseelemeket (hét mérföldet lépő csizma) és motívumokat felhasználó kortárs mesék, szám szerint tíz, melyeket a mesék főhőse, egy furfangos, derűs természetű, gondolkodó kisfiú, Péter tart össze. A mesék alapgondolatát az első osztályos Péter ötletei adják, aki a különböző klasszikus mesék olvasata közben annyira beleéli magát a mesék csodákkal teli világába, hogy innen már csak egy lépés, és átlendül a valóságból a mese birodalmába. Így a kötet címadó meséjében Péterke megelégeli az ismert klasszikus mesék szomorú végkifejletét. Elhatározza, hogy beszélni fog a sárkánnyal, többet ne rabolja el a királykisasszonyokat. A mesék épp a középkori mesék rémisztő jeleneteit (a sárkány fejének levágása, a farkas leforrázása stb.) igyekeznek a főhős személye által megmásítani, így válnak a posztmodern meseirodalom oly jellemző klasszikus mesék átirataivá (Ezeket nevezi Lovász Andrea „metamesei irányultságú” műveknek). A Világszép békakirálylány című mese tulajdonképpen a kisgyerek meggazdagodás utáni vágyáról szól, amely a mesékben egy láda aranyban, a királykisasszony kezében, varázskardban, a fele királyságban vagy egy kacsalábon forgó várban konkretizálódik. Ennek megszerzése érdekében képes főhősünk akár egy „békapuszira” is. A mese mégsem fejeződik be Péterke meggazdagodásával. A béka vasorrú királykisasszonnyá változik. A kortárs mesékben gyakori eljárás, hogy a szerző egy gyerek (hős, gondolkodásmód) szerepeltetésével oldja meg a reális és irreális világ közti átjárást. A mai gyerekolvasó párhuzamosan olvassa ezekben a modern mesékben a klasszikus mesei hagyomány sajátos elemeit (történetek, toposzok, archetípusok, mesei szerkezetek stb.) és az újszerű, hétköznapokba ágyazott történetet. Kitűnő példa erre A Varázslatok játszótere című mese, melyben Péterke a játszótéren sétáló néniben a Boszorkányt véli felismerni. A befogadóközpontú irodalmi tudatban a mesetudat számít, vagyis az, hogy aki olvassa, az mesének lássa a művet. Haller József meséi igazolják a posztmodern mese mivoltának műfaji meghatározottságának határeltolódásait (hétköznapi csodák vagy csodákkal teli hétköznapok képezik a fikció, fantasztikum tárgyát). A szerző kitűnően ismeri a gyermeki gondolkodás, világkép Mérei-féle sajátosságait, ezért tudja a hétköznapi valóság által a mesei csodát játszi könnyedséggel és leleménnyel megeleveníteni. Ebben segíti az olvasót a könyv nagyszerű képanyaga. A könyv illusztrátora a kiemelkedő tehetségű vásárhelyi művész, Haller József, a rajz, a grafika és a szobrászat mestere, aki munkái során a marosvásárhelyi művészeti hagyományok éltetőjévé vált. A marosvásárhelyi bábszínház egykori díszlet-és bábtervezője ebben a könyvben azt is igazolja, hogy kitűnő illusztrátor. A könyv oldalain megelevenedő, színekben gazdag, gyermekien kedves, a mesékhez nagyszerűen illő rajzai szinte életre kelnek az olvasó előtt.
A tavaly, 2008-ban a Mentor Kiadó gondozásában megjelent gyerekkönyvek sorába tartozik Hajdú Iringó, 34 éves Marosvásárhelyről elszármazott Németországban letelepedett édesanya alig 3 éves kisfiáról szóló könyve, mely Unipán Helga illusztrációinak köszönhetően igazán szép kivitelezésű példánnyá avatja a könyvet. A történetek mottói a kortárs költő, író Kukorelly Endre Samunadrág című népszerű gyermekverskötetéből vett idézetek. Innen a kisfiú címben jelölt irodalmi neve is. A könyvben szereplő történetek nyersanyagát tulajdonképpen egy kisfiú édesanyja által vezetett naplójának följegyzései szolgáltatják. A könyv tizenkét fejezete arról szól, hogy egy 2-3 éves kisfiú hogyan érzékeli a körülötte levő valóságot, milyen kapcsolatokat épít ki a rokonság tagjaival, milyen élményekben van része életének legkorábbi időszakában (játszótéren, vásárlás közben, séta közben, otthon sütés-főzés közben stb.). A történetek hol Németországban, hol a nagyszülőknél, Marosvásárhelyen játszódnak, általuk megismerjük Samu környezetét, szomszédait, kedvenc játékát, a Bobby-autót, nagyszüleit stb. Olyan mindennapi eseményekről van szó, melyek minden kisgyerek életében megtalálhatók: a hiszti, az alvásmegtagadás, az esti lefekvés ceremóniája vagy a betegséggel járó kellemetlenségek. Mindez főleg az anya és a gyerek közti párbeszéd, illetve az anya visszaemlékezései által történik. A stílus érdekessége, hogy a szerző édesanya a párbeszédek rögzítése során megőrzi a beszéd elsajátításának kezdő szintjén álló, gyakran az önkifejezés nyelvi nehézségeibe ütköző, a második nyelv (német) elsajátításával járó, érdekes megnyilvánulásokat eredményező gyermeknyelvi állapotot. A kétnyelvű környezet eredményezte nyelvállapot a kisgyerek számára azonban nem jelent nehézséget, a kevertnyelvűség az olvasó számára pedig az érdeklődés fenntartását eredményezi. A könyv a bemutatott főhős alapján a Kobak könyvéhez és kortársához, a Barni könyvéhez áll közel, hiszen valós személyről van szó, egy erdélyi kisfiú élettörténetei elevenednek meg az anya beszámolói által. Samu könyve azonban mindvégig a valóság talaján mozog, ezért műfajilag inkább a gyerektörténetekkel rokonítható.
A Mentor Kiadó érdeme, hogy főleg azon gyermekirodalmi alkotások megjelentetését szorgalmazza és népszerűsíti, melyek a helyi kulturális értékek áthagyományozását szolgálják, vagy valamilyen formában kötődnek Marosvásárhely múltjához, jelenéhez. Gyermekkönyvei mind azonos formátumú, kemény borítójú, színesen illusztrált, szép kivitelezésű könyvek, melyek kiadása által a Kiadó nagymértékben hozzájárul a klasszikus és kortárs erdélyi magyar gyermekirodalom prosperálásához, népszerűsítéséhez.

Erdélyi gyermekirodalom a Pallas-Akadémia Könyvkiadó műhelyében

Nincs fejlett gyermekirodalom prosperáló gyerekkönyvkiadás nélkül. Míg Magyarországon közel 10 olyan rangos kiadó működik, amely csak gyerekkönyvek kiadására szakosodott, illetve legfőbb céljának tartja a színvonalas gyerekkönyvek megjelentetését (lásd: Móra, Pagony, Csimota, Naphegy, Cerkabella, Vivandra stb.), addig Erdélyben a színvonalát képviselő kiadók száma összesen alig haladja meg ezt a számot, és köztük alig fele vállalja fel a minőségi gyerekkönyvek kiadását, terjesztését. A 90-es évekig még működött a Ion Creangă Gyermek-és ifjúsági könyvkiadó, mely lehetőséget adott a korabeli gyermekíróknak, költőknek a publikálásra, mintegy ösztönzőleg hatva a gyermekirodalmi művek keletkezésére. Ma ehhez hasonló kiadó, mely kizárólagosan csak gyermekkönyvek kiadásával foglalkozik, Erdélyben nem működik. A Ion Creangă Kiadó a kilencvenes évek végén egy ideig még a Pallas-Akadémia Kiadóval közösen jelentette meg népszerű sorozatát, a Nagyapó mesefáját, de 2003-tól teljesen megszűnt és ez utóbbi kiadó gondozására bízta a sorozat folytatását.
A mostani helyzet azt mutatja, hogy egyes neves erdélyi kiadók a felnőtteknek szánt irodalom mellett felvállalják a gyerekkönyvek kiadását is, amely évente körülbelül 10-15 gyerekkönyv megjelentetését jelenti. Ezek a kiadók a következők: Koinónia, Pallas-Akadémia, Mentor, Bookart, Kriterion, Erdélyi Híradó, rdélyi Gondolat, Ábel, Polis, Pro-Print...

Az utóbbi tíz év erdélyi gyermekirodalom népszerűsítése szempontjából az erdélyi Pallas-Akadémia kiadónak két igen fontos gyerekeknek szánt sorozatát érdemes kiemelni. Sorozatok, melyek egyrészt hagyománykövetők, a gyerekek olvasáskultúrájának fejlesztését, alakítását nemcsak az autentikus magyar népmesei hagyomány közzé telével képzelik el, hanem a magyar néppel rokon népek vagy más európai és nem európai népek népmesei kincsével is. Másrészt nemcsak az értékes klasszikus meseirodalom és magyar népmesei hagyományt (népmesegyűjtemények, mesefeldolgozások stb.), hanem a magyar klasszikus írók, költők műalkotásait is különböző tematikus szempontú elrendezésben kínálják a fiatal erdélyi olvasóknak.
A mesesorozatok az erdélyi gyerekkönyvkiadásban mindig is fontosak voltak. Általuk lehetett olvasásra csábítani, hagyományőrzésre nevelni, identitástudatra ébreszteni a gyerekeket és a folytonosság megőrzésében, a fennmaradásban is nagy szerepet játszottak. A bukaresti Ion Creangă Könyvkiadó Mesetarisznya sorozatának könyvei tartalmi gazdagságuk, változatos meseanyaguk, tenyérnyi méretük miatt is a gyermekolvasók kedvenc olvasmányai közé tartoztak. Később, 1979-ben ugyanennél a kiadónál indult a Nagyapó mesefája sorozat, mely összesen mintegy ötszáz mesét tartalmazó sokszínű válogatást nyújtott a nagy külföldi mesírók (Andersen, a Grimm-testvérek, Perrault), magyar mesemondók (Arany László, Jókai Mór, Benedek Elek stb.) és más népek meséiből.
Ma a Pallas-Akadémia Könyvkiadó két gyerekeknek szánt sorozatot jelentet meg. Az egyik az előbb említett Nagyapó mesefája sorozat, melynek újraindítására 1998-tól 2002-ig vállalkozott a kiadó a sorozatindító Ion Creangă Kiadóval közösen. 2002-től, a kiadó megszűnése után a csíkszeredai kiadó teljes mértékben felvállalta a sorozat gondozását, további folytatását. Jelen pillanatig, a tíz év alatt 24 kötet látott napvilágot. A sorozat szerkesztője Kozma Mária, illusztrátora Csillag István.
A Benedek Elek Magyar mese-és mondavilág részenkénti megjelentetése mellett (2005-től 2008-ig ennek a gyűjteménynek 7 kötete jelent meg) olyan önálló kötetek, kortárs szerzők meséi és mesefeldolgozásai is megjelentek a sorozatban, mint például Dabi István Kisfiú a kútból című mesekönyve, Duka János Csíki furfang című gyűjteményes könyve, mely Udvarhely környéki meséket, mesefeldolgozásokat tartalmaz.
Reinhart Erzsébet a sorozat több kötetének is a válogatója. Köztük a Kutyamesék és egyéb állattörténetek, mely a magyar klasszikus irodalom és a világirodalom nagyjaitól tartalmaz tanítómeséket, Mátyás három lustája, amely Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula és más magyar szerzők Mátyás királlyal kapcsolatos írásait közli, a legutóbb megjelent kötet a Karácsonyi mesék szintén a szerző válogatása klasszikus magyar írók, költők karácsonnyal kapcsolatos verseit, írásait, meséit tartalmazza. Ugyancsak az ő válogatásában jelent meg A holdvilág szűrei, mely Arany László, Gárdonyi, Berde Mária, Kolzsvári Grandpierre Emil, Móra, Mikszáth, Móricz és Tersánszky meséket ad közre, és a 2006-ban megjelent A nagy fehér bohóc, mely a felnőtt-gyerek kapcsolat jobb megértésében segíti a gyerekeket a válogatott mesék által. Végül említsük meg a szerző sorozat részeként megjelent önálló mesekönyvét is, a Hullócsillag szerencséje (2004) címűt, melyben a Föld keletkezéséről, a föld rejtett kincseiről, virágairól, növényeiről, állatairól, az erdő életéről, egyszóval a természetről szóló meséket olvashatunk.
Reinhart Erzsébet mellett a sorozat több darabjának szerkesztője Bán Péter, aki főleg finnugor népek folklórjából készített igen értékes válogatásokat. Így a sorozat elsőnek megjelent köteteként csuvas, kazah, lett, litván és orosz népmeséket válogatott egybe (A nyulak pásztora-1998), finnugor népek (osztják, vogul, zürjén, permi, votják, cseremisz, mordvin, észt, lapp és finn) meséit rendezte egy gyűjteményes kötetbe (Pera vitéz-2001), később uráli kisnépek meséit adta közre sajátos válogatásban (A csónakázó kisegér-2002), végül jellegzetes magyar népmeséket gyűjt egybe 2003-ban a Az égbe nyúló fa című sorozatkötet.
A magyar és más európai mesék mellett az erdélyi gyerekolvasók a sorozat által megismerkedhetnek az arab, román és angol mesevilággal is. Az előbbivel a sorozat legértékesebb darabjában a Kelet tündérvilága című arab meseregényben (Orbán Balázs fordításában), mely egy könyvritkaság szöveggondozott kiadása. A román gyermekirodalom legnagyobb mesemondójának, Ion Creangă moldvai származású írónak meséit Sütő András fordításában olvashatják a gyerekolvasók (Ion Creangă mesék-1999.). Az angol táj, az angol népmesei hagyomány pedig Vallasek Júlia fordításában A tó kisasszonya című antológiában jut el az olvasókhoz a sorozat 2006-ban megjelent kötetében.
Látható tehát, hogy a Pallas–Akadémia Kiadó a fent bemutatott mesesorozatával hagyományőrző és a hagyományt népszerűsítő célzatosságában mutatja be az erdélyi magyar gyerekkönyv kiadás jelenét. Nemcsak jellegében (a sorozat tulajdonképpen egy több évtizedes múltat felölelő gyermekirodalmi hagyomány folytatása, de maga a sorozat címe is utal erre, Nagyapó mesefája- Benedek Elek gyermekirodalmi munkásságát és elveit idézi fel bennünk, melyekhez próbál az erdélyi kortárs gyermekirodalom hű maradni), hanem tartalmában is. A könyvek azonban illusztráció hiányában inkább nagyobb korosztályú gyerekeket céloznak meg.
Ezt a hiányosságot próbálja a kiadó ellensúlyozni a másik, kisebbeknek (óvodásoknak, kisiskolásoknak) készült kis formátumú könyvsorozatával, a Mesevonattal, melyet épp tíz évvel ezelőtt, 1999-ben indított útjára a kiadó. Míg az előbbi sorozat inkább meséket, népmeséket adott közre a hagyományőrzés nevében, addig az utóbbi az erdélyi gyermekírók, költők kortárs műveit jelenteti meg.[i]
A sorozat köteteit inkább nevezném füzeteknek, mint könyvecskének, 20-40 oldal terjedelműek, általában tíz verset vagy mesét tartalmaznak, gazdagon illusztráltak, vagyis minden oldalon egy-egy kép teszi színessé, szemléletessé a szövegeket. A sorozat illusztrátora Csillag István, a sorozat szerkesztője Kozma Mária csíkszeredai író, szerkesztő, újságíró.
Ha megfigyeljük a sorozat köteteinek szerzőit, akkor látni fogjuk, hogy az erdélyi gyermekirodalom legjelesebb képviselői jelentetik meg itt, ebben a sorozatban gyerekverseiket, meséiket, meseregényeiket (Kányádi Sándor, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Egyed Emese, Fekete Vince, Ferenczes István, Fodor Sándor).
Mindjárt a sorozat első könyvében Kányádi Sándor Kecskemesék című kecskékről szóló meséit olvashatjuk. Ezt követően, 2000-ben Fodor Sándor kezdő nagyapa korából megírt kedvenc unokájának, Krisztinkának szánt meséivel ismerkedhetnek meg a gyerekolvasók, mesék, melyeket a székely humor, a drámai élethelyzetek és abszurd vonások, derűség jellemez. A klasszikus gyerekírók mellett ebben a sorozatban látott napvilágot a szintén kortárs Kovács András Ferenc három gyermekverskötete is (Egerek könyve, Dzsinbüne és A kártyázó kakadu), melyek, mint a kötetcímük is elárulja a gyerekek által annyira kedvelt állatokról szólnak a KAF által megszokott szellemes, humoros, ritmusos és játékos könnyedséggel. Mindhárom kötetben a versek mögött a homo ludenst látjuk, azt a bűvös költőt, akit a nyelv működése, a nyelv mozgása, a hagyományok változása és a zeneiség érdekel. A szerző köteteit nem csak gyerekeknek ajánlja.
Az erdélyi klasszikus gyermeklíra képviselői közül ugyancsak ebben a sorozatban jelent meg Ferenczes István két kötete is Nevedet nevemmel és egy évvel később az Ágota könyve. Az előbbi kötet gyerekversei a népdalok egyszerű, tiszta ritmusát juttatja eszünkbe, a gyerekek által annyira kedvelt névcsúfolókat. Az utóbbi gyermekverses kötet pedig a gyerekszemmel látott világot mutatja be a nagy költőkre jellemző érzékeny líraisággal, fülbemászó dallammal.
A sorozat egyik érdekessége Markó Béla Ki lakik a kertünkben című meséskönyve, mely ezúttal nem verseket, hanem a 12 novellaszerű mesét tartalmaz. Mesék, történetek, melyek a gyermeki/költői szemléletnek köszönhetően a realitás és irrealitás között lebegnek, a mesék lírai hangvétele a Tamási-féle prózastílust juttatja az erdélyi olvasó eszébe. Markó Béla modern meséi a valóságból nőnek ki, közvetlen, néhol lírai hangon ábrázolják a kisfia, Balázs környezetét, gondolkodását, a természet mikrovilága iránti érdeklődését, fogékonyságát. Egy-egy mesében maga a mesélő is szereplővé válik, az egyes szám első személyű narrációnak köszönhetően érzékeljük a költő-író érzékeny valóságlátását, mely oly közel áll a gyermeki látásmódhoz. Vannak ebben a kötetben tanulságos mesék is (Miért szomorú a fenyő?, Az irigy rózsa), a megfigyelt közvetlen környezet nyújtotta élmények leírásai (Ki lakik a kertünkben?, Tücsökváros stb.) vagy éppen tréfás történet a tejfogról (Pityiri Palkó tejfoga). Markó gyermekprózája a felnőtt olvasó számára is újdonságként hat, hiszen minden sorában ott látja, érzi, hallja a költőt. S azt tapasztalatból tudjuk, ha a költő írni kezd, abból csak jó származhat: líraisággal teli, érzékeny látásmód a világ apró dolgairól, mely nap mint nap körülölel, csak nem vesszük észre. Költő és gyerek bensőséges találkozásáról, együttgondolásáról tanúskodik a könyv, mintha a költő a fia által ismét felfedezné gyerekkorát.
Ugyancsak tavaly jelent meg a sorozat részeként Fekete Vince Csigabánat című gyermekverses kötete, mely a szerző később megjelent kötetével szemben a klasszikus költői hagyományt követve rímes, ritmusos, humoros, nyelvi játékra épülő verseket gyűjt egybe (szám szerint 11-et), mint ahogy a kötet címadó verse is mutatja: „Bandukol egy lassú csiga, /Hol van itt egy jó patika? /Hol van itten arra gyógyszer, /Hogy gyors legyen a csiga egyszer?” Klasszikusnak mégsem nevezhetők ezek a versek, hiszen a versek hangulata, nyelvezete teljes mértékben a mai gyerekeket szólítja meg: „Figyuztok?”, „Medverapp” stb. Hagyomány és modernség ötvöződése jellemző Fekete Vince gyermekverskötetére.
A sorozat további kötetei közt szerepel a népies stílusú, falu világát ábrázoló, a székely észjárást tükröző, a sóvidék sajátos tájszavaival fűszerezett verseiről ismert Páll Lajos népművész gyermekverskötete (A legszebb tányér), mely játékos hangvételű versekkel gyermeki szemmel láttatja a világ apró csodáit; Kozma Mária meseregénye Csillala mester (ritka műfaj a kortárs erdélyi irodalomban!); Füzesi Magda gyermekverseit tartalmazó kötete: Ketten a kabátban és a gyermekversírásban most először induló Tompa Gábor író, rendező, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójának gyermekverskötete (A tatu hozománya), akit szintén gyermekei ihlették versírásra, amint a kötet alcíme is jelzi (Ábel és Sára füzete). Ez utóbbi kötetben többek között állatokról, taturól, tobzoskáról, a kengururól, a csimpánzról, a dzsungel állatairól olvashatnak roppant humoros, szellemes verseket a gyerekek.
A tavalyi év a sorozatnak igen kedvezett, hiszen a sorozatnak három darabja látott napvilágot. Markó Béla és Fekete Vince fent említett kötetei mellett ugyancsak 2008-ban jelent meg Egyed Emese gyermekverskötete is, mely tíz 4 soros „doboló” verset tartalmaz. A versek könnyed ritmusát (felező 8-as sorok) a tartalom leheletkönnyű, erős hangulatú költői képeket felröppentető érzékisége teszi még pergőbbé. A költőnő finom, könnyed, képekben gazdag, lágy hangulati lírája egyéni színt képvisel az erdélyi gyermekköltészetben.
Az előbb említett két sorozaton kívül a kiadó önálló gyerekkönyvekkel is bővíti gyermekirodalmi kínálatát, így említésre méltó a tavaly megjelent Rózsa és Ibolya. A könyv Arany János meséjének bábszínházi átirata. Szerzője Balla Zsófia, aki műve által, úgy is mondhatnánk, hiányt pótol az erdélyi gyerekkönyvpiacon. Irodalmilag és műfajilag is magas színvonalat képvisel.
Befejezésképpen a kiadó által 2007- ben megjelentetett Dézsi Zoltán mesekönyvét szeretném kiemelni (A Nap és a Hold mesélte), melynek érdekessége, hogy a gyergyószentmiklósi Berszán Árus Bence munkái, az ún. Bence-rajzok illusztrálják, aki már tízévesen számos nagydíjat kapott.

[i] Sorrendben a következők: Kányádi Sándor Kecskemesék (1999), Fodor Sándor: Hol volt-hol nem volt (2000), Kovács András Ferenc: Egerek könyve (2001), Kozma Mária Csillala mester (2001), Benedek Elek Selyemrét (2001), Páll Lajos A legszebb tányér (2002), Kovács András Ferenc Dzsinbüne (2003), Füzesi Magda Ketten a kabátban (2003), Kovács András Ferenc A kártyázó kakadu (2004), Ferenczes István Nevedet nevemmel (2005), Ferenczes István Ágota könyve (2006), Tompa Gábor A tatu hozománya (2007), Markó Béla Ki lakik kertünben? (2008), Egyed Emese Ötven csillag (2008), Fekete Vince Csigabánat (2008) és a sorozat legfrissebb darabja: Tamás Timea Csillagmese (2009).

A Koinónia gondozásában megjelent gyerekkönyvek

„A Kolozsvári Koinónia Könyvkiadó számára a legjelentősebb szempont a kortárs dialógus fenntartása azzal a kulturális régióval, amelyben élünk” – nyilatkozta Visky András, a kiadó igazgatója a Krónikának adott interjújában.[1] Visky András kolozsvári költő, dráma-és esszéíró, akit nemrég József Attila-díjjal tüntettek ki, többek között, a Betlehemi éjszaka gyerekkönyv szerzője. „A kiadó Kolozsvár és Erdély reformátori örökségét, az európai modellt és ennek spirituális hátterét tartja fontosnak.”[2] Talán egyedülálló az a tény, hogy több nyelven jelennek meg könyveik, és minden általuk megjelentetett könyv kiválóan reprezentálja a kiadó által felvállalt protestáns keresztény értékeket.
Az 1993-ban alakult kiadó 10 évvel ezelőtt, 1998-ban indította el a Borsszem Könyvek sorozatát. A sorozat darabjai kisméretű verses, mesés képeskönyvek, melyek a Szentírásból vett igéhez fűződő, gyermekeknek szóló szövegeket tesznek közzé. A sorozatnak az első két kötete 1998-ban jelent meg Vízfalak között, mely színes, képes gyerekkönyv a zsidó nép Vörös tengeren való átkeléséről, valamint a Gazdag emberke című könyv a bibliai Zákeus történetéről. Két évvel később Visky S. Béla Csillagkorona című verses meséje jelenik meg a sorozat harmadik köteteként, mely Ézsaiás könyvének híres próféciáját dolgozza fel a gyerekek számára Csíki Csaba illusztrációival. 3 év szünet után ismét jelentkezik a Borsszem sorozat, ezúttal maga a kiadó igazgatójának, Visky Andrásnak a gyerekeknek írt könyvével. A Betlehemi éjszaka című könyvecske Bari ben Bárányról szól, aki áldozati bárányként végezte volna, hacsak nem jelent volna meg az angyal, aki örömhírrel szolgált: megszületett a Messiás, ki magára vállalva az emberiség temérdek bűnét, maga válik áldozati báránnyá. A könyv román és angol nyelvű változatban is megjelent. A sorozat 2002. évi kötetének anyagát Egyed Emese, irodalomtörténész, költő gyerekeknek szánt meséje nyújtja. A Levélajándék című mese Lázár, Soma és Sára története által az egymásra való odafigyelésre, törődésre és Pál apostoli szeretetre tanítja a kicsiket. Ugyancsak ebben az évben ebben a sorozatban jelent meg Szűcs Teri Csodálatos könyvecskéje, mely a legközönségesebb állatokat mutatja be ráébresztvén bennünket létük csodáira. A könyvecskét Szabó Péter illusztrálta. A sorozat sikerét igazolja, hogy mindegyik darab hamar elfogyott, talán a vallástanárok népszerűsítő munkájának köszönhetően, a könyvecskék Erdély-szerte ismertek.
A kiadó a fent bemutatott Borsszem Könyvek sorozatán kívül más vallásos tárgyú gyerekkönyvek kiadására is vállalkozott (Lois Rock: Jézus világa – 1998, Visky S. Béla: Csillagkorona - 2001, Schein Gábor: Isten nevetett – 2005, Borbély Szilárd: Fény a magasból- 2007, Vida Gábor: Nóé, az indián meg a dinók-2009) könyvek, melyek célcsoportjai elsősorban a keresztény hit iránt érdeklődő szülők, nevelők és gyerekek, de természetesen nem kizárólagosan. Ezek a könyvek is igazolják azt a fajta értékorientáltságot, melyet a kiadó képvisel az erdélyi könyvpiacon: tartalmukban a keresztény értékrendnek megfelelő, közösségépítő szellemű (Koinónia = közösség), mindezt minőségi kivitelezésben. A Jézus világa nemcsak ismeretek bővítésére, érzelmi és vallásos nevelésre alkalmas, hanem egy rendhagyó gyerekkönyv, mely kreatív ötletekkel, kézműves foglalkozásokkal (barkácsolás, festés, sütés stb.) köti le a gyerekek figyelmét. „E könyv szokatlan látószögből segít megközelíteni Jézus korát: a kéznek szól és a szívnek, az értelemnek és a léleknek.” A többi három szintén sorozatot képez (igen rangos szerzők átiratai, igényes, színvonalas kivitelezésben) a Biblia egy-egy történetét dolgozza fel gyerekek számára.
Amint a fent említett könyv szerzője is mutatja a kiadó az erdélyi magyar gyerekírók műveinek kiadása mellett külföldi szerzők könyveit is megjelenteti. Így a következő két könyv szerzője holland, illetve angol. A kalandok, tengerészek élete iránt érdeklődő iskolás gyerekeknek szól a 2003-ban megjelent természettudományos, kalandos, képekben gazdag ismeretterjesztő könyv: A. Korpershoek-van Wendel de Joode könyve Az óceán ura., Hasonlóképpen fordításban jelent meg a kiadónál 2001-ben John Bunyan Mire tanít a természet? című könyve, melynek érdekessége, hogy kétnyelvű, tehát az eredeti angol szöveg is olvasható párhuzamosan a magyar anyanyelvű gyerekek számára. A könyv a növények, állatok világából vagyis a természetből vett példákon keresztül szemlélteti tanulságképpen az emberi hibákat vagy negatív tulajdonságokat. A könyvet M. Tóth Géza kedves, humoros illusztrációi gazdagítják.[3]
A következőkben a kiadó másik értékes sorozatára hívnám fel a figyelmet, melynek első darabja 2007-ben elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Szép Könyv versenyének fődíját. A kötet fiatal történész-szerzői 8-12 éves gyerekek és családjuk számára ajánlják kötetüket. A könyv szerzői Zágoni Balázs író és Jánosi Andrea illusztrátor. „Időutazás? Annál több ez a könyv. Atmoszféra. Otthonok atmoszférája…”[4] A sorozat címében megjelölt műfaj szerint képeskönyv, és annak egy igen színvonalas, alapos kortörténelmi tudást nyújtó fajtája. Rendhagyó történelemkönyv Kolozsvárról. A könyv értékét az érzékletes, részletes, alapos illusztrációk teszik értékessé, élvezhetővé. Az illusztrációk pedig a legmagasabb színvonalon kalauzolják végig a kortalan olvasót vagy böngészőt elmúlt korok történelmi folyásán. Mindenesetre képes, (mert képes) nemcsak a gyerekolvasó, hanem a felnőtt kíváncsiságát is fenntartani.[5]
A sorozat második kötete a fülszöveg szerint „Székelyföld legnagyobb városába”, Marosvásárhelyre kalauzolja az olvasót, annak távoli és közeli múltjába. Ez a képeskönyv ugyanis 12 fejezeten keresztül mutatja be változó évszakok közt, a szövegek és színes rajzok segítségével a város fejlődését az őskortól a XXI. századig. Sem marosvásárhelyiként, sem szenvedélyes gyerekkönyv-gyűjtőként, sem mint az erdélyi gyermekirodalmat kedvelő és azt főiskolai tanárként oktató nem tudok nem elfogultan írni arról, hogy végre egy világszínvonalú gyermekeknek szánt képeskönyv hagyja el tavaly immár másodszorra az erdélyi Koinóniai Kiadó nyomdáját. Izgatottan várom a sorozat többi részét! Mert a sorozat az úgy szép, ha teljes.
A következő két könyv az erdélyi kortárs gyermekirodalom egyik legreprezentatívabb gyermekprózai műve, mellyel az erdélyi gyerekek már a Napsugár oldalain folytatásokban megismerkedhettek: Zágoni Balázs Barni könyve (2005), és ennek folytatása, a 3 évvel később megjelent Barni Berlinben. A mű szerzőjét a Kincses Képeskönyv írójaként, illetve az erdélyi filmes portál, a FILMTETT szerkesztőjeként ismerhette meg az erdélyi olvasóközönség. A sikerét Hervay Gizella Kobak könyvének népszerűségével mérném össze. Nem véletlenül. A Kobak első könyve 1966-ban jelent meg először, majd rá 2 évre a Kobak második könyve. Később, 1973-ban a Kriterion Könyvkiadó megjelenteti azt a gyűjteményes kiadást, mely a 2002-ben a Koinónia Kiadó által újból megjelentetett Kobak könyv alapjául szolgált. Megjegyzem ez utóbbi kiadást (mely tartalmazza Kobak első, második és harmadik könyvét is) olyan nagy lelkesedéssel fogadta az idővel már gyermekből szülővé cseperedett felnőtt közönség (valószínű nem akarta elmulasztani azt a lehetőséget, hogy saját gyerekeinek is felolvassa gyerekkora kedvenc olvasmányát), hogy a könyv pillanatok alatt elfogyott. Idén 2009-ben a kiadó úgy döntött, hogy még több száz olvasót fog boldogabbá tenni azáltal, hogy újranyomja a 2002-es kiadást. Kobak könyve Fodor Sándor Csipikéjéhez hasonlóan „több nemzedék kedvelt olvasmánya, bölcs humora, a lebilincselő szépségű történetekből áradó szeretete gyermekirodalmunk klasszikus művei sorába emelték ” (fülszöveg). És most itt van Barni könyve. Habár évtizedek választják el a két művet egymástól, sok a hasonlóság bennük: a főhős mindkét könyvben valóságos személy. Az előbbi esetében Szilágyi Attila, azaz Kobak, Hervay Gizella fia, aki tragikus körülmények között, a 77-es bukaresti földrengésben még gyermekként életét vesztette, egy évre rá, hogy édesapja, Szilágyi Domokos önként vetett véget életének. Ez utóbbiban pedig Barni a főhős, Zágoni Balázs kolozsvári író, újságszerkesztő fia hasonló korú kolozsvári kisgyerek. Másik hasonlóság: mindkét mesekönyvben modern meséket olvashatunk, vagyis olyan történeteket, melyek képzelet és a valóság határán mozognak: „valószerű mese” vagy „meseszerű valóság”. (Lovász Andrea kifejezése[6]). A mese valószerűségét a főhősök létező mivolta és a helyszínek pontos megjelölése (Kolozsvár és környéke) tartja fenn. Ezek a sajátosságok gyermektörténetek műfajával rokonítja őket. Mégsem gyermektörténetekről van itt szó. A történetek meseszerűek. Meseszerűségük abban a csodában érhető tetten, amit a főhős nap mint nap megél a körülötte zajló események által. Ez a csodás elem a gyermeki képzelet szülötte, annak az animisztikus és mágikus világszemléletnek, mely az óvodáskorú gyerek sajátja. Mindkét könyvben a főhős, vagyis az óvodáskorú kisgyerek szemével látjuk a világot, számára gyakran érthetetlen felnőtt világot, melyekből csak a gyermeki képzelet segítségével lehet kitörni. Két kisfiú hétköznapjai elevenednek meg tehát előttünk, ezek azonban különös, nem megszokott helyzetek, hanem élményekkel, csodákkal teli események, melyek a főhős lelkében maradandó nyomot hagynak. Gyermekirodalom ez a javából, ha Dennis Butts (id. Kiss) által megjelölt gyermekirodalmi kritériumokat vesszük számba[7]. Fő érdemük, hogy „gyerekekről a gyerekeknek szólnak, a gyerek nyelvén”[8].
Zágoni Balázs Barni könyvében a főhős az alig 4 éves, tehát óvodás Barni, míg a kötet folytatásának, a Barni Berlinben című könyv megjelenésének pillanatában (2008) az azóta felcseperedett 8 és fél éves kisfiú. Az első kötet meséiben még olyan naiv egyszerű eseményeknek lehetünk tanúi, mint a cicával való megbarátkozás vagy az üzletből való vásárlás. Az utazásnak azonban már ekkor is részese lehetett, a tengerpartra ugyanis kisbusszal utaztak, a budapesti nyaraláskor volt alkalma metrón, földalattin is utazni. A második kötetben már kipróbálhatja a repülőn való utazás kalandjait, még akkor is, ha ez egy képzeletbeli utazás lesz. Barni ugyanis a könyv megjelenésének pillanatáig nem járt még Berlinben. Az első könyv sikerét talán épp a megtörtént jellegében, realitásigényében kereshetjük. A második könyv 34 fejezetén keresztül bemutatott utazás épp azért válik érzékletessé és érdekessé, mert mindvégig úgy olvassuk a részletes beszámolót, mintha valóban megtörtént eseményről olvasnánk, vagyis semmiféle kétség nem merül fel a mese „meg nem történt” jellege felől[9]. A könyv illusztrátora a rajzfilmes M. Tóth Géza, akárcsak a Kobak könyve újabb kiadásának. Rajzai nagyszerűen érzékeltetik azt a gyermeki világot, melynek határain belül mozog a mű.
A Koinónia által utóbbi években megjelent gyerekkönyvek sorából nem hagyható ki két szintén kolozsvári szerző, Berszán István által jegyzett könyv: a 2002-ben megjelent A válogatott útibatyu és a 2008-ban kiadott Bundafüles Subanagy.
Az előbbi Berszán-könyv, melyet a szerző lányainak, Panninak és Virágnak dedikál, Szöszmögi Müsszents Sündörgő utazási regénye. Műfaját tekintve akár állatregény is lehet, hiszen a főhős, Szöszmögi, egy kis sün, aki elunta életét és meg szeretne változni, társai, akikkel vándorlásai, kalandjai során összehozza a sors állatok, akik emberi körülmények között élnek, és emberi típusokat képviselnek. Berszán István első meseregényében ízelítőt kapunk egyszersmind a szerző lírával átszőtt, sziporkázó, szólásokban, nyelvi fordulatokban igen gazdag stílusából, élénk, humoros, fantáziadús leírásaiból. „Szöszmögi Müsszents Sündörgő elhatározta, hogy nyakába veszi a világot. Sokáig szöszmögött magában, míg kimüsszentette sündörgő szándékát, de aztán egykettőre összetarisznyálta a holmiját, a batyut az ágasfára kötötte, és a vállára próbálta. Kicsit nehéznek tűnt, ezt-azt kiszedett belőle. Így maradt otthon egyebek közt a bánata is.” Ez a regénykezdés nemcsak a főhősünket mutatja be egy-két ecsetvonással, hanem az alcímben megjelölt leleményes névadás magyarázatul is szolgál, nem beszélve arról a mű egészén végigvonuló motívumról, mely egységes keretbe zárja a fejezeteket, mintegy áthidalja őket, Szöszmögi ugyanis minden kaland után kicsit nehéznek érzi batyuját, lelkét, ezért sok mindent maga mögött hagy: otthon hagyja bánatát, a szöcskő-huszár kapitány sáska-király veszedelmes serege elől való megmentése után, melyben vitézséget tanult a büszkeségét, az ezután következő időszakban, amit a Mindentudó Békabölcs vízpalotájában töltött, és ahol bölcsességet tanulni ment a butaságot, a Sürgi-forgi országbeli kalandjai után a tekintélyét. A művet akár a jellemformálás, kiteljesedés regényének is tekinthetjük, hiszen a hős ahogy át-meg átesik a különböző emberformáló kalandokon, egyre több erényre tesz szert. Ezeknek az erényeknek a megszerzése, klasszikus értelemben, az emberré válás vagy felnőtté válás próbatételeiként is tételezhetők (bátorság, bölcsesség, becsületesség), sajátossá teszik ezt a fajta kalandozást, hogy minden erény megszerzése által egy-egy emberi gyengeséget is sikerül a főhősünknek maga mögött tudnia (félénkség, butaság, nagyravágyás). Hiszen a bátorság próbájának kiállása, tulajdonképpen a félénkség leküzdését jelenti, illetve a bölcsesség megszerzése együtt jár butaságtól való megszabadulással stb. Így kell ennek történnie, hogy a cselekmény a szerző szándékának megfelelően jusson el a végső üzenetig. Berszán műve az utazásregény típusába tartozik, annak egy modern, gyermekek számára adaptált változata. A fejezeteket a főhős alakja szövi össze. A főhős megnyerő alakján kívül a kalandokkal teli izgalmas cselekményszövés is fenntartja a gyerek vagy felnőtt olvasó érdeklődését. A könyvet Gacs Réka illusztrálta, aki egy évvel a könyv megjelenése előtt végzett a Magyar Iparművészeti Egyetem animáció szakán. Aprólékos rajzai jól illeszkednek a meseregény hangulatához, továbbgondolásra késztetik a gyerekolvasót.
A 2008-ban megjelent Berszán-mű, Bundafüles Subanagy, a kiadó által szervezett karácsonyi könyvvásárral egybekötött könyvbemutatóján került méltatásra[10].
„Ez a meséskönyv csupa irodalomtudomány, de nem csak szakembereknek szól, az olvasónak ugyanis lehetősége nyílik barangolni a mesékben. Minden mese arra ad választ, hogy mi minden történhet velünk, ha mesét írunk, olvasunk, vagy hallgatunk.” [11] A szerző ugyanis a posztmodern Derrida-féle dekonstruktív irodalomelmélet tételeit próbálja ki a klasszikus mesehagyományon keresztül. Felrúgja a mese megkövesedett dogmáit (szerkezet, a megoldást, a sarkított jellemű állatszereplők stb.) úgy, hogy visszafele játssza vagy megfordítja a mesék cselekményét. Játék ez tulajdonképpen, a posztmodern meseíró játéka a szöveggel, a hagyományos mesék újraírására tett kísérlet tele irónikus, abszurd prózai elemekkel, melyek felrúgják a klasszikus mesék megrögzült szerkezetbeli és egyéb kliséit.
A mesék főszereplője az erdő medvéje, a klassszikus állatmesékből jól ismert bölcs medve, akit Bundafüles Subanagynak hívnak, akivel sohasem jár pórul senki – olvassunk a könyv alcímét. A könyvben szereplő állatok, jól ismert mesei fordulatok, valamint a reformáció irodalmának hangulatát idéző didakticizmus, erkölcsi tanítás jelenléte a könyvben sajátosan keveredik a szerző egyéni stílusával, a mai nyelvhasználattal. Az egyes fejezetek a folklórból ismert népi szólásmondásokra, (gyermekjáték is egyben) vagy népi bölcsességekre épülnek, így: „kinn a bárány, benn a farkas”, vagy „Kecske is jóllakjon, s a káposzta is megmaradjon” stb.
Berszán István Bundafüles Subanagy című, hét darabból álló mesefűzért tartalmazó és „szeretettel tanító” könyvének az lehet talán az üzenete a mai gyerekolvasó számára, hogy „egyetlen megoldást se fogadjunk el végérvényesnek, hanem mindig legyenek kérdéseink és alternatív megoldásaink – melyekben jobb szem előtt tartani azt is, ami másoknak is jó[12]. A könyvet Szabó Zelmira munkái (rajzok, különböző kollázsok: madártollak, tortalátétek, préselt virágok stb.) teszik különlegessé.
A Koinónia gyerekkönyvek 175-175 közepes méretű könyveinek sorát folytatva (Berszán-könyvek, Zágoni-könyvek) említésre méltó a 2004-ben megjelent Szűcs Teri Hogyan lett füle az erdőnek? című meséskönyve. A könyv 10 modern tanmesét tartalmaz az állatok szolidaritásáról (Samu és a Soklábak, A nagy alagút története), gyerek és állat szoros kapcsolatáról (Lackó meséi, Egy furcsa éjszaka, Találkozás), a barátságról, összetartozásról (Hív a tenger). A mesékben egy elképzelt „lehetséges világ” tárul az olvasó elé, melyben különféle (a szerző által hitelesített, tehát létező) állatok macskák, kutyák, nyulak, denevérek, sünök, rókák, mókusok, malacok, emberi tulajdonságokkal felruházott állatok szerepelnek valóságos helyszíneken Budapesttől Erdélyig: Pasarét, Udvarhely, Magyarózd, Küsmöd, Erdőfüle stb. A kötet képeit az angol képzőművész, Nessie Ramm[13] készítette.
A Koinónia Kiadó Bajor Andor Mióta nem tudnak számolni a varjak? című kötetével (2003) ismét igazolta szellemiségét, a minőségi gyermekkönyvek kiadása ügyéért való elkötelezettségét. Bajor Andor elbeszéléskötete ugyanis a kiadó által megjelentetett szép kivitelezésű gyerekkönyvei sorába tartozik. A könyv az 1987-es Mi a manó? című kötet válogatott elbeszéléseit tartalmazza, Bódi Kati kedves rajzaival.[14]
Akárcsak a fent említett könyv a következő két gyermekverskötet is nemcsak az igényes, színvonalas, minőségi kivitelezéssel, hanem tartalmi értékével tűnik ki a felsorolt könyvek közül. A két gyermekverskötet szerzője az erdélyi gyermeklíránk reprezentatív képviselője, a költő óriás, Kovács András Ferenc. Az első kötet a 2003-ban megjelent Vásárhelyi Vásár, a másik 2005-ben napvilágot látott Vígtoportyán címmel. A versek középpontjában a nyelvjáték, a rímtechnika, a versépítkezés szerepe áll, amelynek legfőbb referenciája a verscsinálás mestersége, a világköltészet nagy hagyománya [15]. Olyan műfajok kipróbálásával újítja meg a költő a magyar gyermekvers-írás hagyományát, mint az angol limerick vagy a számunkra újszerűségükben ható japán-versek. De nemcsak a világirodalom különböző nemzeteinek költőhagyományát eleveníti fel, hanem a magyar folklór szinte feledésbe merült műfajait (pl. falucsúfolók, falvédő szövegek stb.) is képes modern nyelvhasználattal, gondos formakultúrával, de ugyanakkor mai tartalommal beemelni gyermekköltészetünkbe, számos lehetőséget tárva fel a líránk megújítását illetően. Az alcímben megjelölt pontosítás (kicsiknek és nagyoknak) azt jelzi, hogy a szerző gyermekverseinek gyűjteményét, így általában a gyermeklírát is nemcsak a gyermekeknek ajánlja, hiszen a jó vers az életkortól függetlenül mindenkihez szól. A könyv egy időben kalendárium és útikalauz, melyben Erdély helységei, falvai és városai elevenednek meg előttünk. Korábbi gyermekvers-kötetihez képest A Vásárhelyi vásár és a Vígtoportyán kötetek jelentik a formai kiteljesedést KAF eddigi gyermeklírájában. „Ezekben a költő egyetemessé nemesíti át a magyar költészetnek azokat a műfajait, amelyek fokozatosan verskultúránk perifériájára szorultak: naptárversek, csíziók, gyermekdalok, emlékversek, portréversek, falvédőszövegek, falucsúfolók, farsangi rigmusok, csíziók stb.[16]
Mindkét könyvet, az erdélyi gyerekek által jól ismert Deák Ferenc szellemes, kifejező rajzai díszítik, találóan illusztrálják a versek hangulatát. A kötet tartalmi értéke mellett a kitűnő illusztrációk, valamint a tipográfiai munka és a könyv minőségi kivitelezésének köszönhetően két igen szép könyvet tarthat az olvasó a kezében. Ezt igazolja az is, hogy a Vásárhelyi vásár kötet elnyerte a Szép Magyar Könyv pályázat oklevelét [17]. A Vígtoportyán kötetben olyan verseket is olvashatunk, melyek a 2002-ben a Koinónia Kiadó által újra megjelentetett Szilágyi Domokos Pimpimpáré című kötetben a szerző kommunista verseinek az átirataiként jelentek meg (lásd: Felhő, Éji égbolt stb.).
Ez utóbbi kötet újrakiadását nagy elismerés és öröm fogadta az erdélyi óvodapedagógusok, zenepedagógusok körében. Akárcsak Kobak-könyvén, ezen a könyvön is számos erdélyi generáció nőtt fel. A kötet először 1976-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadó gondozásában. Több újdonsága is van az újrakiadásnak, melyek gazdagítják az eredeti kötetet. Először is Szilágyi Domokos pionírverseit, szám szerint 8-at a kiadó kérésére Kovács András Ferenc átírt. Ezeket az ún. delfinverseket Végh Balázs Béla elemzi kitűnő tanulmányában. [18] Másrészt a kötetben olvasható Vermesy Péter Ajánlása is. Harmadsorban a kéziratos versszövegek helyett, melyek érdekessé tették a korábbi kiadást, itt az illusztrációk gazdagítják a 2002-es a kiadást. Ezeknek a gazdagításoknak köszönhetően valóban értékes, szép gyerekkönyvet tarthat kezében a mai olvasó, esetleg nosztalgiázó felnőtt.
Az erdélyi gyerekkönyvkiadásban a 2008-as év rekordévnek tekinthető. A korábbi évek 8-10 kötetes hozamához képest a tavalyi évben szinte 20 gyerekkönyv jelent meg összesen az erdélyi kiadók gondozásában. Ilyen szempontból Koinónia Kiadó is sikeresen zárta az évét, hiszen 4 sikeres könyvet bocsátott könyvpiacra. A Kincses Képeskönyv sorozat II. része, Barni Berlinben és Berszán István Bundafüles Subanagy című könyveken kívül a nagy sikernek örvendett Jász Attila gyermekvers-kötete, az Angyalfogó, mely szintén a Koinónia Kiadó gondozásában jelent meg tavaly, 2008-ban Kun Fruzsina illusztrációival.
Reméljük, hogy a kiadó még sok szép gyerekkönyvvel ajándékoz meg bennünket a közeljövőben is!

Marosvásárhely
2009. augusztus 25.

[1] Új könyvek 2009-ben, In. Krónika, 2009. január 7.
[2] Rekord éve túlszárnyalására készül a Koinónia Kiadó In. Szabadság 2000. febr. 16.
[3] M. Tóth Géza, Balázs Béla-díjas filmrendező, a MOME tanára, a KEDD Animációs Stúdió alapítója, Hervay Gizella Kobak könyve 2002-es újrakiadásának illusztrátora.
[4] Láng Zsolt: Otthonkönyv, In. Élet és Irodalom, 2008.01.02.
[5] Sándor Katalin: Kimerni a másik várost, In: A hét, 2007. 12. 07.
[6] Lovász Andrea Jelen idejű holnemvolt, Krónika Nova Kiadó, Budapest, 2007. p. 137.
[7] Dennis Butts a következő kritériumokat jelöli meg a gyermekirodalmi művek feltételeinek: „gyermekszereplő jelenléte; az események előfordulásának rugalmassága, valószínűsége; olyan tematikus motívumok jelenléte, mint pl. az utazás; a felnőttek világába való bevezetés különféle megjelenési mondanivaló korlátozása nyelvi, intellektuális és érzelmi szinten.” Idézi Kiss Judit: Bevezetés a gyermekirodalomba, Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár, 2000. p. 19.
[8] Zágoni-Joikits Melinda: Kobakról, Kobakul, Kobakoknak (Hervay Gizella Kobak könyve), In: Korunk, 2002. október.
[9] Lásd bővebben: Ferencz Zsolt Barni kalandjai kicsiknek és nagyoknak című írását , In: Szabadság, 2009. január9.
[10] Könyvvásár a Bocskai-házban, In: Szabadság, 2008.december 19.
[11] Elhangzott a könyv bemutatóján. Sajtóban megjelent 2008.december 19-én a Szabadság Kul-túra című rovatában.
[12] Lőrentz Éva-Noémi: Bundafüles bocskorának nyomain, In: LÁTÓ, 2009. július
[13] Nessie Ramm festő, a London Art School végzőse (2000), idén nyáron nyílik kiállítása Londonban Erdélyben készült festményeiről
[14] Körössy Erika: A kisfiú és a parázsló szemek, In: Székelyföld, 2005/1.
[15] Keresztesi József: Kicsiknek és nagyoknak, In: Litera, 2004. február 3.
[16] Végh Balázs Béla Tündérkertünk gyermekversei, In. u.ő. A gyermekirodalom változatai, Komp-Press kiadó, Kolozsvár, 2007.p. 201.
[17] Visky András Aranylevél című könyve után a kiadó ezzel a könyvével másodszorra nyeri el ezt az elismerést. A harmadik alkalommal, 2008-ban, a Kincses Képeskönyv sorozat első kötetével, a Kolozsvár című könyvével nyerte meg az első díjat. Ezt a pályázatot a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők egyesülete hirdeti meg, a felkért szkamai zsűri az év kiadói terméséből választja ki a legszebb könyveket.
[18] Végh Balázs Béla: Kis magyar delfinológia, In: LÁTÓ, 2004. július.

Szűcs Teri: Ki érti meg az állatok nyelvét?

Az itt következő elemzés tárgya Szűcs Teri Hogyan lett füle az erdőnek? című mesekönyve, mely 2004-ben jelent meg a Koinónia Kiadó gondozásában.
Ahogy kezembe veszem a könyvet, mindjárt az elején Paulovkin Boglárka Róka és egér új otthont keres című mesekönyve jut eszembe. Nemcsak a könyv formátuma miatt, hanem a borítólap belsején található térképek is ezt az érzést keltik bennem. Hasonlít a két könyv abból a szempontból is, hogy szereplői emberként gondolkodó és viselkedő állatok, akik, ha bajba kerülnek, egymás segítségére sietnek, születésnapokon megajándékozzák egymást, és a gyermekekkel éppolyan közvetlen, meghitt baráti kapcsolatban állnak, mint Róka és Egér a budapesti Andrissal. Nem véletlen a két könyv elméleti síkon való találkozása, hiszen mindkét könyv tulajdonképpen a barátságról szól, az emberi kapcsolatokról. Emberi? Inkább gyerek és állat közötti, melyet a klasszikus hazai és külföldi gyermekirodalom kanonizált. Így idéződik fel bennem a könyv olvasata kapcsán Szabó Magda Sziget-kék című meseregénye is, mely hasonlóképpen a gyerek és állat példaértékű viszonyáról, egymás megértéséről, kölcsönös tiszteletéről szól, szembeállítva mindezt a felnőttek természetromboló, zsarnoki, önző magatartásával.
Szűcs Teri könyve tíz fejezetből áll, melyből kilenc mese, az utolsó a Vigasztalások címmel a medve a kislánynak búcsúzásképpen ajándékul adott verseit tartalmazza.
Mesék-e ezek a történetek? A szerző mindjárt a könyv elején leszögezi, hogy a könyvben „(majdnem) minden szereplő és helyszín valóságos”. Ezzel elhárít mindenféle olyan olvasói elváráshorizontot, mely kérdésessé, meg nem történtté tételezné a soron következő történetek hamis voltát. A szerző tehát eloszlatja a helyszínek és szereplők imaginárius voltával kapcsolatos feltételezéseinket. Mindezt a borító belsején található térkép (Nessie Ramm, a könyv illusztrátorának rajza) is erősíti. A térképen ugyanis leolvashatók a mesekönyv helyszínei: Budapest és környéke (belváros, Országház, Pasarét, Margit-sziget), a Duna, és Erdély kisebb-nagyobb városai, települései (Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Udvarhely), illetve Magyarózd, Siklód, Küsmöd, Sóvidék, Erdőfüle). Szinte mindegyik mese pontos helymegjelöléssel indul („Ha Budapestből kivonjátok a lapos Pestet, mi marad?” vagy „Maros megyében a dombok közt addig kanyarog ide-oda a betonút…”,„Ózdon, a falu legvégén lakott egy kislány” vagy ismét egy másik mesében: „Van a világnak egy Erdővidék nevű szeglete” stb.
A helyszínek tehát valóságosak, a szereplők „majdnem” mind azok (a szerző szerint), macskák, névszerint: Lilu, Bernát, Zolkó, Nyaff, Kotyik, Tejfel; kutyák: Fifike, Puli Pál, Doktor Füleb; Brekusz, Lizárd, Vakond, Egérke, Annácska és Csigusz, mindannyian a Sokláb Banda tagjai. Rajtuk kívül még szerepel a mesékben Lackó és a magyarózdi kislány, Béni, a kisróka, Zsola, a mókus, Mokány és Sajó, a házőrző, Alex, a tengeri sün, és végül Döme, a homoródi medvebocs és barátja a kislány.
A könyvben közölt történeteket összességükben inkább nevezném modern mesefűzérnek, mint meseregénynek hiszen a történetekben más és más szereplőkkel találkozunk, Sokláb Banda ugyanis, melynek tagjaival az első mesében ismerkedik meg az olvasó, csupán az ötödik illetve a nyolcadik mesében tűnik fel újra. A többi mesék szereplői szintén állatok és gyerekek, egy kisfiú, Lackó, majd egy magyarózdi kislány, kinek nevét a szerző nem árulja el.
Az első mese a Samu és a Soklábak a Nagy Pasaréti Szellemjárásról szól, arról, hogy hogyan sikerült az állatoknak előkeríteniük Lalit, a kéményseprőt, és - mellesleg – arról, hogy Samu, a híres-nevezetes macskabandavezér miként vesztette el farkát. Amolyan tanító meseként indul tehát a történet, melyben a mindentudó szerzőről is kiderül többek között, hogy jó barátja a szóban forgó macskának. A történet egyszerű váza a következőképpen alakul: Bozó, a kéményseprő tengerimalaca Samuhoz szalad segítségért amint Lali gazdájának eltűnéséről szerez tudomást. Samu összehívja a Sokláb Bandát, melynek tagjai a tanácskozás után átfésülik a város összes kéményét, hiszen úgy vélik, a kéményseprő eltűnése csakis egy kéménybeszorulással magyarázható. Minekutána minden macska feketén bújik elő a kéményekből, az emberek mit sem értvén a helyzetből, szellemjárásnak vélik a mentőakciót. Lalira végül is Samu talál rá egy kéményben, csakhogy ezúttal ő szorul be. Innen kezdődve Benedek Elek meséje ötlik fel bennem, ahogy egymásba kapaszkodva próbálják kihúzni a bandavezért. Sajnos ennek a mentésnek az ára a macska farka lesz, mely kezükbe marad. De ezen a hős cseppet sem bánkódik, kárpótolja a Lali hálaképpen fizetett áfonyaszószos vaníliafagylaltja és a hírnév, melyet ezúttal nyer. A mese végén a szerző ismét összekacsint az olvasó gyerekkel: „Én pedig meg sokáig nevettem, mikor az elhűlt pasarétiek rejtélyes, fekete állatokról beszéltek nekem. Mert tudtam azt, amit már ti is tudtok.” A szerző beavatja a mesét hallgató vagy olvasó gyereket egy titkos világba, az állatok világába, világ melybe a felnőtteknek nincsen bejárata.
A következő csodás történet, mely Lackó meséi címet viseli Lackóról, a magyarózdi kisfiúról szól, aki ért a nyulak nyelvén. A mese csodás jellegét tehát ez a nem hétköznapi kapcsolat képezi. Nyúlanyónak kisnyulai születnek, akiket Lackó altat el meséivel esténként. A történet tulajdonképpen „mese a mesében”, azt a két mesét tartalmazza, melyet Lackó mond a kisnyulaknak: Nagyfülű és Holdbajusz, a két nagyobb és hangosabbik testvérnek, és Barátmentő Csodalapocska, mely a kisebbik, érzékenyebb lelkű nyulacskának szól.
Lackó jól ismeri nyulacskáit, tudja, hogy minden nyuszi más. Ezért más-más mesét mond nekik elalváskor. A csintalanabb, merészebb nyulaknak a vitézségről, bátorságról, hírnévről mesél, mely tulajdonságok a két mesehős, Nagyfülű és Holdbajusz személyében testesülnek meg, és amelyekkel a két nyúlnak sikerül azonosulniuk a mese végén. A kisebbiknek pedig Kicsiről, egy kisnyúlról és a hercegkisasszony barátságáról szóló mesét mondja, melyben a tükör (a csodalapocska) képezi csodás elemet a varázsmese szintjén, a felnőtt olvasó számára pedig átlibbenti a mesét egy parabolisztus történetté, mely az emberi előítéletekről, az önmagunkkal szembenézni képtelen vagy éppen hárító magatartásról tanúskodik. Ezek a mesék igazi mesék, melyek a bettelheimi paradigma szerint segítik kisnyulakat a felnőtté válás folyamatában. Nem hagyható figyelmen kívül az a tény sem, hogy a Lackó meséi az esti mese fontosságát, meghitt hangulatát idézi az olvasóban, anélkül hogy a didaxis bármilyen látszatát keltené. A mesék szimbólumokkal vannak tele (tükörbe nézés, lásd Hófehérke), melyek többsíkúvá formálják a mesét. A többszintű, többrétegű olvasat elkülöníti gyerek és felnőtt olvasatot. Van ezekben a mesékben valami az Alice, csodaországban mesei világából.
Egy furcsa éjszaka a címe a következő mesének (számomra a könyv legszebb meséje), mely akárcsak az előbbi mese Magyarózdon játszódik. Talán nem véletlen a két mese egymás után helyezése, hiszen az előbbi mese párjaként olvasható, ezúttal nem egy kisfiúról, hanem egy ózdi kislányról szól, aki Lackóhoz hasonlóan az állatok, pontosabban a kutyák jó barátja. Ez a kislány minden este megvendégeli a falu kutyáit, gondot visel rájuk, névszerint ismeri őket, egyenként szólítgatja vacsorázni. És amint azt a mesékből jól tudjuk: „Jó tett helyébe jót várj!”, mesei alapigazságnak megfelelően, váratlan meglepetésben lesz része: az állatok bált rendeznek a kastélyban a tiszteletére, ahol Lackóval táncolhat. Furcsa ez a kép, mely a mese kapcsán elénk tárul: az elhagyatott, ódon falu kastély megtelik élettel az állatok, és a két egymással hajnalig táncoló állatbarát gyereknek köszönhetően. Mesei univerzumba röpít a szerző már a mese kezdetén, hiszen a kislány, akit Rozália, a régi magtár padlásán élő denevér hív meg a bálba, nem gyalog, nem is lóháton, hanem repülve érkezik. Ez a nonszensz, abszurd elem is erősíti az előbbi képzetemet, mely szerint ezek a mesék néhol Alice csodálatos világát juttatják eszembe. És ez nem véletlen, hiszen az előbbihez hasonlóan reális és irreális, hétköznapi és csodás keveredik ezekben a modern mesékben is. Olyan világnak lehetünk tanúi, melyben a kislány kívánsága teljesül: éjszakánként madárrá változik, és megtanul „repülni, suhanni, szárnyalni”. Az állatvilág és az emberi világ tehát átjárható, de csak a gyerekek számára, azok számára, akik értenek az állatok nyelvén, és akik kölcsönösen segítik egymást, mint a mesebeli Lackó és a magyarózdi kislány. Vagy a Sziget-kék Valentinje.
A kötet címadó meséje egy helységnév meseszerű magyarázata. Béni és Zsola, kis mókus és róka történetével a szerző mítoszt teremt: „szeretnétek tudni, hogy miért így hívják ezt a falut?” Határozottsága már a történetmondás elején feltűnik: „mert akár akarjátok, akár nem, én elmondom”. A szerző kiszólása a későbbiekben is nyilvánvaló, jelenlétét mindvégig érzékelteti, ezzel mintegy fenntartja, élénkíti az olvasó-szerző kommunikációs kapcsolatot: „De biztosan tudni szeretnétek, hogy mi történt a kisrókákkal!” Ötletes, gyermeki szemléletet érvényesítő történet a kisrókák és mókuskölykök rivalizáló, majd megbékélő természetéről. „Kezet fogtak. Azóta is a fülei erdő az egyetlen, ahol a kisrókák és a mókuskölykök együtt játszanak.” A kötet címadó meséjének illusztrációja kerül a könyv borítójára is (Nessie Ramm rajza).
A következő mese (Hív a tenger) akarva akaratlan a Madagaszkár és a Némo nyomában rajzfilmeket juttatja a kis olvasó eszébe. Szereplői ezúttal a kezdő meséből megismert pasaréti Sokláb Banda tagjai. Sün Sanyi vízi rokonainak, a tengeri sünöknek a feltérképezésére készül. Ebben segíti őt Sokláb Banda apraja-nagyja. Sanyi és Alex (tengeri sün) találkozása, megismerkedése és életre szóló barátsága, vagyis a rokonsági viszonyok feltérképezése, valamint az állatok közbenjárása, egymást segítő magatartása, összetart(oz)ása a Duna folyó által, Budapesttől a Fekete-tengerig a józsefattilás testvériség és összetartozás eszméjét hangsúlyozza a mese felnőtt olvasóinak. Az állatok barátsága a gyermekek számára is örök mesei téma. Szűcs Teri ezúttal is ötletes, vicces és tanulságos mesét szerez a gyermekeknek. Nemcsak a történet témaválasztásában eredeti, de közvetlen stílusának köszönhetően is közel kerül a gyerekolvasók szívéhez.
Tanulságos történet a könyv hatodik meséje (A tanács) is, melyben Sajó, a házőrző kutya és barátja, Mokány, a cica, a küsmödi két híresség szavak nélkül, csupán mozdulatok segítségével, jó példával tanítják hűségre, házőrzői bölcsességre Lájbit, a siklódi macskát.
Ehhez hasonló tanulsággal átszőtt állattörténet a következő mese is, Téli mese három darab tanulsággal, mely kedves és szép mese az ajándékozás élményéről. Szereplői nem közönséges állatok, hanem Annácska, a nagyszívű teknős és Rozsomák. A mese végén a háromrétű tanulságot ezúttal maga a szerző vonja le: „1. Vakond és Rozsomák kamrája ugyanazzal a kulccsal nyílik (ez inkább természettudományos ismeret!, mint ahogy a következő tanulság is), 2. Rozsomák kedvenc eledele a sajtos cukkíni, 3. Minden jó, ha vége jó.”
A nagy alagút története helyszínéül a Margit-sziget szolgál. De nemcsak. Mert a Vadaspark lakói, a „törpedisznók” mindenféle megalázást, névcsúfolást, nemzetiségükön (bocsánat, fajukon) ért csorbát megelégelve egészen az Országházig „túrnak” a föld alatt (Duna alatt), és ott a Parlamentben is felszólalnak az őket ért diszkrimináció ellen. A helyszín tehát Budapest. A küldetés célja: kivívni más állatokkal való egyenjogúságukat. Tiszta véletlen folytán sikerül a ruhatáros unokájának, Jakabnak köszönhetően ezt elérniük.
Jól illik a kötet előbbi meséinek szemléletéhez, hangulatához az utolsó történet (Találkozás), mely egy udvarhelyi kislány és egy homoródi mackó, Döme találkozásának és barátságának nagy líraisággal megrajzolt története. A mese valóságos történetként indul. A fényképek nézegetése közben egy kép által az olvasó átlép a mesék, az irreális világba. A két főszereplő miután megismerkednek, egymás lakóhelyét kölcsönösen bemutatják, és együtt játszanak, a legtermészetesebben búcsút intenek egymásnak, hiszen abban a világban, mely őket körülveszi, kislány és medve barátsága lehetetlen. Lázár Ervin meséje jut eszembe a történet kapcsán: Mese a kislányról, aki mindenkit szeretett. Szerencsére a történet csak líraiságában és témájában közelít egymáshoz, és nem a végkifejletében. Ennek ellenére búcsúzásuk szomorúan zárja a történetet: „Amikor hiányzom – adja át búcsúzásképpen a medve verseit a kislánynak -, olvasd el, és nem leszel többé szomorú” Ezt követi a könyv utolsó fejezete, Vigasztalások, mely ezeket a versbe költött medveszerű lírai gondolatokat tartalmazza szürrealisztikus, álomszerű befejezéssel, kérdésfeltevéssel: „Macikám, kedves macikám, hát felébredtél?!”.
Szűcs Teri meséi, úgy is mondhatnók, modern állattörténetek. A valóság elemei (konkrét helyszínek, valóságos emberi környezet, gyermekszereplők stb.) és a képzelet szüleményei (állat és gyerek párbeszéde, a kislány repülése stb.) keverednek ezekben a történetekben. Mindegyik történet a maga nevében hordoz egyfajta tanulságot, tanulság mely kétrétű: gyerekhez és felnőtthöz egyaránt szól. Klasszikus, mondhatni ősi gyermekirodalmi toposzra épülnek ezek a mesék: ember és természet, ember és állat bensőséges kapcsolatára. Szűcs Teri történetei mégis korszerűek, eredetiek, a mai olvasóhoz szólnak. Tartalmi szempontból olyan naiv történetekről van szó, mely a gyerekek számára könnyen hozzáférhető, hiszen mindegyik a gyermeki világképre (mágikus, misztikus, animisztikus), érdeklődésre (a gyermeket mindig magával ragadta az állatvilág), annak sajátos képzeletére épül.
Olyan szimbólumokkal vannak teli ezek a történetek, melyek többsíkúvá teszik az értelmezést. Modernségük éppen ezen érhető tetten: parabolisztikusak, gyereket, felnőttet egyaránt megszólítanak. A történetek egyszerű, átlátható szerkezete, az epikus szál lineáris vezetése a narrátor részéről, a gyerekolvasó teljes tiszteletben tartását tükröző közvetlen elbeszélői stílus, közérthető nyelvezeten alapuló nagyszerű egyszerűség teszi vonzóvá a gyerekolvasó számára Szűcs Teri kötetét.