2018. november 25., vasárnap

A hisztimesétől a detektívregényig - interjú Berg Judittal



Első gyerekkönyved, a Hisztimesék 2005-ben jelent meg, és pillanatok alatt elfogyott a könyvesboltokban. Kitűnő érzékkel írtál egy roppant kényes gyereknevelési kérdésről, a hisztiről. Mi inspirált akkor az írásra? Változott-e ez azóta? Miből merítesz ihletet ma?



Akkor egy kényszerhelyzet vezetett az írásra – a folyamatosan hisztiző pici lányomnak és magamnak akartam segíteni a mesékkel. Nagy volt a tét, hiszen a mindennapi túlélésünkért kellett megküzdenem. Ma már nagyok a gyerekeim, a hisztin és dackorszakon rég túlvagyunk, ha a mindennapok gondjaiból akarok ihletet meríteni, akkor mostanában inkább a kamaszkori problémára koncentrálok. De a lényeg nem változott: akkor lesz jó egy szöveg, ha az író lemerül a téma legmélyére Legyen az kalandregény, ismeretterjesztő mű vagy éppen egy válságos helyzetre reflektáló mese, a személyes érintettség, önmagam teljes beleadása képes igazán élővé és mások számára is átélhetővé tenni a művet.





A Hisztimesékkel robbantál be a kortárs gyermekirodalomba, az igazi hírnevet azonban a Rumini című meseregényed hozta meg számodra, amely 2007-ben Év Gyermekkönyve lett. Nemrég nyilatkoztad, hogy közel ötven gyerekkönyvet írtál az elmúlt 13 év alatt. Köztük a gyermekpróza valamennyi műfaját műveled. Melyik műfaj áll leginkább közel hozzád, melyik korosztálynak írsz legszívesebben?



Jelenleg az iskolás és kamasz korosztály áll hozzám legközelebb a személyes érintettség okán: a gyerekeim 19, 16, 14 és 11 évesek. Nagyon szeretem a kalandregényeket, a krimiket és az olyan meséket (bármelyik korosztályt megszólítva), amelynek egy bizonyos tudományterület vagy történelmi korszak áll a hátterében. Nagy kihívás sok valós információt beépíteni egy könyvbe úgy, hogy mégse legyen didaktikus és tankönyvjellegű. Efféle olvasva tanítós történetek a Tökmagok-sorozat meséi vagy a Két kis dínó sorozat időutazós történetei. Komoly megmérettetés volt számomra a 10 éven felülieknek szóló Alma megírása, amelynek központjában a sakk áll, és a hamarosan megjelenő folytatás, a Drifter, ahol az informatika és mesterséges intelligencia körül bonyolódik a történet. Ilyenkor az írást nagyon hosszú kutatómunka és felkészülés előzi meg!



Több könyved a Pagony kiadónál jelent meg. Hogyan kezdődött és milyen együttműködésed a Pagony Könyvkiadóval?



A Pagony tulajdonosait még az egyetemről ismerem, egyszerre indult a pályánk, nagyjából egykorúak vagyunk. Ők akkortájt alapítottak kiadót, amikor én írni kezdtem, így szinte adta magát az együttműködés lehetősége. Első kötetem meséit, a Hisztimeséket egy barátom, Futász Dezső biztatására vetettem papírra, és ő is adta ki őket. Az Ecovit Kiadóval is máig tart az együttműködés (Hisztimesék, Meseleves, A holló gyűrűje, Alma, Drifter), de ők egy kis kiadó, akiknek nem is a gyerekirodalom a fő profilja. Ők nem voltak felkészülve arra, hogy én milyen sokat írok. A Pagony csodás lehetőség volt számomra: új szerzőket és sok új könyvet akartak kiadni – nekem pedig nagyon tetszett a lelkesedésük, a tettvágyuk és ízlésformáló látásmódjuk. Jókor voltunk egymás számára jó helyen, így tudtunk együtt, egymást segítve felnőni.



Civilben négy gyermek édesanyja vagy. Hogyan fér fér össze manapság az írás és az anyasággal együtt járó rengeteg tennivaló ebben a rohanó világban?



Azt hiszem, a család és munka összeegyeztetése a mai nők számára az egyik legnagyobb kihívás. Én is nagy küzdelmeket folytatok magammal és az idővel, hiszen nem akarom, hogy a munkám a gyerekekkel töltött idő rovására menjen, miközben sokszor képtelenség az elmélyült írásból hirtelen átváltani a problémákat megoldó, lelkiző, csak a gyerekre koncentráló anya szerepére. Ahhoz, hogy mind a négy gyerekem jól legyen lelkileg és jusson rájuk elég idő, naponta kell beszélgetni, oda kell figyelni minden jelzésükre. Én megtanultam nagyon gyorsan és intenzíven dolgozni – ha kell, a főzés, házimunka, kutyasétáltatás közben összeálló gondolatokat üres félórákban is képes vagyok precízen megfogalmazni. Ez amúgy előny is: nincs időm felesleges szépelgésre, mellébeszélésre, önimádatra. Ha írok, csakis a lényegre szorítkozom: ez biztos szerkezetet és lendültet is ad a szövegeknek. De ha most megkérdezné egy jó tündér, hogy milyen vágyamat teljesítse, szívesen elutaznék néhány hónap alkotói magányra a világ másik felére.





Szeretsz sorozatokat írni.  Miért?



Amikor az ember könyvet ír, világot és szereplőket is teremt. Ha sikerül élő, szerethető figurákat alkotnia, és valódi lesz az őket körülvevő világ, akkor onnan nagyon nehéz kiszakadni. Érzelmileg is kötődöm a szereplőimhez, így külön boldogság új helyszínekre, új helyzetekbe vezetni őket. Egyébként a piaci mutatók szerint az olvasók is hasonlóan éreznek: szívesen kalandoznak tovább a már megkedvelt hősökkel. Az eladási statisztikák szerint mindenütt sokkal kelendőbbek a sorozatok. Persze soha nem az alapján döntök egy sorozat folytatása vagy egy teljesen új könyv megírása mellett, hogy mennyit fognak eladni belőle. Kizárólag olyat írok, amihez belső késztetést érzek, de úgy tűnik, az olvasók is örömmel fogadják, amikor visszatérhetnek egy régóta szeretett hős világába.





Az olvasóvá nevelés alapozó szakaszában rendkívül fontos, hogy olyan könyveket adjunk a kezdő olvasók kezébe, amelyek terjedelemben, nyelvezetükben és témavilágukban is igazodnak a kis olvasók igényeihez. Olyan művekre gondolunk, amelyek segítségével könnyebben és szórakoztatóbban megy az olvasástanulás. Nemrég indított a Pagony egy ilyen sorozatot, amelyben te is közreműködtél. Milyen szempontok alapján írtad meg ezeket a könyveket?



A Pagony Most én olvasok sorozatának az a fő célja, hogy fokozatosan nehezedő, de összességében könnyen olvasható, élvezetes szövegeket adjon a gyerekek kezébe. Az hőseim az erdei Tökmagok, akik legalább olyan kíváncsiak a világra, mint a gyerekek. Azt akartam, hogy a mesék olvasása közben feltáruljon a világ egy-egy izgalmas szegmense, így a főhősök az afrikai szavannára, egy működő vulkánhoz, egy korallzátonyhoz és az ókori Egyiptomba jutnak el. Az első két résznél arra is figyeltem, hogy nagyon egyszerű, lehetőleg rövid szavakat használjak, de még harmadik részbe sem kerültek többszörösen összetett mondatok. Itt a szórakoztatás mellett tényleg az volt a cél, hogy a kezdő olvasónak sikerélményt okozzon a könyv.   



Szerinted miben változtak az utóbbi húsz-húszonöt évben a gyermekek olvasói igényei? Igazodsz-e ezekhez az olvasói elvárásokhoz?



A mai gyerekek számára természetes közeg a nekünk felgyorsultnak, rohanónak tűnő világ. Ők bírják, sőt igénylik is ezt a tempót. Persze nem szabad túlpörgetnünk őket, hiszen minden gyereknek szüksége van a nyugodt, szemlélődős, elmélyülő tevékenységekre, de nem tartom borzasztónak azt, hogy ők sokkal több információ befogadására képesek. Tény, hogy a pörgős, fordulatos, sok szálon futó történeteket kedvelik, és könnyebben koncentrálnak rövid, változatos szövegekre. Részben igazodom ezekhez az elvárásokhoz, hiszen az a célom, hogy az olvasóim jól szórakozzanak a könyveimen, de közben feladatomnak tartom a nevelést is. Fontos a lendületes kalandok közé komoly kérdéseket, etikai dilemmákat, végigondolandó problémákat beépíteni. Kell és lehet a belső folyamatokról vagy a külvilág szépségéről, csúfságáról beszélni, csak meg kell találni a megfelelő formát és arányt. Egy Jókai regényre jellemző tájleírás ma már fogyaszthatatlan a gyerekek többsége számára, miközben őket is meg lehet ám fogni néhány jól eltalált bekezdéssel. És miközben az ő kedvük szerint dübörögnek a kalandok, igyekszem a lehető legválasztékosabb szókinccsel, és a lehető legelgondolkodtatóbb kérdések felvetésével alakítani őket.



Adott korszakban meghatározott gyermekirodalmi trendek válnak divatossá. Íróként figyelsz-e ezekre a gyermekirodalmi történésekre, tendenciákra? Követed-e, milyen gyermekkönyvek jelennek meg műveid szomszédságában? Kik a kedvenceid a kortársak közül?



Természetesen nagyon fontosnak tartom a gyerekirodalomban zajló eseményeket, és igyekszem nyomon követni a kollégáim munkáit. Jelenleg Magyarországon virágzik a gyerekirodalom, nagyszerű szerzők és illusztrátorok alkotnak! A mai magyar írói palettáról nagyon szeretem Kertész Erzsi, Dániel András, Mészöly Ágnes, Szabó Borbála, Nényei Pál, Gévai Csilla, Molnár T. Eszter, Harcos Bálint, Varró Dániel, Tóth Krisztina, Gimesi Dóra, Kiss Ottó munkáit. És még fel sem soroltam mindenkit! Ez is azt mutatja, hogy sokan vagyunk, és egy színvonalas mezőnyben sokkal inspirálóbb jól teljesíteni!



Rengeteg könyved jelent már meg, sok illusztrátorral dolgoztál együtt. Kinek a munkája, stílusa áll hozzád a legközelebb?



Minden illusztrátoromat másért szeretem. Nagyon közel állnak hozzám Agócs Írisz finom pasztellszínei és kedves figurái, szeretem Gévai Csilla groteszkségét, Kőszeghy Csilla, Pásztohy Panka és Mészely Ilka egészen másként színesek és kedvesek. Timkó Bíbor (a Lengemesék illusztrátora) különösen finom érzékkel jeleníti meg a természetet, azt hiszem, ha én magam is rajzolnék, az ő stílusa állna hozzám legközelebb. Nagyon tetszenek Bernát Barbara metszetszerű, vagány rajzai is, amelyeket az Almához készített. És külön szeretném említeni a Rumini-sorozat illusztrátorait. Én személyesen nagyon szeretem Kálmán Anna grafikáit, amelyek az utolsó két Rumini-kötetre egészen kifinomulttá és művészivé váltak, a Galléros Fecó naplójához pedig különleges Fecó-stílust dolgozott ki. De közel áll hozzám a külföldi Rumini-kiadásokhoz készült új vizuális világ is, amely sokkal rajzfilmszerűbb és populárisabb. Ez Nagy Zoltán nevéhez köthető, és én – kissé tudathasadásos módon – mindkét Rumini univerzumban otthonosan érzem magam. 



A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idén 5. alkalommal hirdette meg az Olvasd el, és játssz velünk olvasóvetélkedőt. Ebben az évben közel száz 4. osztályos kapcsolódott be olvasójátékunkba, és olvasta el A négy madár titka című legújabb műved, amelyet Kertész Erzsivel közösen írtatok. Hogyan született a közös mű ötlete?



Egy játék adta az ötletet, ahol arra kért minket a kiadó, hogy felváltva – bekezdésenként írjunk egy rövid történetet. Végül fejezetek lettek a bekezdésekből, és a közös munka akkora lendületet adott, hogy Erzsivel egy egész könyvet kerekítettük a kezdeti történetcsírából. Sőt, azóta megjelent a második rész is, Az óra rejtélye, ami szintén közösen, váltott tollakkal írtunk.





Fontos-e számodra, hogy visszajelzést kapj olvasóidtól? Tartod-e velük a kapcsolatot? Mit jelentenek számodra az író-olvasó találkozók?



Nagyon fontosak számomra az olvasói visszajelzések. Sokat járom az országot, világot, rengeteg találkozón veszek részt. Érdekel az olvasóim véleménye, megfontolom a meglátásaikat, az ötleteiket, és szívesen válaszolok a kérdéseikre. Boldog vagyok, ha pozitív visszajelzéseket kapok, és szem előtt tartom az igényeiket. Elvégre ez egy szimbiózis – én értük és belőlük élek, ők pedig általam jutnak valamihez, amire vágynak: képzeletbeli utazáshoz, varázslathoz, a mindennapokban átélhető csodához.



Most min dolgozol? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?



Nemrég fejeztem be a Driftert, ami eddigi pályafutásom talán legnehezebb könyve volt. Rengeteget tanultam és kutattam írás közben, és hogy az informatikai háttér pontos legyen, folyamatosan konzultáltam egy igaz hackerrel. A könyvben leírt technikai trükkök, telefonfeltörés, memóriakorrupció vagy a lehallgatások mind úgy működnek, ahogy a valóságban is. Emellett egy kamaszoknak szóló krimit is írok most, amelynek helyszíne a Budai Vár és a Mátyás-templom. Tele van történelmi és művészettörténeti utalásokkal és a nyomozás is ezek körül forog – kicsit olyan hangulatú könyv lesz belőle, mint a Da Vinci kód, csak gyerekeknek. December 6-án kerül a mozikba a Lengemesék ősz-tél mozifilm, amelynek én írtam a forgatókönyvét, és a filmbemutatóra egy különleges, új lenge könyv is készült. De hamarosan szeretnék még új Maszatot, Ruminit, Két kis dínót és még egy Lengemesék részt. Ha pedig időm engedi, az utóbbi időben legszívesebben felnőtt novellákat írok, és alig várom, hogy elég időm legyen a felnőtt regényem befejezéséhez.



Jártál-e már Erdélyben? Marosvásárhelyen?



Igen, bár sajnos csak rövid időt töltöttem itt. Remélem, most lesz alkalmam alaposabban is megismerni a várost.





Szavakból mese - Anyanyelvi nevelés az óvodában

November 24-én rendezték meg az óvodapedagógusok konferenciáját, amely egy több állomású Kárpát-medencei óvodafejlesztési program zárórendezvényeként zajlott Szovátán. A magas színvonalú előadássorozat egyik szekciófoglalkozásán az erdélyi magyar gyermekirodalom és gyermekkönyvkiadás jelenlegi helyzetéről beszélgettünk. A foglalkozás során a résztvevők erdélyi gyermekkönyvújdonságokkal ismerkedhettek meg, illetve lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák egy-egy projekt keretén belül a kortárs erdélyi írók, költők és illusztrátorok portréit, köteteit, valamint az óvodai oktató-nevelő munkában való alkalmazásuk, felhasználásuk módszertani lehetőségeit. 








2018. november 18., vasárnap

A 24. Marosvásárhelyi Könyvvásár képekben

Balázs Imre József legújabb, a Kirándulás a felhőben című kötetét mutatjuk be a nagyérdeműnek

Bertóti Johanna gitárhanggal nyitja a könyvvásárt






A kétkönyves Lupescu Katával

Zágoni Balázzsal

Berg Judittal beszélgetünk

Szabó Róbert Csaba

2018. szeptember 30., vasárnap

Olvasd el, és játssz velünk! -2018

Idén 5. alkalommal hirdetjük meg olvasójátékunkat. Közel 300 csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy szinte ezer gyerek olvassa az általunk kijelölt műveket! 
 



2018. június 21., csütörtök

Kányádi Sándor (1929-2018)

 "Petőfi, Weöres, Kányádi - a három Sándorok szövetsége. Ők azok, akik a magyar irodalomban eljutottak az értől az óceánig." (Vasy Géza)

Költő, műfordító. Székely földműves családban született. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végezte, utána Székelyudvarhelyen tanult, majd 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát. 1960-1990 között a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője.

Fontosabb díjak:

1971 – A Romániai Írószövetség Díja, 1986 – Déry Tibor-díj, 1989 – Az Év Könyve-díj, 1993 – Kossuth-díj, 1993 – A Magyar Művészetért Díj, 1995 – Herder-díj (Bécs), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje.

Említésre méltó az utóbbi időben szerzett díjak közül a 2012-ben nyert IBBY-Életműdíj, melyet az International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Szekciója ítéli oda egy-egy rangos gyermek-és ifjúsági szerzőnek gyermekirodalmi munkássága elismeréseképpen.

Gyerekkönyvek

Kicsi legény, nagy tarisznya, Ifjúsági Kiadó, 1961, (ill. Andrássy Zoltán), Fényes nap, nyári nap, Ifjúsági, 1964, (ill. Szász Dorián), Három bárány, Ifjúsági, 1965, (ill. Bardócz Lajos), Fából vaskarika, Ifjúsági, 1969, (ill. Soó Zöld Margit), A bánatos királylány kútja, Kriterion, 1972, (ill. Soó Zöld Margit), Farkasűző furulya, Móra, 1979, (ill. Berki Viola), Kenyérmadár, Kriterion, 1980, (ill.: Deák Ferenc), Tavaszi tarisznya, Móra, 1982, (ill.: Orosz János), Virágon vett vitéz, Creangă, 1983, (ill.: Plugor Sándor), későbbi kiadások: Móra, 1984, (ill. Heinzelmann Emma), Holnap, 2001, 2002, Világlátott egérke, Móra – Madách, 1985; 2. kiadás: Pallas–Akadémiai, 1987; 3. kiadás: Holnap, 1998, (ill.Heinzelmann Emma), Madármarasztaló, Kriterion–Móra, 1986, Küküllő-kalendárium, Héttorony, 1989, (ill.: Csillag István), Költögető, 1991, Századvég, (ill.: Keresztes Dóra), Néma tulipán, Századvég, 1992, (ill. Deák Ferenc), Billeg-ballag, Kalligram, 1993, (ill. Damó István), Kilenc kecske, Szépirodalmi, 1993, (ill. Hangya János), Talpas történetek és a kíváncsi Hold, Pallas-Akadémiai, 1997, (ill. Csillag István), 2. kiad. Talpas történetek címmel, Holnap, 2001, (ill. Heinzelmann Emma), Kecske-mesék, Pallas–Akadémiai, 1999, Szitakötő tánca, General Press, 1999, (ill. Füzesi Zsuzsa), Meddig ér a rigófütty, Cartaphilus, 2001, (ill. Csíkszentmihályi Berta), A bánatos királylány kútja. Magyar Könyvklub, 2001, (ill. Deák Ferenc), Zümmögő, Holnap, 2004, (ill. Győrfi András), Kecskemesék, Cartaphilus, 2005, (ill.: Szegedi Katalin), Kecskemesék, Pallas-Akadémiai, 2005, (ill.: Csillag István), A kíváncsi Hold, Cartaphilus, 2007.

Az utóbbi években több mint tíz kötete jelent meg, túlnyomórészt újrakiadások (Világlátott egérke, ill. Keresztes Dóra, Holnap, 2012; Küküllő kalendárium (lapozó), ill. Keresztes Dóra, Holnap, 2013; Meddig ér a rigófütty, ill. Csíkszentmihályi Berta, Cartaphilus, 2010, Helikon 2013; Talpas történetek, ill. Keresztes Dóra, Holnap 2011, 2014; Zümmügő, ill. Győrfi András, Holnap, 2010; Kecskemesék, ill. szegedi Katalin, Cartaphilus, 2012; Az elveszett követ, ill. Keresztes Dóra, Cartaphilus, 2010; Jeremiás és a gépsárkány,Kányádi Sándor meséi, ill. Deák Ferenc, Helikon, 2011; Lehel vezér lova, ill. Csíkszentmihályi Berta, Helikon 2013; Kakasszótól pacsirtáig (lapozó) ill. Kürti Andrea, Gutenberg 2014). Verseit az utóbbi időben megjelent két antológiában is olvashatjuk: Ragyog a mindenség (vál. Makkai Kinga, Gutenberg, 2013), illetve a Válogatós (szerk. Lovász Andrea, Cerkabella, 2014) és Toppantós (Szerk. Lovász Andrea, Cerkabella, 2016).

 

2018. június 18., hétfő

Az olvasóvá nevelés megalapozása óvodáskorban

Óvónők lapja 2017/32.szám Szeptember


Szavakból mese- anyanyelvi nevelés az óvodában

A hétvégén zajlott Szovátán az óvodapedagógusok zárókonferenciája, amely egy több állomásos óvoda--fejlesztő program keretén belül zajlott. A magas színvonalú rendezvény egyik szekciófoglalkozásán az erdélyi gyermekirodalom és gyermekkönyvpiac jelenlegi helyzetéről beszélgettünk. Ezt követően szakmai műhely keretén belül dolgozták fel és mutatták be a resztvevok a legújabb erdélyi gyerekkönyv újdonsagok pedagógiai aljalmazasi lehetőségeit.




Tanulmány a kortárs erdélyi gyermekirodalomról



2017. november 25., szombat

A 23. Marosvásárhelyi Könyvvásár képekben

Demény Péter és Orosz Annabella volt a vendégünk

Kertész Erzsi dedikál

Albert Homonnai Emőke Lencsi könyve

Király Isti meseregényét mutatjuk be

Lupescu Katával beszélgetünk



Molnár Krisztinával, A házi csoki színe könyv szerzőjével beszélgetünk

A róka és a gólya  - papírszínházas foglalkozás Demeter Évával

A kíváncsi hallgatóság

Hamar Nóri papírszínházas kerete

Könyvmutatványosok órája
Találkozunk jövőben!
 

2017. november 10., péntek

Interjú Kertész Erzsivel




A mai kortárs gyermekírók különböző területekről (filmes szakmából, pedagógusi, képzőművészeti vagy mérnöki pályáról) érkeznek a gyermekirodalomba. Sokan nem tudják rólad, hogy végzettséged szerint pszichológus vagy. Mi indított el az írói pályán, mi inspirált az írásra?



Egyértelműen a gyerekeim. Ez állítólag nem ritkaság, sok gyerekkönyvszerző így indul el a pályán. Amikor a nagyobbik fiammal otthon voltam, és elkezdtem neki gyerekkönyveket vásárolni, visszatértek a mesékkel és ilusztrációkkal kapcsolatos kedves emlékeim. Az irodalom soha nem állt távol tőlem, és egyszer csak bevillant, mi lenne, ha én is megpróbálkoznék a meseírással. Pár hétig lázban tartott ez a merész ötlet. Megírtam a Labrintó című meseregényt – amely egyébként inkább nagyobbaknak szól −, és elküldtem néhány kiadónak. A Cerkabella pozitív választ adott, így indult el az együttműködésünk. Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, úgy terveztem, hogy visszatérek a szervezetpszichológusi munkámhoz, de nagy örömömre egyre több pozitív visszajelzést, és szerzői felkérést kaptam, így mostanában elsősorban íróként dolgozom.





Több, mint tíz mese, meseregény, kalandregény (Labirintó, Dalia és Dália, Göröngyös úti iskola I-II., Állat Kávézoo, Panthera I-II., Nem mese, Fény Sebestyén, A feltaláló, Ludmilla megolddja) szerzőjeként váltál ismertté az olvasók körében. Melyik a legkedvesebb műved, és miért?



Ez nehéz kérdés. Az előbb említett Labirintót azért szeretem, mert az indított el ezen az izgalmas úton. De a többi kötethez is kapcsolódnak fontos emlékek, érzések. Például a Panthera, amelynek most írom a 3. részét, és darabonként 300 oldalas könyv, azért különleges számomra, mert olyan régóta foglalkozom vele, hogy egészen összeolvadt a mindennapjaimmal. Folyamatosan együtt élek a szereplőkkel, nyomon követem, ahogy változnak, ismerem őket, mint a tenyeremet. Az Állat Kávézoo-t pedig írni szerettem nagyon. Ez a történet tele van abszurd kávéházi jelenetekkel, és írás közben néha magam is elcsodálkoztam, hol rejtőzött bennem eddig ez a fajta iróniára, komolytalanságra, ugyanakkor jelentős rosszindulatra való hajlam? De bármelyik könyvet ki tudnám emelni valamilyen szempontból, tehát nincs igazán kedvencem.







Minden jó meseregény legalább két síkon olvasható. Másként olvassa a gyerek, mást olvas ki belőle a felnőtt. Ez a kettős, diffúz jelleg a te meseregényeidre is érvényes. Mennyire szándékos ez részedről?



Soha nem tervezem el előre, hogy többsíkú könyvet fogok írni. Inkább arról van szó, hogy én komolyan veszem a mesét, mint olyan műfajt, amely bármely korosztályhoz szólhat. Egyszerűen nem tudok úgy gondolni rá, mint ami csak a gyerekeké. Néha elmarasztalást, néha dicséretet kapok amiatt, hogy olykor meglehetősen lazán kezelem az életkori szempontot. Ebből főleg olyan nehézségek szoktak adódni, hogy ha a felnőtt olvasat nagyobb súlyt kap a mesei jelleg mellett, akkor elég nehéz korosztályt meghatározni a könyvhöz. Pedig ez érthető okoból fontos. Azt hiszem, az egész meseírásban ez számomra a legnehezebb dolog.





A XX. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretén belül első alkalommal meghirdetett Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték első kategóriájának kijelölt olvasmánya szintén a te regényed volt, a 2014-ben megjelent Dalia és Dália, mely egy roppant szórakoztató, ugyanakkor tanulságos párválasztós lovagmese. A középkorba visszaröpítő meseregényed főhőséül egy igen céltudatos, határozott fiatal várúrnőt és egy gyámoltalan lovagot választottál. Ma, amikor egyre népszerűbbek a különböző gender-elméletek a nő és férfi kapcsolatok megítélésében, volt-e a hősök megformálásában szándékosság?



Nem a gender-elméletek hatására fogtam hozzá ehhez a szerelmes lovagi történethez. Úgy gondolom, hogy ősi és örökzöld témáról van szó, amiről egyébként szinte mindenkinek van véleménye, ami ráadásul időnként változik is. Egyszóval a téma szinte kimeríthetetlen. Ebben a mesében egyébként – ahogyan más történeteimben is – elsősorban a karakterek foglalkoztattak, és az ő sokféle egymásra hatásuk, ami változatos dinamikát, érzelmi sokszínűséget eredményez. Ironikus hangvételű könyvről van szó, a jellemhibákat erősen kisarkítottam benne, és sem a férfiak, sem a nők nem úszták a meg a kifigurázást. Remélem, a modern lovagok és várúrnők nem haragszanak rám nagyon ezért.





Idén több mint száz kisiskolás kapcsolódott be olvasójátékunkba, és olvassa legújabb művedet,  a Fény Sebestyént. Könyved egy kíváncsi és kedves földönkívüli lényről szól, aki bolygónkra látogat. Miért épp ezt a témát változtattad meseregényed témájául?



Mostanában jöttem rá, hogy szeretem a kicsit kívülálló főszereplőket. Az ő bőrükbe bújva, az ő szemszögükből megmutatva az egészen hétköznapi dolgok is különös színezetet kapnak, a megszokott mintázatok megkérdőjeleződnek. Én élvezem az ilyen távolító rátekintést, ami sokszor humor forrása, máskor pedig elgondolkodtató lehet. Fény Sebestyén alkalmankénti Föld bolygó-látogatásai néhány egészen szokványos témát helyznek új megvilágításba. Sebestyén egyben a gyermeki nézőpontot is képviseli, hiszen a helyzete hasonló a világot fokozatosan felfedező gyerekéhez is. Orosz Annabella illusztrációi pedig annyira telitalálatok, hogy nem is álmodhattam volna nála hitelesebb közvetítőt Fény Sebestyén sajátos világához, nyitott és mindenre rácsodálkozó lényéhez.





Idén több könyved is megjelent, köztük a Panthera kalandregény-sorozatod második darabja. Ez a két kötet  nagyobb gyerekeknek, a 11-12 éves korosztálynak szól. Nemcsak terjedelmüket tekintve különböznek előző meseregényeidtől, hanem a műfajt tekintve is. Mesélj egy kicsit erről a két könyvről!



A Pagony kiadó felkérésére született ez a sorozat, mostanában fejezem be a harmadik részét. Egy kalandregény megírására kértek, én pedig nem sokkal előtte nagyon izgalmas cikket olvastam egy magashegyi hegymászó expedícióról. Ez a két impulzus valahogy találkozott a fejemben, és elhatároztam, hogy kicsit elmélyülök a témában, és gyerekek főszereplésével hegymászós könyvet fogok írni. Elolvastam pár szakkönyvet, és bár nem lettem szakértője a témának, de így már bátrabban mertem hozzányúlni. Azért a mesei elmeket sem hagytam ki történetből: a gyerekeket egy trükkös szerkezet lekicsinyíti, és egy hógömbbe zárt hegyet kell megmászniuk, ami ráadásul kincset is rejt. Örömmel tapasztalom, hogy a fantázia és realitás ilyesfajta vegyítése általában tetszik a kiskamaszoknak.





Az olvasóvá nevelés alapozó szakaszában rendkívül fontos, hogy olyan könyveket adjunk a kezdő olvasók kezébe, amelyek terjedelemben, nyelvezetükben és témavilágukban is igazodnak a kis olvasók igényeihez. Olyan művekre gondolunk, amelyek segítségével könnyebben, gyorsabban, szórakoztatóbban megy az olvasástanulás. Nemrég csatlakoztál a Pagony kiadó Olvasni tanulok – sorozatához A feltaláló című meséddel. Milyen szempontok alapján jött létre ez a mű?



Itt komoly pedagógiai szakértelemmel megtámogatott sorozatról van szó. Az olvasni tanulás cseppet sem könnyű folyamatát igyekeznek minél könnyebbé tenni a kisiskolások számára. Ezek a könyvek minden szerzőnél négy kötetes sorozatot alkotnak. Az első kötet a teljesen kezdő olvasóknak szól, kevés szöveggel, sok képpel, nagy betűkkel. A további kötetek, melyek tartalmukban kapcsoldónak az előzőhöz, fokozatosan nehezednek, mindig figyelembe véve a következő szint kívánalmait. Szerzői szempontból egyébként az első könyv megírása a legnehezebb, hiszen a fejünkben megszülető történetet egyszerű mondatokkal, rövid szavakkal kell elmesélni, így aztán tényleg minden egyes szót alaposan meg kell fontolni, úgy, hogy a történet közben azért ne veszítsen a vonzerejéből.



A 2010-es évek előtti időszakban a külföldi gazdag gyermekirodalommal ellentétben hiányoztak a magyar könyvpiacról azok a gyerekkönyvek, amelyek az iskolai életről, valamilyen iskolai konfliktusról, problémáról szóltak. Ezt a hiányt pótolja a Göröngyös Úti Iskola sorozatod, amely az ún. problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik egy olyan konkrét problémahelyzet (kiközösítés, zaklatás, másság stb.) bemutatásával, amely elemi osztályos gyerekek hétköznapjaiban, iskolai életében bontakozik ki. Lovász Andrea gyermekirodalomkutató ”pszichologizáló” könyveknek nevezi az ilyen alkalmazott irodalmi alkotásokat. Szükség van-e ilyen könyvekre ma? Lehet-e szépirodalmi eszközökkel megközelíteni ezeket a társadalmi problémahelyzeteket? Te hogyan látod ezt a kérdést?



Szeretem azt hinni, hogy egy problémaorientált könyv is nyújthat irodalmi élményt, de természetesen tisztában vagyok az úgynevezett alkalmazott irodalom korlátaival is. Amikor ilyen szöveget írok, én személy szerint arra törekszem, hogy a gyerek ne azt érezze, hogy itt most őt segíteni, tanítani akarják, hanem egy érdekes, figyelemfelkeltő történettel találkozzon, ami megérinti, ami olyan érzelmi-gondolati folyamatokat indít el benne, melyek esetleg tágítják a szemléletét, a problémamegoldó eszköztárát. Persze nem lehet garantálni, hogy az ilyen könyvek mindig célt érnek, de egy segítő szakma képviselőjeként én úgy gondolom, hogy a korlátaik ellenére is van létjogosultságuk ezeknek a köteteknek.



Fontos-e számodra, hogy visszajelzést kapj olvasóidtól? Tartod-e velük a kapcsolatot? Mit jelentenek számodra az író-olvasó találkozók?



Nagyon fontos a visszajelzés. Az író-olvasó találkozókra úgy tekintek, hogy időnként kiszabadulhatok a monitor mögül, a kis zárt világomból, és a való életben találkozom a munkám hatásaival. Nagyon sok pozitív élmény van már mögöttem, és természetesen akadnak kihívást jelentő helyzetek is. Amikor például a gyerekek nem ismerik a könyveimet, és igazából nem is értik, miről akar velük beszélgetni itt ez az író néni, akkor a találkozón enyém a szép küldetés, hogy kicsit felkeltsem a figyelmüket a könyvek, az olvasás öröme iránt. Nagyon sok segítséget, támogatást, visszajelzést kapok könyvtárosoktól, pedagógusoktól, akiknek nagyon tisztelem az olvasóvá nevelés terén végzett kitartó munkáját. Ezek a találkozók egyébként mindig feltöltenek energiával, nagyszerű érzés látni azokat, akiknek írok.







Több könyved a Cerkabella kiadónál jelent meg, akik gazdag és minőségi kiadványaikkal  rendszeresen jelen vannak a Marosvásárhelyi Könyvvásáron. Mesélj nekünk röviden eről az együttműködésről!



Ahogy az elején említettem, a Cerkabellának köszönhetem, hogy egyáltalán elindultam, és aztán ki is tartottam ezen a pályán, ahol kezdő íróként nagyon nem könnyű érvényesülni. Nyulas Ágnes és Lovász Andrea azok, akik bizalmat szavaztak nekem, és akikkel azóta is nagyon jól, és baráti hangulatban tudunk együtt dolgozni. Bízom az ízlésükben, az ítéletükben, akár a szövegről, akár az illusztrátorok kiválasztásáról van szó. Ezen kívül pedig a Cerkabella könyvek egy minőségi szintet is képviselnek számomra. A Tatu és Patu sorozatuk például a gyerekeim állandó kedvencei közé tartozik.





Most min dolgozol? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?



A Most én olvasok!-sorozat második része mellett tervben van a Göröngyös úti iskola folytatása is. A Panthera 3. részén az utolsó simításokat végzem, és nem akarom elkiabálni, de hosszabb távon még az is lehetséges, hogy ha az ármakörei megengedik, Fény Sebestyén is ellátogat a Föld bolygóra, néhány újabb mese erejéig.

2017. augusztus 28., hétfő

Újabb gyerekkönyv a Koinónia kiadó gondozásában


Nemrég mutatták be Gál Andrea második gyerekkönyvét a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával. Az alig egy éve megjelent első kötete (Fecske utca 12., 2016) egy 2. osztályos fiú életének hétköznapi epizódjait meséli el. Műfajilag a laza szerkezetű történetfolyam alapján gyerekregényként  definiálható, a regény egymásba kapcsolódó történeteit a szereplők köre tartja össze.  A mű valóságos referenciája alapján a  gyermektörténetek műfajához közelít, így akár gyermektörténetek fűzérének is tekinthető. ( Előzményét tekintve az erdélyi gyermekprózában a klasszikus Benedek Elek Istike-történeteihez, a modern klasszikus Hervay Gizella Kobakjához, a kortársak közül pedig Zágoni Balázs Barni-meséihez áll közel. A gyermektörténetek vagy gyermekelbeszélések legtipikusabb jegye, hogy általuk a szerző a valósághoz kapcsolódva, a gyermekek hétköznapi eseményeit, történéseit meséli el. Komáromi Gabriella ún. életmeséknek nevezi ezt a műfajt, hiszen szerkezetileg lazák és egyszerűek, mint az életbeli élmények. Az író beszédmódja a mindentudó elbeszélő.  Tartalmi, strukturális, nyelvi szempontból azonban nem nevezhetők a szó szigorú műfaji értelmében meséknek. )
A nagysikerű Fecske utca 12. után, Gál Andrea nemrég bemutatott második gyerekkönyve (Hátamon a zsákom) az előző kötethez hasonlóan a gyermektörténet műfaji sajátosságait viseli magán, a korábbi kötethez képest kisebbeknek szól, ezért terjedelmében is ehhez a korosztályhoz igazodik.
A történet alaphelyzete sok gyerek számára ismerős életeseményt idéz fel: egy kiscsalád városról falura költözik. Miközben az édesapa egész napját az új ház csinosításával tölti, a költözés előtti nap Pintyőke édesanyjával végigsétálják a lakótelep legkedvesebb helyszíneit, búcsút intenek az ismerős néniknek, bácsiknak, lakótársi gyerekeknek. A búcsúzás kellemetlen élményét azonban hamarosan kárpótolja a sok kaland, játék és felfedezés, mellyel a cóványfalvi kis birtok várja őt. Először az udvar kincseit és állatlakóit fedezi fel, majd kimerészkedve az utcára és a közvetlen környékre, a szomszéd néni baromfiudvara kínál felejthetetlen élményeket. A kacsákkal való barátkozásnak köszönhetően még a bürkösi piacra is elkíséri a szomszéd Mária nénit és Pista bácsit. Csakhogy a vásárban Pintyőkének pillanatok alatt nyoma vész. A könyv hátralévő részében kiderül, hová tűnt Pintyőke, és milyen következményei lettek annak, hogy elcsatangolt.
A könyv vonzereje a történet tartalmi jellegéből fakad. A hasonló élethelyzetbe kerülő gyerekek könnyen azonosulnak az azonos korú szereplővel. Erénye, hogy a hétköznapi történetbe beleszőtt kis vásáros kaland azoknak a gyerekeknek is vonzóvá és könnyen befogadhatóvá teszi a történetet, akik még nem élték át a költözéssel járó kellemes vagy épp kellemetlen élményeket.  

A célkorosztály életkori sajátosságait figyelembe véve a könyv gazdagon illusztrált. Bódi Kati kedves, naiv illusztrációi nemcsak a történet jelentésgazdagításában játszanak szerepet, hanem a kisebbek szövegértését is támogatják a vizuális minták segítségével.

Gál Andrea: író, kutató, szerkesztő, egyetemi tanár. 1978-ban Brassóban született. Szülővárosában végezte alapfokú, majd középiskolai tanulmányait. Ezt követően a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán szerzett magyar-német szakos oklevelet (1996-2000). 2001-2009 között a BBTE Magyar Irodalom Tanszékének doktorandusz hallgatója. Doktori disszertációját Virtualitás és utópia a közelmúlt irodalmában címmel dr. Cs. Gyimesi Éva vezetésével 2009-ben védte meg. 2005-től a brassói Áprily Lajos Főgimnázium magyar szakos tanára, 2006-2012 között a Brassói Lapok Lurkó gyermekoldalának szerkesztője. Óraadó oktatóként több egyetemen is tanított: a brassói Transilvania Tudományegyetem Magyar Nyelv és irodalom szakán,  a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi , illetve Újságírói Tanszékén. 2002 – 2003 között a Krónika napilap kultúra rovatának szerkesztője.Gyermekeknek szóló írásai különböző antológiákban, folyóiratok gyerekrovatában jelentek meg.

Önálló gyerekkötetei: Fecske utca 12. (Koinónia, 2016., ill. Bódi Kati), Hátamon a zsákom (Koinónia, 2017., ill. Bódi Kati)
 

2017. augusztus 18., péntek

Otthonteremtő mesék - Sikó-Barabási Eszter legújabb meséskönyvéről


Balázs Imre József irodalomtörténész írja, hogy egy szerző írói stílusát érdemben megítélni legalább három önálló kötet alapján lehetséges[1]. Sikó-Barabási Eszter idén elérkezett a harmadik önálló kötetéhez, s ez lehetőséget ad számunkra, hogy elhelyezzük őt az erdélyi kortárs gyermekpróza vonulatai között.
 A szerző korábbi köteteiben közölt mesék „különös gyöngédségről és érzékenységről” vallottak. A korábban felütött lírai hangvétel későbbi köteteiben is meghatározó stílusjegy marad: meséinek líraisága hol J. Ch. Andersen, hol Hervay Gizella prózastílusát juttatja eszünkbe. [2] A most megjelent harmadik kötetben (Meseotthon) is ugyanez a hang dominál mintegy a szerző kiforrott egyéni stílusára utalva.
Sikó-Barabási Eszter meséit a lírai mese kategóriába sorolhatjuk, amelynek műfaji sajátossága, hogy a gyermektörténet tartalmi, tematikai érdeklődéséből kölcsönöz, viszont a gyermektörténet élményszerű elbeszélésmódja helyett lirizált nyelvhasználatot alkalmaz. A mese és novella határán egyensúlyozó lírai mese szabadon válogat a két műfaj összetevőiből, a két szövegtípus különböző variációját teremtve meg általa.[3] Ezekben a szövegekben még kimutatható a mesére jellemző mágikus gondolkodás, a csoda, a csodálatosság, előtűnik a racionális‒irracionális tér-időábrázolás, viszont a hétköznapi élettér hétköznapi témái kerülnek előtérbe. A próza lírizálódásának megnyilvánulásai közül a legszembetűnőbb a hétköznapi tárgyak, természetei elemek (fő)szereplővé emelésével létrejövő antropomorfizálódás, animizálódás.  A hétköznapi tárgyak életre keltése során ismerkedhetünk meg mindjárt az első mesében Buborékával, a buborékfejedelemmel (Különös kívánság), majd a bálba készülődő bútorokkal: S.P. Alettával, az emeleti ablakkal és Bükk Kázmérral, az ajtófiúval (Bútorok bálja), a kócokat kibogozó felmentő sereggel, Kuferenccel, a kefével, Ferkével, a fésűvel és Vével, az ollóval (Sej-haj!), vagy kicsit később Frank Záppal, a hímes tojások versenyének zsűritagjával (Ajándék), valamint Sári zoknijába hímzett pillangókkal (A magasban).  A hétköznapi tárgyak megszemélyesítése mellett, az állatok vagy természeti jelenségek antropomorfizálása a gyermeki világlátást tükrözi: Berci, a nadrágjából kihízott mentaszínű bálna (Bálnabaj), Pipacsilla, a kis piros virág, aki nappal Samu játszótársává válik (Samu a réten), Balambér, a repülni vágyó jegesmedve (Balambér bánata), valamint Nagy Panna, a napleány (A nap ruhája) éppúgy szereplői ennek a csodálatos világnak, mely, akárcsak a címben kódolt üzenet,  a gyermek otthon- és világteremtő képzeletének köszönhető.

A kötet utolsó darabja (A bűvös pemzli) a klasszikus népmesei tradíciót, a hagyományozódás, a továbbmondás gesztusát idézi fel. A tradicionális tündérmesei elemekkel átszőtt történet bár klasszikus elemekkel operál, mégis kortárs olyan értelemben, hogy ezek az elemek funkciójukat vesztve, sajátos jelentéstartalommal telítődnek (pl. a boszorkány ármánykodása). Ugyancsak a tradicionális népmesével, annak egyik típusával, a novellamesével mutat rokonságot az Öten című mese, mely a kéz ujjairól mesél.
A 14 mesét egybegyűjtő kötet két kistestvér, Samu és Sára hétköznapjait elevenítik fel a mágikus világkép tudatos működtetésével. A valós és fikciós világok párhuzamos szerepeltetése többdimenziós, diffúz jelleget kölcsönöz a történeteknek, ez a prózai hagyomány rokonítja a szerző meséit Hervay Gizella meseköltészetével.  A világok (mese és valóság) közötti ingázás vagy többdimenzionalitás[4] sajátosságán túl ezeknek a meséknek egyik másik jellemzője a novella műfaji sajátosságainak betüremkedése épp a hétköznapiság, a csodás meseszereplők, illetve a gyermekszereplők (Samu és Sára) egyidejű szerepeltetésével.
A hagyományos felnőtt elbeszélői pozíciót alkalmazó narratívumokból kikacsint a mindentudó elbeszélő, ez azonban nem teremt alá-fölérendeltségi helyzetet, sőt a sorok mögött ott érezzük gyermekekkel cinkos, a „csodák világában” otthonosan mozgó, a gyermeki világlátás sajátját még őrző narrátort. Ezek a szövegek ugyanis kiemelten érzékenyen rezonálnak a gyermekbefogadók pszichikai sajátosságaira. A művekben tetten érhetjük a gyermek hiányos ismereteinek képzelettel való feltöltését (pl. Samu nadrágot „rajzol” a bálnának), a környezet elemeinek nem rendeltetésszerű használatát, vagy a pszichológia nyelvén a gyermeki gondolkodás egyik tipikus jellemzőjét, az artificializmust (pl. az olló arra való, hogy megszabadítsa Sárát a makacs kócoktól ) a mágikus-csodás világ hétköznapi világba való beágyazódását (pl. Sára zoknijára hímzett lepkék megmentik a bolyhóktól), vagy a különböző szférák, az élővilág illetve a tárgyak képviselte materiális világ közötti átjárást, a köztük lévő határok egybemosását (pl. a pipacs nappal lánnyá lényegül (Samu a réten), a naplény Sára hajának aranyszínt kölcsönöz (A nap ruhája), a falra ragasztott állatképek mentik meg Samu álmában megjelenő szellemlényeket, a negatív érzéseket (Samunál az állatok).
A gyermeki és mesei mágikus világkép találkozásán túl az egymással rímelő mondatrészek, tagmondatok véletlenszerű felbukkanása fokozzák a szövegek zeneiségét. A lirizált nyelvhasználat érzékletesebbé teszi az értelmezői folyamatot, ami a gyermekek életkori sajátosságaival, kívánalmaival esik egybe.
A gyermeki gondolkodásmódot, nyelvezetet és világlátást tükröző meséket Karda Zenkő illusztrációi teszik érzékletessé, hangulatossá. A festővászon érdes felületét, textúráját is láttató képek finom szín és formakezelése tökéletesen illeszkedik a mesék naiv szövegtartalmához, az otthonteremtés művészi szándékához.
Sikó-Barabási Eszterre illik a gyermekíró megnevezés, hiszen azok közé a szerzők közé tartozik, akik nem a „felnőttirodalomból érkeztek” a gyermekirodalomba, hanem akit már az első kötete megírásakor is a „gyermekek számára való írás” szándéka vezérelt. A most napvilágot látott kötet meséi arról győzik meg az olvasót, hogy a szerzőnek sikerült megtalálni sajátos, egyéni hangját, prózastílusát, mellyel kijelölte helyét az erdélyi kortárs gyermekpróza legújabb vonulatában.
Sikó-Barabási Eszter a Bihar megyei Szalárdon született 1981-ben, Sepsiszentgyörgyön nevelkedett. A kolozsvári BBTE Bölcsészkarán szerzett angol tanári oklevelet (2005).  Négy évig tanítónőként dolgozott előbb Kolozsváron, majd később Sepsiszentgyörgyön. Írói munkásságára nagy hatással volt a munkája, illetve anyasága (négy gyermek édesanyja). Rendszeresen publikál meséket a Napsugár és Szivárvány gyermeklapokban. Első kötetete (Kabátvigasz, gombszomor) 2013-ban jelent meg a Koinónia Kiadó gondozásában, második kötete Csillagvándor  (2016) címet viseli. Legutóbb megjelent kötetét (Meseotthon) a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül mutatják be napjainkban.

(Sikó-Barabási Eszter: Meseotthon, ill. Karda Zenkő, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2017.)


[1] Balázs Imre József: Az új közép, (Tendenciák a kortárs gyermekirodalomban), Universitas Kiadó, Szeged, 2012.
[2] Makkai Kinga: Mesék párban, https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2014/02/16/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz-gombszomor-mesek-parban/, Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyvéről http://tunderorszag-meseorszag.blogspot.ro/2014/02/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz.html
[3] Petres Csizmadia Gabriella: Kortárs lírai mesék, In: Ambroozia, VII. évf., 2017/1. http://www.ambroozia.hu/index.php/2017-1/86-2017-1-tanulmany/409-petres-csizmadia-gabriella-kortars-lirai-mesek [online: 2017. augusztus 17. ]
 [4] Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom, Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2015., p.32.