2018. december 29., szombat

Az olvasóvá nevelés iskolán kívüli lehetőségei


Korszerű pedagógiai felfogásban a jövő iskolája csak úgy tudja betölteni nevelési funkcióját, ha az adott társadalmi követelményeknek megfelelően figyelembe veszi és kiaknázza azokat az iskolán kívüli nonformális és informális nevelési lehetőségeket, amelyeket a különböző kulturális intézmények, nonprofit szervezetek, alapítványok, egyesületek, nevelési és kulturális központok szervezett vagy kevésbé szervezett keretek között nyújtanak az egyén társadalmi beilleszkedésének segítése, más szóval a szocializációs, illetve az enkulturalizációs folyamat elősegítése céljából. A kerettanterv alapelveiben tükröződő mai modern oktatáspolitikai tendenciák közül (szelekció elve, a funkcionalitás elve, a koherencia elve, az esélyegyenlőség elve, a deszcentralizálás és a társadalomhoz való viszonyítás elve) a szociális partnerség az utóbbi kettővel mutat szoros összefüggést. A deszcentralizálás elve ugyanis, egyrészt szabadságot biztosít minden iskolának a helyi tanterv tervezésében, vagyis abban, hogy helyi kezdeményezések alapján önmaguk határozzák meg a tanulók programjának egy részét a kerettanterv alapján, másrészt figyelembe véve a helyi sajátosságokat, lehetőségeket és erőforrásokat, valamint a tanulók érdeklődését olyan sajátos nevelési projekteket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amelyek túlmutatnak a tanórai keretek között folyó hagyományos oktatási-nevelési folyamaton. A társadalomhoz való viszonyítás elve hasonlóképpen az iskola és más kulturális intézmények, nevelési szervezetek, alapítványok közötti partnerséget, kapcsolatot hangsúlyozza.

Jelen tanulmány egy több intézmény között megvalósuló partnerkapcsolaton, illetve egyezményen alapuló nevelési projektet mutat be, mely az évente megszervezett Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretén belül zajlik. Tulajdonképpen két egymást kiegészítő, némiképp elkülönülő, mégis szoros összefüggést mutató projektről van szól, melyet a következőkben külön  tárgyalok.



 Olvasd el, és játssz velünk! olvasóvetélkedő 

    

A projekt témája:

A kisiskoláskori irodalmi nevelés meghatározó az olvasóvá válás folyamatában, hiszen ekkor ismerkedik meg a gyerek a könyvekben rejlő teremtett világokkal, ekkor válik befogadóvá, műélvezővé. Ekkor tehetjük érzékennyé a gyereket az irodalom iránt. Ezért képezi alapját ez az időszak az olvasóvá válásnak. Az olvasóvá nevelés az anyanyelvi nevelés első tíz évében valósul meg. Ezt tekintjük az olvasási kedv felkeltésének kritikus időszakának. Az 5. évfolyamtól már az olvasási kedv fenntartása a cél egészen a középiskolás korig. Az olvasóvá nevelés nem csak az iskolai oktatás feladata, és nem csak a pedagógus felelőssége, hanem többtényezős folyamat függvénye: kialakulásában szerepe van a kortárs csoportnak, illetve mindazoknak a társintézményeknek, akik felelősséget éreznek, fontos ügyüknek tekintik a fiatal generáció művelődését, olvasóvá nevelését. Az olvasóvá válás folyamatában tehát fontos, hogy megteremtsük, illetve kiaknázzuk azokat az iskolán kívüli alkalmakat, melyek lehetőséget teremtenek a hagyományos iskolai tanítás kiegészítésére. Ennek nagyszerű lehetősége a különböző országos rendezvények, vásárok, fesztiválok keretén belül zajló vetélkedők.

A projekt célja:

Az Olvasd el, és játssz velünk! olvasóvetélkedő célja a tanulók olvasási kedvének felkeltése kortárs gyermekirodalmi alkotások segítségével.

Partnerek:

1. Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum, 2. Romániai Magyar Könyves Céh, 4. Marosvásárhelyi Kulturális Központ, 5. Polgármesteri Hivatal, 6. Maros Megyei Tanács, 7. Mentor Kiadó stb.

Célcsoport:

A vetélkedőt három kategórián belül hirdettük meg 3. osztálytól 12. osztályig. I. kategória: 3-4. osztály, II. kategória: 5-6.osztály, III. kategória: 9-12. osztály. Az alsó korhatár kijelölését azért tartjuk indokoltnak, mert az önálló olvasás képességének kialakítása a Romániai NAT követelményeinek megfelelően a III. pedagógiai szakasz elején feltételezhető.

A vetélkedő ideje:

A vetélkedőt 2014-ben indult el. Idén, 2017-ben negyedik alkalommal hirdettük meg a versenyt.

A vetélkedő leírása:

A különböző korosztályok életkori sajátosságait és érdeklődését figyelembe véve kortárs  minden kategóriának más-más gyermek-és ifjúsági irodalmi alkotásokat jelölünk ki elolvasásra. A versenyt szeptember 2. hetében hirdetjük meg a sajtóban, a könyvvásár honlapján, illetve különböző erdélyi online felületeken. A vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezhetnek. Egy osztályből maximum 2 csapat. A jelentkezési határidőtől az első fordulóig e jelentkezőknek a kijelölt műveket kell elolvasniuk. Tíznél több csapat jelentkezése esetén előválogatásra kerül sor. Az elődöntős feladatlap alapján, melyet elektronikus formában megoldva október végéig kell a csapatoknak beküldeniük, egy szakmai zsűri kiválasztja azt a 7-8 csapatot, akik bejutván a döntőbe, a könyvvásár ideje alatt, vagyis november második hétvégéjén ismét lehetőséget kapnak a megmérettetésre. A győztes csapatok képviselői gazdag könyvjutalomban részesülnek. Azoknak a gyerekeknek, felkészítő pedagógusoknak, akik résztvesznek a játékban, illetve támogatják és tanítványaik körében népszerűsítik vetélkedőnket, emléklapot küldünk, illetve meghívjuk a könyvvásár különböző gyermekprogramjaira: író-olvasó találkozókra, könyvbemutatókra, előadásokra, koncertekre. Ezáltal is további olvasásra ösztönözzük, kultúrafogyasztókká neveljük őket.

A vetélkedő kiértékelése részvétel alapján

Az először 2014-ben  meghirdetett vetélkedőre 90 csapat jelentkezett. Ezután a résztvevők száma évről évre növekedett elérve idén a 239 csapatszámot, ami 717 olvasó diákot jelent.

A következő táblázat a csapatok részvételi arányát, illetve kategóriánkénti eloszlását mutatja:



Kategóriák
2014.
2015.
2016.
2017.
Összesen
1.Kategória (3-4. o.)
26
32
63
41
162/486
2.Kategória (5-8. o.)
39
50
103
163
355/1065
3. Kategória (9-12. o.)
25
16
22
35
98/294
Összesen
90­/270
98/294
188/564
239/717
615/1845

1.     számú ábra



A táblázat csapatonként kategorizálja a résztvevőket. Ha ezeket a számokat megtriplázzuk, kiderül a résztvevő diákok pontos száma. A táblázatból az is kiderül, hogy melyik kategóriában jelentkeztek legtöbben a vetélkedőre (5-8.), illetve melyik az a korosztály, akit a legnehezebb megszólítani (középiskolások). További kutatás tárgyát képezhetné a résztvevő tanulók megyék szerinti vagy az iskolák szerinti eloszlása.

A vetélkedőn évről évre új csapatok is jelentkeznek, de találunk olyan jelentkezőket is, akik minden évben feliratkoznak versenyünkre, és kiolvassák az általunk kijelölt könyveket. Előfordul az is, a pedagógusok elmondása alapján, hogy a pedagógusnak nehezére esik kijelölni azt a két csapatot, aki képviseli az adott osztályt a versenyen, ezért jelentkezés előtt helyi szinten előzetes felmérést, elődöntőt tartanak. Utólag pedig osztályszinten vagy iskolaszinten azok számára is megtartják a versenyt, akik a korlátozott létszám miatt kimaradtak a vetélkedőből. Ez egyfajta „olvasási mozgalmat” indít el a tanulók körében.

Az olvasásra kijelölt művek megválasztása, a vetélkedő feladattípusai:

Az olvasásra kijelölt műveket jelen tanulmány írója, egyben a vetélkedő ötletgazdája válogatja ki olyan kortárs alkotásokból, amelyek nemzetközi vagy hazai gyerekkönyvsikerek, vagyis rangos irodalmi díjakat nyertek. Igyekszem magas esztétikai értékkel rendelkező, színvonalas műveket kijelölni, melyek nyelvezetükben, tartalmi és formai sajátosságaikban illeszkednek a mai gyerekek olvasóigényeihez.

Az elődöntős feladatlapokat és a döntős feladatlapokat szintén jómagam állítom össze. A feladatok között általában kérdés-felelet típusú, feleletválasztásos, szógyűjtő, szómagyarázó, illetve kreatív írásbeli feladatok (pl. könyvajánló írása, kedvenc rész kiragadása a műből és közönség előtt való megjelenítése) szerepelnek. A 3 tagú csoportok közös feladatvégzése elősegíti a diákok közötti együttműködést, és lehetőséget nyújt az olvasmányélmények közös feldolgozására, megvitatására.

A vetélkedő költségevetése:

A verseny költségvetése meghaladja a 4 500 lejt. Ugyanis kategóriánként az első 15 jelentkező (45) csapat az olvasásra kijelölt műveket ingyen kapja. A döntőbe bejutott csapatok minden egyes tanulója (3x24) ajándékkönyvben részesül. Az első három helyezést elért csapatok szintén 3-4 könyv nyereményesei. A diákok részvételét hasonlóképpen jutalmazzuk. Legtöbbször azzal, hogy meghívjuk a kijelölt könyvek szerzőjét, hogy találkozhassanak olvasóikkal. Idén közel 750 gyerek részesül ilyen nyereményben.

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár gyerekprogramjai

Tanulmányom utolsó felében a könyvvásár alkalmából megszervezett gyerekprogramokat ismertetem. A 2012-ben kötött együttműködési szerződés értelmében, mely a Romániai Magyar Könyves Céh (RMKC), a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és többek között a Marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum között jött létre, a könyvvásár keretén belül elindítottuk a gyerekeket megszólító kulturális programokat. A 3 napos rendezvény az elmúlt 5 éve alatt több 100 különböző gyerekprogramokkal várta az érdeklődőket. A program összeállításakor pszichopedagógiai, illetve összművészeti kritériumokat, valamint az életkori sajátosságokat tartottam szem előtt. A programok elsősorban a könyvhöz, az olvasáshoz kötődtek. A kisebbeknek puhakönyves foglalkozásokat, gyerekkoncerteket, gyermekelőadásokat, az óvodásoknak bábelőadásokat, mesepedagógiai foglalkozásokat, míg a kisiskolásoknak rendhagyó irodalomórákat, verses műhelyeket, könyvbemutatókat, író-olvasó találkozókat, színházi előadásokat, koncerteket szerveztünk. A programokon önkéntes diákok, a Marosvásárhelyi Mihai Eminescu Pedagógiai Líceum tanító-óvónő szakos tanulói segítették munkámat. Célom kettős volt: a gyerekeknek meghirdetett rendezvényeken, tevékenységeken, foglalkozásokon kívül a leendő pedagógusok elsajátítsák az iskolán kívüli nevelés szervezési kérdéseit, illetve kipróbálják maguk is gyakorlatban a nemformális nevelés módszereit, eljárásait.

A foglalkozások célja:

A gyerekek tanintézményen kívüli irodalmi, művészeti nevelésének, művelődésének elősegítése, az iskolai oktatás nonformális keretek között történő kiegészítése.

A gyerekprogramok értékelése:

A több mint 100 programra az 5 év alatt (2012-1017) hozzávetőlegesen 10 000 gyerek látogatott el. Úgy gondolom, hogy mind az olvasóvetélkedő, mind a könyvvásár keretén belül megszervezett gyermekprogramok elérték céljukat, a különböző kulturális élmények biztosításával hozzájárultak a gyerekek művelődéséhez, esztétikai, értelmi és érzelmi fejlődéséhez, a hagyományos kulturális értékek átadásához.

 

A papírszínház felhasználása az óvodai nevelésben

A papírszínház szó a „kamishibai” japán szóból ered, pontos jelentése „színházi játék papírból”. A papírszínház az első századokban használt japán mesemondó módszer volt, amely a korabeli buddhista templomokban terjedt el. Az itt élő buddhista szerzetesek papírlapokra festett képek, képtekercsek segítségével adták elő a nevelő célzatú, erkölcsi tanulságot hordozó történetet. Eleinte a képeket papírtekercsekre kézzel festették, rajzolták. Később a képeket fakeretbe helyezték, így született meg a mai papírszínház ősi változata. A VIII. századtól a nyomdák megjelenésével a buddhista szerzetesek illusztrációkkal ellátott buddhista szövegeket kezdtek el nyomtatni. A XVII. századtól megjelenő nyomatok műfaji gazdagsága és széleskörű elterjedése igazolja a japán kultúra ikonográfiai és pedagógiai érzékenységét, hiszen a képi szemléltetés a hallgatóság figyelme felkeltéséül és fenntartásául, valamint az erkölcsi meggyőzés eszközéül szolgált. Az illusztrációk korai megjelenése a japán nép kifinomult esztétikai ízlésének, vizuális kultúrájának maradandó bizonyítéka. A mai formájában ismert papírszínház a húszas évek végén jelent meg. A mesélők, az ún. gaitók kerékpáron járták a városokat, falvakat, és a mese mellé édességet osztogattak a mesét hallgató gyerekeknek. A papírszínház tehát a kultúra terjesztésének eszközéül szolgált a szegényebb lakósság körében. A második világháborúban a japán kormány propagandaeszközként vezette be minden japán óvodába és iskolába. A hatvanas években a televízió megjelenésével háttérbe szorult a papírszínház népszerűsége, viszont ma is „úgy tekintenek rá, mint nemzeti örökségük egyik fontos elemére.”
A módszer Magyarországon is ismert volt. Az ún. képmutogatók művelték, akik a XIX. században a magyar vidékeket járva, japán elődeikhez hasonlóan, színes illusztrációkról meséltek különböző történeteket a hallgatóság számára. 2009-től ismét népszerűvé vált a módszer a magyar óvodákban, iskolákban, különböző szabadidős gyerekprogramokban, játszóházakban, könyvtárakban, könyvvásárokban és könyvesboltokban. Magyarországi népszerűsítésében nagy szerepet játszott a Csimota Kiadó, amely új, kortárs és klasszikus papírszínházas mesék kiadásával újra ismertté és közkedveltté tette ezt az ősi, több évszázados múltra visszatekintő nemzetközi hagyományt.
Leírása
A papírszínházas mesélés fakeretbe helyezett lapok segítségével történik, amelyek egyik oldalán illusztrációk, másik oldalán a mese szövege található különböző jelölésekkel, utasításokkal. A lapok mozgatása balról jobbra történik, ellentétben a nyugati olvasás-hagyományban megszokott iránnyal. A képeskönyvek nézegetésével szemben egészen más élményt nyújt a papírszínház. Ugyanis a lapok nincsenek rögzítve, mint a könyvek esetén. Így mozgatásával (ki- és behúzogatásával) megteremthető a mesélés dinamikája, mely a mesehallgatás élményszerűségének növeléséhez, az érdeklődés felkeltéséhez és fenntartásához, az átélés izgalmának fokozásához, a színházi varázslat megteremtéséhez járul hozzá. Hasonlóképpen sajátos szerepe van a keretnek a színházi élmény létrehozásában. „Egyrészt a nézők figyelmét fókuszálja, másrészt hasonló hatásmechanizmussal működik, mint a televíziók képernyője, megragadja és megtartja a figyelmet. A keret ajtajainak használatával tovább lehet fokozni az előadás színházi jellegét, kinyitásával és becsukásával lehet jelezni a mese kezdetét és végét, zajokat lehet vele kelteni, illetve a képek bizonyos elemeit is el lehet rejteni általuk a hatás fokozása érdekében.”[1]
A papírszínház pedagógiai sajátosságai
A papírszínház fogalmi körülhatárolásakor tisztáznunk kell néhány sajátosságot. Először is, ha a papírszínházat a pedagógus valamely oktatási-nevelési cél elérése érdekében alkalmazza, akkor pedagógiai módszerről vagy eszközről beszélünk, függetlenül attól, hogy tanórán vagy tanórán kívül használja.  A papírszínház tárgyi valóságában pedagógiai eszköz, mely az ismeretek bővítésére, feldolgozására, ezen túl az esztétikai élménynyújtásban, erkölcsi nevelésben, a személyiség fejlesztésében játszik szerepet. Funkciójukat tekintve az oktatási eszközeit négy nagy csoportba osztjuk. Ilyen formán a papírszínház az oktatási eszközök első csoportjába tartozik. Ha viszont arra gondolunk, hogy bizonyos nevelési-oktatási tartalmak (szépirodalmi alkotások) tolmácsolása és feldolgozása céljából alkalmazza a pedagógus, bizonyos tudatosan megválasztott eljárások felhasználásával, és módszertani, valamint didaktikai elvek betartásával, akkor módszerként tekintünk rá. A didaktikai módszereknek számos funkcióját különbözteti meg a szakirodalom. Kétségtelen, hogy a papírszínház, mint módszer a megismerő módszertől, a nevelő és motiváló szerepig szinte valamennyi didaktikai funkciót képes betölteni. A papírszínház tehát az oktató-nevelő munka komplex didaktikai módszere, mely egy egész sor eljárásból tevődik össze. Alkalmazása lehetséges úgy tanórán, mint tanórán vagy iskolán kívül. A tanórai felhasználása elképzelhető az óra különböző mozzanatában: a figyelem és az érdeklődés felkeltésében, a tanultak átismétlésekor és felelevenítésekor, az új ismeretek feldolgozásában, vagy a rögzítés, ellenőrzés óramozzanataiban.
A papírszínház felhasználása az óvodában
A papírszínház a maga sajátos varázserejével olyan komplex módon hat a gyermekre, hogy szinte nélkülözhetetlen eszközzé válhat az óvodai nevelésben. Az óvodai élet oldott légkörének megteremtésében, a folyamatos beszéd kialakításában, az irodalomhallgatásban, a különböző műveltségterületekhez kapcsolódó tevékenységekben, a nevelés és tanítás minden területén alkalmazható. Nevelő hatása a gyermekkor lélektani jellemzőihez, a gyermek érzelmi sajátosságaihoz illő formanyelvbe illeszthető. Mivel használata egy kollektív élményhez kötődik, olyan pozitív hatások dominálnak általa, mint a feloldódás, a közösségi élmény átélése, a kommunikálás öröme, történetek megértése, az önbizalom növekedése, az összetartozás erősítése. Ezen túl megmozgatja a képzeletet, befolyásolja az akarati tevékenységet, fejleszti a gondolkodást, elősegíti a figyelem és az emlékezet fejlesztését.
A papírszínház az óvodai nyelvi-kommunikációs nevelés sajátos eszköze, ugyanis két érzékszerv bevonásával látási és hallási észlelési folyamatok kölcsönös felerősítésével lehetővé teszi a gondolkodás sokoldalú fejlődését. Az analízis, szintézis, összehasonlítás és elvonatkoztatás gondolkodási műveleteinek gyakorlása által lehetővé teszi az irodalmi szövegek dekódolását és megértését. Az a tény, hogy a papírszínház alkalmazásakor a gyermek az óvónő meséjét képi síkon is követni tudja, lehetővé válik, hogy az óvodáskorú gyermek gondolkodásában, megismerési folyamatában a vizuális és auditív egyensúly pszichológiai és pedagógiai törvényszerűségei érvényesüljenek. A papírszínház a képolvasás hagyományos módszerének mechanizmusára épül, a gyermek ugyanis a képeken ábrázolt cselekményt „olvassa le”, a tárgyak-személyek közötti kapcsolatok, összefüggések feltárására, az előzmények felidézésre, a következtetések levonására törekszik. „A vizuális kultúra mint olyan függvénye a verbalizációnak”- idézi Miklós Pált Dankó Ervinné[2] a vizuális élmény és a beszéd fejlődésének összefüggéseit kutatva. Mivel óvodáskorban jelenik meg a szándékos figyelemmel kísért észlelés, fontos, hogy ebben a korban az óvodai foglalkozásokon nagy hangsúlyt fordítsunk a képek, a vizuális élmények tudatos, beszéd útján való megközelítésének tanítására és gyakorlására. Amikor papírszínház segítségével mesélünk az óvodáskorú gyermeknek, a szemléletes gondolkodási folyamatába illeszkedő látványnak (képnek, illusztrációnak) a szöveg üzenetének felfogásában játszott könnyítő szerepét aknázzuk ki.  Ez a fajta mesélés tehát egyszerre elégíti ki a kisgyerek fokozott képigényét és az olvasáshoz szükséges elaborációs (belső képteremtő) képesség kiépüléséhez szükséges feltételeket.
Az óvodai anyanyelvi nevelés módszerei felől közelítve a papírszínház az irodalomhallgatás és a képekhez kapcsolódó módszerekkel áll szoros kapcsolatban. Megfelelő alkalmazása hozzájárul a 3-6 éves gyerekek egész személyiségének a fejlődéséhez. Mivel jól harmonizál az óvodáskorú gyermekek érési folyamataival, a beszédkészség fejlesztésén túl megfelelő alapot biztosít az irodalmi művek befogadásához, a befogadói attitűd kialakításához. A papírszínházas foglalkozások serkenthetik az óvodásokat az önálló szövegalkotásra, a párbeszédes kommunikációra, ha ők maguk mesélnek. A verbálisan feldolgozott vizuális információ a beszédkészség fejlesztésében, a beszéd színvonalának emelésében is fontos szerepet kaphat.[3] A verbális szintű képfelfogás szempontjából az optimális perceptuális feltételeket mindenekelőtt az illusztráció lényegre törő ábrázolásmódja, megfelelő terjedelme és élményközelsége biztosítja. Mivel a papírszínházas mesék illusztrációit szakmailag elismert képzőművészek készítik, a műfaji sajátosságok figyelembevételével, hozzájárulnak a gyermekek vizuális neveléséhez, esztétikai ízlésük formálásához. Mindezeken túl az életkori sajátosságoknak megfelelően válogatott irodalmi alkotások, az óvodapedagógus magával ragadó bemutatása hatásosan fejlesztik a gyermekek empatikus képességeit, képzeletét. Az óvodáskorú gyermek mesetudata segítségével, a beleélés képességének köszönhetően emlékezetébe vési a mese jellegzetes nyelvi fordulatait, szövegrészleteit és a későbbiekben utánzó képessége révén ő maga is mesélővé válhat, így gyakorolva a nyelvi kifejezőkészséget, a beszédet, mely az anyanyelvi nevelés legfontosabb tantervi feladata ebben a korban.
A kereskedelemben kapható papírszínházas mesék (Csimota Kiadó) képeit rangos képzőművészek illusztrálják. A mesék ábrázolása a kiadók által felkért művészek egyedi alkotásai, tehát megformálásuk igényes, évezredek művészi tradíciójából építkeznek, motívumok, a színek, formák megalkotása messzemenően átgondolt. Azoknak a gyerekeknek, akik igényesen elkészített művészi alkotások által ismerkednek meg a képi kultúrával, esztétikai ízlésük, vizuális kultúrájuk fejletté válik. A Csimota Kiadó papírszínházas meséi sajátos képi világot mutatnak, melyek lényegesen eltérnek a könyves illusztrációktól, hiszen létrehozóik tudatosan alkalmazkodnak a színházi helyzetből eredő elvárásokhoz. Az aprólékos rajzok helyett a papírszínházas figurák határozott körvonalakkal, erőteljes kontúrokkal, élénk színekkel rendelkeznek, hogy távolabb ülő gyermekek számára is jól kivehetőek legyenek. A képeket nem zavarja meg a tipográfiai szövegtördelés, a lapokra helyezett alkotások a maguk eredeti nagyságukban pompáznak a nézők előtt. A képek egymásutánja, játéka hasonlóképpen lehetőséget nyújt a dinamizmusból eredő hatás előidézésében. Ebből kifolyólag az alkotó drámai hatást, humort is előidézhet a nézőben. Így beigazolódik M. Schuster véleménye a kortárs művészetek esztétikumáról, mely szerint „a kortárs művészet inkább az emberi érzelmeket kívánja mozgósítani, és inkább belátásra akarja késztetni”[4] a nézőt.
A papírszínház köré komplex foglalkozást építhetünk fel annak függvényében, hogy milyen célból alkalmazzuk. A papírszínházas foglalkozás lehetőséget biztosít a különböző módszerek ötvözésére. Kezdetben a ráhangolódást, az érdeklődés felkeltését szolgálja a beszélgetés, egy ének, egy didaktikai játék. A mesélés után levezetésképpen didaktikai játékok, mondókákat, népi gyermekjátékokat, különböző kézműves foglalkozásokat vagy drámapedagógiai módszereket alkalmazhatunk. Akárcsak a hagyományos mesélésnél, módszertani követelmény, hogy ne elemezzük a gyermekekkel a mesét. A mesélés ceremóniáját viszont  a papírszínházas mesélés előtt is be kell tartanunk. Az előadás alatt a hanghordozás, a kifejező beszéd, az átélést tükröző érzékletes előadás az élménynyújtás elengedhetetlen feltétele.
Könyvészet
Dankó Ervinné: Nyelvi-kommunikációs nevelés az óvodában, Okker Kiadó, Budapest, 2000.
Martin Schuster: Művészetlélektan, Panem Kiadó, Budapest, 2005.
Papírszínház – módszertani kézikönyv, szerk. Csányi Dóra, Simon Krisztina, Tsík Sanya, Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2016.



[1] Papírszínház (2016), 19. p
[2] Dankó Ervinné (2000): 188. o.
[3] Dankó Ervinné (2000): 189. o.
[4] Martin Schuster (2005): 41. o.
Megj. A tanulmány megjelent az Óvónők lapja 39. számában


Olvasóvá nevelés avagy a szeretet áramlása


Sokszor feltesszük a kérdést, hogy hogyan lehet olvasóvá nevelni a gyerekeket? Sokat gondolkoztam a kérdés megválaszolásán, de sohasem sikerült kibontani az összefüggéseket a maguk teljességében, hogyan is látom én a kérdést. Mivel leggyakrabban kismamák teszik fel a kérdést, innen, az alapoktól közelítek.  
Úgy gondolom, hogy csak az az anya tudja elültetni az olvasás iránti vágyat, aki az anyává válással párhuzamosan gyermeki lélekkel tud örülni az életnek, gyermeki kíváncsisággal tudja belevetni magát a világ újrafelfedezésébe. Természetesen ennek a folyamatnak a feltétele az ősi emberi kíváncsiságon túl, a szeretet.
Az anya  a gyermeke megszületésével valami isteni eredetű változásnak, fejlődésnek a tanújává válik. Részese egy olyan folyamatnak, amelyet csúnya szóval  egyedfejlődésnek, személyiségfejlődésnek nevezünk. Igazából az emberré válás csodálatos folyamatának, annak tudatos átélésének tanúi lehetünk. A gyermek másképpen lát, mint mi. Weöres Sándor, Hamvas Béla sejtették meg ezt a titkot: a gyermeki világlátás fantasztikumát. A gyermek mágikus gondolkodása, világban való benneléte, az élet megélése a maga teljességében, ez az, aminek ismeretében minden igazi  költő, író fejet hajt a gyermeki előtt. (Weöres mondta valahol, hogy minden gyermek költő.) Az ősi, az igazi, a teljes, a mágikus, misztikus, a valódi jelzőkkel illetett világkép. Amit mi felnőttek elveszítettünk azáltal, hogy felnőttünk, és szerepeket játszunk, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak. 
Pedagógusként most értettem meg a nevelés meghatározásának spekulatív voltát, amikor azt tanítjuk, hogy a nevelés nem más, mint személyiségfejlesztés, vagyis az egyén  társadalmi beilleszkedésének segítése. Már régen rossz, ha a társadalmi elvárások mentén közelítünk a gyerekhez, ha szerepekre tanítjuk őket. És most értettem meg a rousseau-i antipedagógia, nemnevelés lényegét, akkor  vagyunk jó nevelők, ha nem nevelünk. 
És ezt a gondolatot továbbfolytatva,  az olvasóvá nevelés sem mint egyfajta tudatos, célirányos folyamat tételezhető, hanem a spontán szeretet, és gyermekkel való együttlét, a gyermekünkkel való közös újraalkotása a valóságnak, a gyermekkel való közös újrafelfedezése a világnak, de úgy, hogy a gyermeki gondolkodást követjük, próbáljuk a gyermek szemével látni a valóságot, egykori gyermeki mivoltunknak az újrafelfedezése, gyermekkorunk újraélése által. Igy indul az olvasóvá nevelés. Anyaként meglesek valamit abból a titokból, amely képességet én, felnőttként már rég elveszítettem, de gyermekem ismét megtaníthat rá. Olvasóvá nevelés, esti meseolvasás, az én felfogásomban nem más, mint a gyermekem jelenlétében ráhangolódni egy szövegre, miközben ő irányít, az ő értelmezését próbálom magamévá tenni. Az olvasás, az értelmezés aktusa játék – írta Gadamer.  Azt tanítjuk, hogy csecsemőkorban a könyv játéktárgy. Ilyen vonatkozásban, a meseolvasás, mesemondás sem más, mint játék.  Mikor olvasunk a gyermeknek, játékra hívjuk a gyermeki képzeletet, a gyermeki megértést, hogy általa megfejtsük a titkot. A létezés titkát. A valódi mese élni tanít. A gyermek tudja ezt. Jobban érti a mesét, mint mi, hiszen egy őstudás, egy értelmezési jelrendszer birtokában van. Nem kell értelmezni, lefordítani neki a mesét. Érti ő. Ezt kellene valahogy eltanulni tőle. 
Mesét olvasni a gyereknek azt jelenti, hogy nyitott lenni a gyermeki értelmezésre. Annyit jelent, mint együtt lenni a gyermekkel, miközben ő elképzel egy világot, miközben ő a hallottak alapján értelmezi a világot. A jelenlét, a világban való benne lét ez a gyermeknevelés. És ennek avatott és ünnepi aktusa a meseolvasás. Szövegek, melyek által együtt lehetünk gyermekünkkel a valóság felfedezésében, a világot értelmező, az életet megismerő gyermeki elmével. Igy köt össze szöveg szülőt és gyermeket. (Móra Ferenc nevezi szülőnek az édesanyát. Mintegy az anyának kisajátítva a fogalmat. Mikor gyermekemnek olvastam a Kincskereső kisködmönt, ezen ő igen elcsodálkozott. „S akkor  apa nem szülő?” Móraferenci értelemben nem. Milyen egyszerű.) 
Az olvasóvá nevelés a kötődéssel kezdődik. Az anya-gyermek közötti kötődés képezi alapját. Mikor mesét olvas az anya a gyermeknek olyan, mint mikor a síró gyermekét ölébe vevő anya a ritmust, és a szavak erejét hívja segítségül a felborult rend helyreállítása céljából, a feszült lélek megnyugtatására. S mivel a szavaknak, a ritmusnak mágikus erejük van, nyugtatásképpen hatnak a lélekre. Így biztosítja a ritmus, a szó, az ének, az ismétlés az ősbizalom törvénye alapján a biztonság megélését, a személyiség fejlődésének alapját. 
Ezért nyugtató, ezért személyiségfejlesztő az esti meseolvasás. Helyreállítja a rendet. Megszünteti a káoszt, oldja a feszültséget, megnyugtatja a kérdések között vergődő, fáradt és nyugtalan gyermeki lelket. Nemcsak a szó hatalma, hanem az együttlét, a közös értelmezés öröme képezi az esti meseolvasás ceremóniáját,  egy izgalmas napnak az ünnepi lezárását. 
A kérdés, hogy én anyaként nyitott vagyok-e a gyermekemmel párhuzamosan haladni a világ újrafelfedezésében? Képes vagyok-e a testi, fizikai tápláláson túl a szellemi táplálék biztosítására? Azt hiszem ez egy anyának sem kérdés! Csak odafigyelés, együttérzés, életszeretet, gyermeki kíváncsiság, ösztönös játékkedv, és mindenekfelett szeretet kell hozzá. Mert olvasni szinte mindenki tud. 

2018. november 25., vasárnap

A hisztimesétől a detektívregényig - interjú Berg Judittal


Első gyerekkönyved, a Hisztimesék 2005-ben jelent meg, és pillanatok alatt elfogyott a könyvesboltokban. Kitűnő érzékkel írtál egy roppant kényes gyereknevelési kérdésről, a hisztiről. Mi inspirált akkor az írásra? Változott-e ez azóta? Miből merítesz ihletet ma?
Akkor egy kényszerhelyzet vezetett az írásra – a folyamatosan hisztiző pici lányomnak és magamnak akartam segíteni a mesékkel. Nagy volt a tét, hiszen a mindennapi túlélésünkért kellett megküzdenem. Ma már nagyok a gyerekeim, a hisztin és dackorszakon rég túlvagyunk, ha a mindennapok gondjaiból akarok ihletet meríteni, akkor mostanában inkább a kamaszkori problémára koncentrálok. De a lényeg nem változott: akkor lesz jó egy szöveg, ha az író lemerül a téma legmélyére Legyen az kalandregény, ismeretterjesztő mű vagy éppen egy válságos helyzetre reflektáló mese, a személyes érintettség, önmagam teljes beleadása képes igazán élővé és mások számára is átélhetővé tenni a művet.
A Hisztimesékkel robbantál be a kortárs gyermekirodalomba, az igazi hírnevet azonban a Rumini című meseregényed hozta meg számodra, amely 2007-ben Év Gyermekkönyve lett. Nemrég nyilatkoztad, hogy közel ötven gyerekkönyvet írtál az elmúlt 13 év alatt. Köztük a gyermekpróza valamennyi műfaját műveled. Melyik műfaj áll leginkább közel hozzád, melyik korosztálynak írsz legszívesebben?
Jelenleg az iskolás és kamasz korosztály áll hozzám legközelebb a személyes érintettség okán: a gyerekeim 19, 16, 14 és 11 évesek. Nagyon szeretem a kalandregényeket, a krimiket és az olyan meséket (bármelyik korosztályt megszólítva), amelynek egy bizonyos tudományterület vagy történelmi korszak áll a hátterében. Nagy kihívás sok valós információt beépíteni egy könyvbe úgy, hogy mégse legyen didaktikus és tankönyvjellegű. Efféle olvasva tanítós történetek a Tökmagok-sorozat meséi vagy a Két kis dínó sorozat időutazós történetei. Komoly megmérettetés volt számomra a 10 éven felülieknek szóló Alma megírása, amelynek központjában a sakk áll, és a hamarosan megjelenő folytatás, a Drifter, ahol az informatika és mesterséges intelligencia körül bonyolódik a történet. Ilyenkor az írást nagyon hosszú kutatómunka és felkészülés előzi meg!
Több könyved a Pagony kiadónál jelent meg. Hogyan kezdődött és milyen együttműködésed a Pagony Könyvkiadóval?
A Pagony tulajdonosait még az egyetemről ismerem, egyszerre indult a pályánk, nagyjából egykorúak vagyunk. Ők akkortájt alapítottak kiadót, amikor én írni kezdtem, így szinte adta magát az együttműködés lehetősége. Első kötetem meséit, a Hisztimeséket egy barátom, Futász Dezső biztatására vetettem papírra, és ő is adta ki őket. Az Ecovit Kiadóval is máig tart az együttműködés (Hisztimesék, Meseleves, A holló gyűrűje, Alma, Drifter), de ők egy kis kiadó, akiknek nem is a gyerekirodalom a fő profilja. Ők nem voltak felkészülve arra, hogy én milyen sokat írok. A Pagony csodás lehetőség volt számomra: új szerzőket és sok új könyvet akartak kiadni – nekem pedig nagyon tetszett a lelkesedésük, a tettvágyuk és ízlésformáló látásmódjuk. Jókor voltunk egymás számára jó helyen, így tudtunk együtt, egymást segítve felnőni. 
Civilben négy gyermek édesanyja vagy. Hogyan fér fér össze manapság az írás és az anyasággal együtt járó rengeteg tennivaló ebben a rohanó világban?
Azt hiszem, a család és munka összeegyeztetése a mai nők számára az egyik legnagyobb kihívás. Én is nagy küzdelmeket folytatok magammal és az idővel, hiszen nem akarom, hogy a munkám a gyerekekkel töltött idő rovására menjen, miközben sokszor képtelenség az elmélyült írásból hirtelen átváltani a problémákat megoldó, lelkiző, csak a gyerekre koncentráló anya szerepére. Ahhoz, hogy mind a négy gyerekem jól legyen lelkileg és jusson rájuk elég idő, naponta kell beszélgetni, oda kell figyelni minden jelzésükre. Én megtanultam nagyon gyorsan és intenzíven dolgozni – ha kell, a főzés, házimunka, kutyasétáltatás közben összeálló gondolatokat üres félórákban is képes vagyok precízen megfogalmazni. Ez amúgy előny is: nincs időm felesleges szépelgésre, mellébeszélésre, önimádatra. Ha írok, csakis a lényegre szorítkozom: ez biztos szerkezetet és lendültet is ad a szövegeknek. De ha most megkérdezné egy jó tündér, hogy milyen vágyamat teljesítse, szívesen elutaznék néhány hónap alkotói magányra a világ másik felére.

Szeretsz sorozatokat írni.  Miért?
Amikor az ember könyvet ír, világot és szereplőket is teremt. Ha sikerül élő, szerethető figurákat alkotnia, és valódi lesz az őket körülvevő világ, akkor onnan nagyon nehéz kiszakadni. Érzelmileg is kötődöm a szereplőimhez, így külön boldogság új helyszínekre, új helyzetekbe vezetni őket. Egyébként a piaci mutatók szerint az olvasók is hasonlóan éreznek: szívesen kalandoznak tovább a már megkedvelt hősökkel. Az eladási statisztikák szerint mindenütt sokkal kelendőbbek a sorozatok. Persze soha nem az alapján döntök egy sorozat folytatása vagy egy teljesen új könyv megírása mellett, hogy mennyit fognak eladni belőle. Kizárólag olyat írok, amihez belső késztetést érzek, de úgy tűnik, az olvasók is örömmel fogadják, amikor visszatérhetnek egy régóta szeretett hős világába.

Az olvasóvá nevelés alapozó szakaszában rendkívül fontos, hogy olyan könyveket adjunk a kezdő olvasók kezébe, amelyek terjedelemben, nyelvezetükben és témavilágukban is igazodnak a kis olvasók igényeihez. Olyan művekre gondolunk, amelyek segítségével könnyebben és szórakoztatóbban megy az olvasástanulás. Nemrég indított a Pagony egy ilyen sorozatot, amelyben te is közreműködtél. Milyen szempontok alapján írtad meg ezeket a könyveket?

A Pagony Most én olvasok sorozatának az a fő célja, hogy fokozatosan nehezedő, de összességében könnyen olvasható, élvezetes szövegeket adjon a gyerekek kezébe. Az hőseim az erdei Tökmagok, akik legalább olyan kíváncsiak a világra, mint a gyerekek. Azt akartam, hogy a mesék olvasása közben feltáruljon a világ egy-egy izgalmas szegmense, így a főhősök az afrikai szavannára, egy működő vulkánhoz, egy korallzátonyhoz és az ókori Egyiptomba jutnak el. Az első két résznél arra is figyeltem, hogy nagyon egyszerű, lehetőleg rövid szavakat használjak, de még harmadik részbe sem kerültek többszörösen összetett mondatok. Itt a szórakoztatás mellett tényleg az volt a cél, hogy a kezdő olvasónak sikerélményt okozzon a könyv.   

Szerinted miben változtak az utóbbi húsz-húszonöt évben a gyermekek olvasói igényei? Igazodsz-e ezekhez az olvasói elvárásokhoz?

A mai gyerekek számára természetes közeg a nekünk felgyorsultnak, rohanónak tűnő világ. Ők bírják, sőt igénylik is ezt a tempót. Persze nem szabad túlpörgetnünk őket, hiszen minden gyereknek szüksége van a nyugodt, szemlélődős, elmélyülő tevékenységekre, de nem tartom borzasztónak azt, hogy ők sokkal több információ befogadására képesek. Tény, hogy a pörgős, fordulatos, sok szálon futó történeteket kedvelik, és könnyebben koncentrálnak rövid, változatos szövegekre. Részben igazodom ezekhez az elvárásokhoz, hiszen az a célom, hogy az olvasóim jól szórakozzanak a könyveimen, de közben feladatomnak tartom a nevelést is. Fontos a lendületes kalandok közé komoly kérdéseket, etikai dilemmákat, végigondolandó problémákat beépíteni. Kell és lehet a belső folyamatokról vagy a külvilág szépségéről, csúfságáról beszélni, csak meg kell találni a megfelelő formát és arányt. Egy Jókai regényre jellemző tájleírás ma már fogyaszthatatlan a gyerekek többsége számára, miközben őket is meg lehet ám fogni néhány jól eltalált bekezdéssel. És miközben az ő kedvük szerint dübörögnek a kalandok, igyekszem a lehető legválasztékosabb szókinccsel, és a lehető legelgondolkodtatóbb kérdések felvetésével alakítani őket.


Adott korszakban meghatározott gyermekirodalmi trendek válnak divatossá. Íróként figyelsz-e ezekre a gyermekirodalmi történésekre, tendenciákra? Követed-e, milyen gyermekkönyvek jelennek meg műveid szomszédságában? Kik a kedvenceid a kortársak közül?

Természetesen nagyon fontosnak tartom a gyerekirodalomban zajló eseményeket, és igyekszem nyomon követni a kollégáim munkáit. Jelenleg Magyarországon virágzik a gyerekirodalom, nagyszerű szerzők és illusztrátorok alkotnak! A mai magyar írói palettáról nagyon szeretem Kertész Erzsi, Dániel András, Mészöly Ágnes, Szabó Borbála, Nényei Pál, Gévai Csilla, Molnár T. Eszter, Harcos Bálint, Varró Dániel, Tóth Krisztina, Gimesi Dóra, Kiss Ottó munkáit. És még fel sem soroltam mindenkit! Ez is azt mutatja, hogy sokan vagyunk, és egy színvonalas mezőnyben sokkal inspirálóbb jól teljesíteni!

Rengeteg könyved jelent már meg, sok illusztrátorral dolgoztál együtt. Kinek a munkája, stílusa áll hozzád a legközelebb?

Minden illusztrátoromat másért szeretem. Nagyon közel állnak hozzám Agócs Írisz finom pasztellszínei és kedves figurái, szeretem Gévai Csilla groteszkségét, Kőszeghy Csilla, Pásztohy Panka és Mészely Ilka egészen másként színesek és kedvesek. Timkó Bíbor (a Lengemesék illusztrátora) különösen finom érzékkel jeleníti meg a természetet, azt hiszem, ha én magam is rajzolnék, az ő stílusa állna hozzám legközelebb. Nagyon tetszenek Bernát Barbara metszetszerű, vagány rajzai is, amelyeket az Almához készített. És külön szeretném említeni a Rumini-sorozat illusztrátorait. Én személyesen nagyon szeretem Kálmán Anna grafikáit, amelyek az utolsó két Rumini-kötetre egészen kifinomulttá és művészivé váltak, a Galléros Fecó naplójához pedig különleges Fecó-stílust dolgozott ki. De közel áll hozzám a külföldi Rumini-kiadásokhoz készült új vizuális világ is, amely sokkal rajzfilmszerűbb és populárisabb. Ez Nagy Zoltán nevéhez köthető, és én – kissé tudathasadásos módon – mindkét Rumini univerzumban otthonosan érzem magam. 

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár idén 5. alkalommal hirdette meg az Olvasd el, és játssz velünk olvasóvetélkedőt. Ebben az évben közel száz 4. osztályos kapcsolódott be olvasójátékunkba, és olvasta el A négy madár titka című legújabb műved, amelyet Kertész Erzsivel közösen írtatok. Hogyan született a közös mű ötlete?

Egy játék adta az ötletet, ahol arra kért minket a kiadó, hogy felváltva – bekezdésenként írjunk egy rövid történetet. Végül fejezetek lettek a bekezdésekből, és a közös munka akkora lendületet adott, hogy Erzsivel egy egész könyvet kerekítettük a kezdeti történetcsírából. Sőt, azóta megjelent a második rész is, Az óra rejtélye, ami szintén közösen, váltott tollakkal írtunk.


Fontos-e számodra, hogy visszajelzést kapj olvasóidtól? Tartod-e velük a kapcsolatot? Mit jelentenek számodra az író-olvasó találkozók?


Nagyon fontosak számomra az olvasói visszajelzések. Sokat járom az országot, világot, rengeteg találkozón veszek részt. Érdekel az olvasóim véleménye, megfontolom a meglátásaikat, az ötleteiket, és szívesen válaszolok a kérdéseikre. Boldog vagyok, ha pozitív visszajelzéseket kapok, és szem előtt tartom az igényeiket. Elvégre ez egy szimbiózis – én értük és belőlük élek, ők pedig általam jutnak valamihez, amire vágynak: képzeletbeli utazáshoz, varázslathoz, a mindennapokban átélhető csodához.

Most min dolgozol? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nemrég fejeztem be a Driftert, ami eddigi pályafutásom talán legnehezebb könyve volt. Rengeteget tanultam és kutattam írás közben, és hogy az informatikai háttér pontos legyen, folyamatosan konzultáltam egy igaz hackerrel. A könyvben leírt technikai trükkök, telefonfeltörés, memóriakorrupció vagy a lehallgatások mind úgy működnek, ahogy a valóságban is. Emellett egy kamaszoknak szóló krimit is írok most, amelynek helyszíne a Budai Vár és a Mátyás-templom. Tele van történelmi és művészettörténeti utalásokkal és a nyomozás is ezek körül forog – kicsit olyan hangulatú könyv lesz belőle, mint a Da Vinci kód, csak gyerekeknek. December 6-án kerül a mozikba a Lengemesék ősz-tél mozifilm, amelynek én írtam a forgatókönyvét, és a filmbemutatóra egy különleges, új lenge könyv is készült. De hamarosan szeretnék még új Maszatot, Ruminit, Két kis dínót és még egy Lengemesék részt. Ha pedig időm engedi, az utóbbi időben legszívesebben felnőtt novellákat írok, és alig várom, hogy elég időm legyen a felnőtt regényem befejezéséhez.

Jártál-e már Erdélyben? Marosvásárhelyen?

Igen, bár sajnos csak rövid időt töltöttem itt. Remélem, most lesz alkalmam alaposabban is megismerni a várost.




Szavakból mese - Anyanyelvi nevelés az óvodában

November 24-én rendezték meg az óvodapedagógusok konferenciáját, amely egy több állomású Kárpát-medencei óvodafejlesztési program zárórendezvényeként zajlott Szovátán. A magas színvonalú előadássorozat egyik szekciófoglalkozásán az erdélyi magyar gyermekirodalom és gyermekkönyvkiadás jelenlegi helyzetéről beszélgettünk. A foglalkozás során a résztvevők erdélyi gyermekkönyvújdonságokkal ismerkedhettek meg, illetve lehetőséget kaptak arra, hogy bemutassák egy-egy projekt keretén belül a kortárs erdélyi írók, költők és illusztrátorok portréit, köteteit, valamint az óvodai oktató-nevelő munkában való alkalmazásuk, felhasználásuk módszertani lehetőségeit. 








2018. november 18., vasárnap

A 24. Marosvásárhelyi Könyvvásár képekben

Balázs Imre József legújabb, a Kirándulás a felhőben című kötetét mutatjuk be a nagyérdeműnek

Bertóti Johanna gitárhanggal nyitja a könyvvásárt






A kétkönyves Lupescu Katával

Zágoni Balázzsal

Berg Judittal beszélgetünk

Szabó Róbert Csaba

2018. szeptember 30., vasárnap

Olvasd el, és játssz velünk! -2018

Idén 5. alkalommal hirdetjük meg olvasójátékunkat. Közel 300 csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy szinte ezer gyerek olvassa az általunk kijelölt műveket! 
 



2018. június 21., csütörtök

Kányádi Sándor (1929-2018)

 "Petőfi, Weöres, Kányádi - a három Sándorok szövetsége. Ők azok, akik a magyar irodalomban eljutottak az értől az óceánig." (Vasy Géza)

Költő, műfordító. Székely földműves családban született. Az elemi iskola öt osztályát szülőfalujában végezte, utána Székelyudvarhelyen tanult, majd 1954-ben a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar irodalom szakos tanári diplomát. 1960-1990 között a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője.

Fontosabb díjak:

1971 – A Romániai Írószövetség Díja, 1986 – Déry Tibor-díj, 1989 – Az Év Könyve-díj, 1993 – Kossuth-díj, 1993 – A Magyar Művészetért Díj, 1995 – Herder-díj (Bécs), A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje.

Említésre méltó az utóbbi időben szerzett díjak közül a 2012-ben nyert IBBY-Életműdíj, melyet az International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa Magyar Szekciója ítéli oda egy-egy rangos gyermek-és ifjúsági szerzőnek gyermekirodalmi munkássága elismeréseképpen.

Gyerekkönyvek

Kicsi legény, nagy tarisznya, Ifjúsági Kiadó, 1961, (ill. Andrássy Zoltán), Fényes nap, nyári nap, Ifjúsági, 1964, (ill. Szász Dorián), Három bárány, Ifjúsági, 1965, (ill. Bardócz Lajos), Fából vaskarika, Ifjúsági, 1969, (ill. Soó Zöld Margit), A bánatos királylány kútja, Kriterion, 1972, (ill. Soó Zöld Margit), Farkasűző furulya, Móra, 1979, (ill. Berki Viola), Kenyérmadár, Kriterion, 1980, (ill.: Deák Ferenc), Tavaszi tarisznya, Móra, 1982, (ill.: Orosz János), Virágon vett vitéz, Creangă, 1983, (ill.: Plugor Sándor), későbbi kiadások: Móra, 1984, (ill. Heinzelmann Emma), Holnap, 2001, 2002, Világlátott egérke, Móra – Madách, 1985; 2. kiadás: Pallas–Akadémiai, 1987; 3. kiadás: Holnap, 1998, (ill.Heinzelmann Emma), Madármarasztaló, Kriterion–Móra, 1986, Küküllő-kalendárium, Héttorony, 1989, (ill.: Csillag István), Költögető, 1991, Századvég, (ill.: Keresztes Dóra), Néma tulipán, Századvég, 1992, (ill. Deák Ferenc), Billeg-ballag, Kalligram, 1993, (ill. Damó István), Kilenc kecske, Szépirodalmi, 1993, (ill. Hangya János), Talpas történetek és a kíváncsi Hold, Pallas-Akadémiai, 1997, (ill. Csillag István), 2. kiad. Talpas történetek címmel, Holnap, 2001, (ill. Heinzelmann Emma), Kecske-mesék, Pallas–Akadémiai, 1999, Szitakötő tánca, General Press, 1999, (ill. Füzesi Zsuzsa), Meddig ér a rigófütty, Cartaphilus, 2001, (ill. Csíkszentmihályi Berta), A bánatos királylány kútja. Magyar Könyvklub, 2001, (ill. Deák Ferenc), Zümmögő, Holnap, 2004, (ill. Győrfi András), Kecskemesék, Cartaphilus, 2005, (ill.: Szegedi Katalin), Kecskemesék, Pallas-Akadémiai, 2005, (ill.: Csillag István), A kíváncsi Hold, Cartaphilus, 2007.

Az utóbbi években több mint tíz kötete jelent meg, túlnyomórészt újrakiadások (Világlátott egérke, ill. Keresztes Dóra, Holnap, 2012; Küküllő kalendárium (lapozó), ill. Keresztes Dóra, Holnap, 2013; Meddig ér a rigófütty, ill. Csíkszentmihályi Berta, Cartaphilus, 2010, Helikon 2013; Talpas történetek, ill. Keresztes Dóra, Holnap 2011, 2014; Zümmügő, ill. Győrfi András, Holnap, 2010; Kecskemesék, ill. szegedi Katalin, Cartaphilus, 2012; Az elveszett követ, ill. Keresztes Dóra, Cartaphilus, 2010; Jeremiás és a gépsárkány,Kányádi Sándor meséi, ill. Deák Ferenc, Helikon, 2011; Lehel vezér lova, ill. Csíkszentmihályi Berta, Helikon 2013; Kakasszótól pacsirtáig (lapozó) ill. Kürti Andrea, Gutenberg 2014). Verseit az utóbbi időben megjelent két antológiában is olvashatjuk: Ragyog a mindenség (vál. Makkai Kinga, Gutenberg, 2013), illetve a Válogatós (szerk. Lovász Andrea, Cerkabella, 2014) és Toppantós (Szerk. Lovász Andrea, Cerkabella, 2016).