2015. május 23., szombat

Olvasd el, ha már elmúltál 6 és még nem vagy 99!


Sokat gondolkodtam, milyen könyvet lehet ajánlani egy 10 évesnek, aki félig-meddig átizgulta a Harry Potter-féle tündérmese kalandjait.  Liz Pichon Tom Gates-sorozatának első kötete (Az én csúcsszuper világom) az a könyv, amely életszerűségével megtöri a Harry Potter több hónapos uralmát a kiskamasz olvasói életében, visszacsábítva őt a hétköznapok valóságába, úgy, hogy közben szórakoztat és feledtet, önfeledt játékra hív és nevettet. 

Bár hazai berkekben nem ismert Liz Pichon neve, Angliában és még számos országban minden új könyvének megjelenését rajongók széles tábora várja. Az alig 13 éves Dragomán Gábor nagyszerű fordításának és a Kolibri kiadó közbenjárásának köszönhetően, remélhetően, a magyar olvasóközönséggel sem lesz ez másképp.

A Roald Dahl-díjas brit illusztrátor a 2004-ben megjelent The Ugly Bug című képeskönyvével lépett be az angol gyermekkönyves szakmában, melyet ő maga is írt, nem csak illusztrált. Könyve a legkisebb olvasóközönséget célozta meg. Később még ugyanennek a korosztálynak jelentette meg a Pingvinek című gyerekkönyvét. Azonban igazi elismerést és sikert a kiskamaszoknak szánt Tom Gates -sorozata hozta meg, melynek első kötete, The Brillian World of Tom Gates,  2011-ben jelent meg, és az elmúlt 4 év alatt még  6 kötet  követte.

Boldizsár Ildikó „családi könyveknek”, mások „problémafelvető” irodalomnak, Lovász Andrea a „felnőttesedő” gyermekirodalmunk sajátos műfajaként konstatáló „szocio tartalmú” gyerekkönyveknek nevezi a Tom Gates-hez hasonló tartalmú könyveket, melyekben az egyéni, családi vagy társadalmi kírzishelyzetekkel szembesül az olvasó.  Liz Pichon könyve napló, egy 11 éves fiú (Tom Gates) monologikus, vallomásszerű szövege az iskoláról, családról, barátokról, hétköznapok valóságáról.  Bár a klasszikus modernek (70-es évek) kedvelt műfaja volt ez a hétköznapokat humorral, kamasz nyelvezettel, iróniával megelevenítő beszédmód (lásd Bálint Ágnes Szeleburdi család, Hajónapló, Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? stb.), a kortárs magyar gyermekirodalomból szinte teljesen hiányzik ez a műfaj.  De lássuk, miben rejlik a könyv külföldi sikere?
A külföldi gyermekirodalomban az ilyen típusú, naplószerű gyerek- és ifjúsági könyvek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kis-és nagykamaszok körében. A felnőtt elbeszélő helyét egy gyerek veszi át, amely hitelesebben tud szólni arról a világról, mely őt körülveszi (Lásd az Egy ropi naplója sikerét). A gyermeki nézőpont érvényesítése ugyanakkor nyelvi hitelességgel is jár: diákszleng, argó, zsargon használatát vonja maga után. Így érzi magát otthon benne a mai fiatal olvasó.  És ezzel már válaszoltam is arra a kérdésre, miben rejlik a Tom Gates-sorozat népszerűsége: úgy tartalmában, mint nyelvében igazodik a mai kiskamaszok olvasói igényeihez, elvárásaihoz. „A gyerekkönyvek világa mára sokkal életszerűbb, valószerűbb, (…) ugyanis nem elhallgat, hanem átfogalmaz, lefordítja, tolmácsolja a gyereknek a mindennapokat” – fogalmazza meg a kortárs művek új tendenciáját Lovász Andrea a Felnőtt gyermekirodalom című tanulmánykötetében. 

Az 5. osztályos Tom a mindenkori kamasz kíméletlen kritikájával illeti egész környezetét, leplezetlenül, vallomásszerűen tárja fel véleményét mindenről és mindenkiről: az iskolai feladatokról, osztályfőnökéről, idegesítő nővéréről, kínosan öltőző papájáról, bosszantó bumfordi padtársáról, unalmas tanárairól, és azt sem rejti véka alá, mennyire nehezére esik egy ilyen világban konformizálódni. Napjai azonos forgatókönyv alapján telnek: felkelés, iskola, haza, otthon házi feladat írása, néha játék a barátokkal. Kedvenc időtöltése a zenehallgatás, gitározás (együttest alapít társaival), firkálás (gyakran az iskolai padra), képregény-olvasás. De kéztöréssel véget ért családi sátorozásról, koncertről, osztálykirándulásról, kínos fényképezkedésről, a kiálhatatlan családi barátokról, a nagymama rémes konyhaművészetéről is beszámol a könyv főhőse. Liz Pichon kiváló ismerője a kamasz léleknek. Szórakoztató stílusa lenyűgözi az olvasót. Diákcsínyek, leégések, cikizések, élcelődések, kisebb bosszúságok, botlások, balul elsült poénok, rokonszenvek, ellenszenvek, füllentések, kamaszos ügyetlenségek, átverések stb. kronologikus felfűzései alkotják a regény szerkezetét. A „gyereknarrátor” közvetlen, szókimondó monológszerű történetmondása illeszkedik az új olvasói elvárásokhoz.

A pad- és falfirkák, trapitik sajátos jegyeit magukon viselő képek nagyszerűen illeszkednek a kamaszok életérzéséhez, zilált lelkiállapotához, labilis hangulatához, a kamaszkorra oly jellemző kuszált én- és világképhez.  A tartalom, nyelvezet és képi megjelenítés összhangjában, újszerűségében rejlik a könyv külföldi sikere.

A humor, mely kétségtelen, hogy a modern gyermekirodalom alapvető követelménye, s mely ebben a könyvben is tetten érhető, interaktív jelenség. Együttnevetésre, cinkosságra, játékra szólítja fel a mai olvasót. Ehhez társul némi irónia, mint posztmodern jelenség, mely ugyanakkor a felnőtt-kamasz, kamasz-kamasz kommunikációs kapcsolat sajátos megnyilvánulási formája. Az előbbit ugyanis a különböző értékrend teszi azzá, az eltérő vélemények okozta súrlódások, gúnyolódások. Aki ismeri ezt a korosztályt az tudja, hogy ez nem sértő, nem durva, bár van benne némi felnőtti image-romboló szándék, mégis legfeljebb elmosolyodunk rajta.

És szóljunk egy pár mondatot a fordításról is, hisz az sem egy mindennapi történet. A könyvet ugyanis a 12 éves Dragomán Gábor fordította, aki az angol szleng kiváló ismerőjeként nagyszerűen tudta visszaadni a mai tizenévesek világszemléletét, sajátos nyelvezetét, életérzését. Nem titok, hogy volt honnan ellesse a fordítás csínját-bínját, örömét vagy kínját, hiszen édesanyja Szabó T. Anna a kiváló költő, műfordító, édesapja a világhírű kortárs író, Dragomán György, aki nemrég, egy író-olvasó találkozón is azt  vallotta, hogy a fordítás az írás előszobája.

Meggyőződésem, hogy Gábor munkája így első nekifutásra zseniálisra sikeredett, bár nem olvastam az eredetit, nagyszerűen értelmezi, tolmácsolja Tom Gates világát. Hisz Umberto Eco, a posztmodern irodalom Mestere így vall a fordításról: „A fordítás interpretáció,  … és a szöveghűség nem módszer, hanem hit, hogy fordítás igenis lehetséges. A fordítás legfeljebb olyan szabályozatlan tevékenység, ami által megértjük azt, amit a saját nyelvünk nem volt képes kifejezni".  (Dragomán Gáborral, a könyv fordítójával itt: olvashattok interjút).
Megkérdeztem 10 éves fiam véleményét is a könyvről, aki a Harry Potter 4. kötetének olvasását félbeszakítva egy nap alatt olvasta ki a könyvet, a következőket mondta: „A könyv valóban 10 pontos, ahogy a szerző, Tom Gates is ajánlja. Csúszszuper! Hasonlít egy másik vagány naplószerű könyvhöz, az Egy Ropi naplójához, de míg ott „rossz dolgok” is történtek, ebben a könyvben minden jó és szórakoztató. Ez az a könyv, amit nem lehet letenni. ” (Marci)

Bár a 10 éves kiskamasz nem árulná el, de talán nem is tudná elmondani mi váltja ki tetszését egy ilyen könyv elolvasása, azonban nem kell ahhoz nagy szakértelem, hogy bárki leleplezze a könyv sikerének titkát: tetszeni akar az olvasónak, gyönyörködtetni. Mellőzi a didaktikus, morális, pszichologizáló célzatosságot. Nem akarja átverni a gyereket. Épp ellenkezőleg: nagyra tartja őt. Egyenlő partnerséget feltételez író és olvasó között. Játékra csábít. Örömet akar szerezni. S e cél érdekében újszerű, vonzó nyelvi, stiláris, képi eszközöket is bevet, ami egy igényes olvasó számára akár giccsnek tűnhet. És még egy fontos dolog: az ilyen gyermeki perspektívákat érvényesítő művek megdöntik a felnőttek „mindentudó”, „tökéletes” felsőbbrendűségét. Ebben rejlik a könyv sikerének titka.  
S ez mi mást bizonyít, ha nem azt, hogy a gyermekirodalom már rég kinőtte gyerekcipőjét.



A gyermekvers is kerekíti a világot - Körössy Erika méltatása

Ragyog a mindenség, avagy a kivételesen muzsikáló könyv.

A csíkszeredai Gutenberg Kiadó rendkívül igényesen illusztrált gyermekvers-antológiája hiánypótló kötet. Vers, zene és rajz különleges találkozása, varázsa. Makkai Kinga, szerkesztő huszonnégy erdélyi költő két évtizednyi munkásságából szemezgetett. A közel kétszáz vers tematikailag tizennégy ciklusra oszlik, ezeket a fejezeteket tizennégy Erdélyben élő illusztrátor teszi színessé, látványossá. A kötet vizuális, akusztikai és lelki-szellemi élményt nyújt nem csak kisgyerekek számára. Az antológiát a Kossuth-díjas Kaláka együttes új albuma teszi hangzóvá, minden szerzőtől egy-egy verset szólaltat meg.
A kötet a 2013-as Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Joggal érdemelte volna a ki a Szép Magyar Könyv-díjat. Úgy vélem, a könyv útja a versek zengésében és a gyermekszemek ragyogásában teljesül ki, s ez elismerés szerzőknek, illusztrátoroknak és kiadónak egyaránt.
A ciklusok a magzati kortól a nagyobb gyerekkorig követik nyomon az adott életszakasz sajátosságait: fókuszban a lelki-szellemi-szociális fejlődés, a játékosság és a nyelvi tudatosság áll, az olvasóvá nevelés különböző szakaszai. Az első ciklus, a Szóvarázs nyelvi gyermekjátékok, kiszámolók, mondókák, tréfás versek fűzére; a versnyelv zeneiségére épül: rímek, ritmusok, alliterációk összhangzására. A nyelv teremtő, Weöres Sándor-i értelemben vett varázsereje (rigmusok, mondókák, igézők) jut érvényre benne. Értelem nélkül is vidámság, léleküdítő muzsika árad a versekből; beléjük költözik valami lélek, alliterációra épülő csicsergéssel, csacsogással köszöntik a tavaszt, a gyermek beszédfejlődését (is). Weöres Sándor írja, hogy „a gyermek versigénye ősi jellegű, kissé úgy fogja fel a képet, a zenét, a ritmust, mint az ősember. A gyermekversnek sokszor varázsige jellege van, éppen mert közel került a nyelv ősi világához, de ennek semmi köze a gügyögéshez.” (Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak, 40.)
A vers zeneiségéhez nagy mértékben hozzájárul, hogy a versek nagy része ütemhangsúlyos magyaros verselésű. Ferenczes István Kiszámolója (6) például felező négyes ütemű. A vers nemcsak ritmusában marad hű a hagyományokhoz, hanem gondolati síkon is visszarepít a táltos lovak, a magyar népmesék hagyománya, azaz az ősi hitvilág idejébe. Akárcsak a mesékben, a versekben is érvényesül a képzelet határtalan, időt és teret áthidaló lehetősége: Holdra lehet szállni hópitypangon (6). Ferenczes sajátos humort sző a versekbe, amivel a kiszámoló végén visszavonz a gyermeki játék jelenébe: „Aki nyáron /marad hoppon/ bohóckodjon/ a porondon.” (6)
A ritmus lendületbe hoz, magával ragad. A megszokott ritmusból való kitérés viszont – akárcsak a zenében a csend – nyomatékosítja a lényeges üzenetét egy versnek. Balázs Imre József Varázsigék című költeménye az elcsendesedés, a befele fordulás, a biztonságot adó ölelés, elringatás vágyát fogalmazza meg. A szakaszok első három sora kétütemű hetes sorokból épül fel, és a világ, a természet elcsendesedésének igényét fejezi ki. A strófák negyedik sora a többitől eltérően csupán négy szótag, mégis tömören a lényeget mondja ki: „ S hunyd le szemed! (…) Maradj velem!(…) Ringass engem!”. A vers, a dallam az esti összebújás során, szárnyakat könnyeddé tevő, biztonságosan betakaró, elringató, ködoszlató erejű: „Dalod magába göngyöl.” (12) Az esti mesék, összebújások mellett a közös vacsorának is felemelő ereje van. Egy közösen eltöltött vacsoraidő fenséges, általa elérhető az elérhetetlen: Kovács András Ferenc Kilcs-kulcs című versében így fogalmaz: „ha megvacsorálunk, holdkaréjon hálunk.” (12).
Az erdélyi gyermeklíra – úgy tűnik – különösen kedveli a gyermek- és népdalok ritmusának vagy szövegének variációit, intertextualitását. Egyed Emese „kergetőzik” a dallamokkal: az „Elvesztettem zsebkendőmet” mondatot egybeolvasztja a szerelmi dalok (s talán az élet) lényegével, a szerelem beteljesülésének örökérvényű vágyával: „soha el nem válnék tőled”.(10)
Az antológia leleményes rímtechnika-gyűjtemény is egyben. Tompa Gábor a Lányrímek című versében különös rímtechnikát alkalmaz. A nyelvtörőnek is nevezhető kínrímek hangzásban nyújtanak élményt: „Ha a Rami a/ haramia…Ír ma Irma/ Rami, Mari-/ a rím ama/ ima ma” (11.) A hangzás mellett azonban sokatmondó gondolat fogalmazódik meg: az összecsengés kvázi felemelő, megszentelő jellege, azaz a rím ima, olyan eszköz, amely összekapcsol a szakrálissal, a teremtővel.
A Kérdezgetők című ciklusban a gyermek rácsodálkozása a világra, valamint a valóság határainak képzeletben való kitágítása kap hangot. Jánk Károly a Láttál-e már? című versében abból az evidenciából indul ki, hogy mesében s álomban a képzelet valóra válhat, a csodák láthatóvá válhatnak – és a kisgyermeket a tapasztalhatatlan megálmodására szólítja fel. Cseh Katalin továbbviszi a gondolatot az Esti kérdésekben. Az esti beszélgetések során a felnőtt is belehelyezkedik a mesei világ valóságába. A gyermek „álomillatú szobában/ Tündér énekét hallgatja”, vagyis nagyanyó meséjét, amelyben az égi táltos felhőabrakot eszik, éjanyó csillagablakot fényesít, a kobold gyöngyharmatteát iszik, a hableány a hullámok haját fésüli. (15.). A gyermek világról alkotott képe, érzelmei kifejeződnek rajzaiban is. De a rajz ennél több: mágikus világteremtés: „rajzolok egy folyót is,/ vízsodrása messze visz…” (Nagyálmos Ildikó: Panna kérdez-válaszol, 19.).

A harmadik ciklus, a Kinek talál a neve?  névcsúfolókat, név-ábécéket tartalmaz. A humoros rímek vidámsága („Szállj le már a kőről, Julcsa,/ alatta az eszed kulcsa”. Lászlóffy Aladár: Névcsúfoló, 22.) mellett érdekes, hogy a gyermek vágyai, kívánságai a Naphoz, a ragyogáshoz kapcsolódnak: „a holdlakó gyerek (…) ablakából látod a Földet: most sok óhajt Nap felé görget.” (Cseh Katalin: Magor, 26.)
A Családi fészek ciklus talán a lelket legmélyebben érintő, legfinomabb fejezet. A szülők egymásra találásától a gyermekáldásig, a kistestvér érkezésétől a nagyszülővel való bensőséges kapcsolatig, a családi élet nehéz pillanataitól az igazi otthon megtalálásáig sok téma felmerül a versekben. Szavak értelmeződnek újra, nyernek új értéktöbbletet. Fekete Vince Apukám lelke, mint egy csupor kakaó című verse a szülők ismerkedésének korszakát írja le. A gyermek bizonyos fogalmak képszerű, szó szerinti értelmezése adja a vers érdekességét: „kiöntötte a lelkét, mint egy csupor kakakót reggel nekünk.”(32). Az egymásra találás, a szerelemben való kölcsönösség lehetőséget teremt arra, hogy két ember egymásban otthonra leljen. Visky András Tükör-éneke gyönyörű metaforikus képekkel fogalmazza meg az érintések, tekintetek, a gyöngéd szerelem beteljesülését, amely elválaszthatatlan a fénytől, a csengő dallamtól: „hajad fénye hajnalom, … fényed szó az ajkamon, ….szíved boldog otthonom”.(33). A gyermekáldás talán egyik legszebb metaforáját olvashatjuk Egyed Emese tollából. A Névkérőben a magzat szemszögéből halljuk, hogy a születésre való készülődés „csöndből születő ének”. A magzati időszak várakozás és reményteli vágyakozás a boldog találkozásra, a kölcsönös szeretésre, mosolyra. A születés kerekebbé, teljesebbé teszi a mindenséget: „kerekítem a szögletes világot.”. „Várakozom, de mindent hallok, látok,/ várom, hogy megérkezzem, készülhetek:/ bút-gondot szívetekből kivethettek:/ járjunk ösvényén megváltó reménynek.” (34).
Ebben a fejezetben átértelmeződnek fogalmak. Balázs Imre József Nem nyitom ki az ajtót című versében otthon lenni nem csupán fizikai jelenlétet jelent, hanem együttlétet, közös elfoglaltságot. A dolgozó anya hiába van otthon, ha a gyermek csak várakozik arra, hogy minőségi időt töltsenek, tevékenykedjenek vele együtt: „Ha kinyitom (az ajtót), egy kicsit mindig úgy néz rám, mintha nagyon messze volna.” (39). Cseh Katalin Meghatározás című versében a családi fészek azonossá válik a szülők közti üldögéléssel, (test)melegségük érzésével. A szeretet pedig az, amikor karácsonykor fenyőillattal telünk színültig.
A családi élet nem csupán melegségből, gyöngéd szeretetből, meséből, dalból, játékból áll. A napos oldal mellett bizony megfogalmazódnak a gyermek fájó tapasztalatai, olykor a szülők rejtett bírálata is. A szülők veszekedése, bántó mondatai, például a „Bár sose láttalak volna” (Jánky Béla: Mikor az ember árva, 42.) komoly szomorúságot, érzelmi válságot okozhat, hiszen a gyermek továbbviszi a gondolatot. Ha korábban azt mondták neki, hogy attól van a világon, hogy a szülők „szerették egymást nézni”, a meggondolatlanul, dühből  elhangzó mondatot úgy fordítja le magának, hogy már megbánták a nézésüket, azaz őt, a gyermek születését is. A vers szerint a családban megbomlott harmóniában létezni, veszekedni, haragudni annyi, mint elveszíteni a látás képességét: „ő ronthatta meg anyáék látását”. Ettől a gyermek lassan eljut ahhoz a következtetéshez, hogy árvának érzi magát: „mintha már nem is volnék az övék” (uo.). A veszekedések mellett a szülő hiánya is igen nehéz élmény, ráadásul a gyermek, aki örök jelenben él, végeérhetetlen, kimerevített időnek érzi a szülők hiányát: „úgy várok, mintha lényem a várakozás szobra lenne, mintha a várakozás bennem otthonára lelne” (Cseh Katalin, 47.) A szülői távollét Cseh Katalinnál befele fordulással, az emlékek felidézésével, újraátélésével hidalható át: „Apa elutazott,/ S én azóta várom./ Ha behunyom a szemem,/ magam előtt látom:/ Együtt focizunk éppen,/ rúgjuk a labdát,/ vagy mesél valamit,/ hallom a hangját…”(uo.).
A Játékok című fejezet a képzeleti, alkotó játékok, szerepjátékok és ábrázolási tevékenységek sokszínű morzsáiból szemelget. A játék az ember lényegéhez tartozik, belső szükséglet, az (ön)megismerés és kreativitás útja. A személyiségfejlődés alapja, hiszen általa alakul, fejlődik a megfigyelés, a képzelet, az emlékezés, a problémamegoldás, az esztétikai érzék, a kézügyesség, a kreativitás stb. A játékban a képzelet által tágul a világ, a megismerés tértől és időtől függetlenedik (Jancsik Pál: Játékok). A korai kisgyermekkorban az érzelmek irányítják a képzeletet, amelynek fő funkciója a vágyteljesítés, valamint a hiányzó ismeretek pótlása. Így az elképzelt világ kvázi valóságként élhető meg. Az ábrázolás is egyfajta (világ)teremtő folyamat: lerajzolni valamit annyi, mint létbe hozni fantáziánk tárgyát. Tolnai Éva Gergő rajza című verse a hal és a macska ellenséges viszonyát körvonalazza szó szerint, megrajzolja őket egymásnak, majd a halacska szorongását azzal oldja, hogy csupán játékmacskát rajzol mellé. Az is fontos, hogy a rajzolásban az önkifejezés szavak nélkül, szimbolikusan kap utat. A képzeleti-teremtő játékokon kívül nagy szerepe van (kis)iskolás korban például a konstrukciós játékoknak, amelyek akár nagy történelmi harcok, korszakok eljátszását is lehetővé teszik. Erről ír Farkas Árpád a Várépítők c. versében: „…gyertek,/ védjük meg a havas kertet!/ Itt a tatár, jő a török,/ …mindjárt támad./ Építsünk a hóból várat!” (56).
Az Autónk lábnyomai című fejezetet nézegetni is csodás: gyönyörűen kidolgozottak a képek részletei, mint ahogy azt már megszokhattuk Keszeg Ágnestől. A ruházaton a textúrák, az alapos tervezésű és karakteres arcok, a frizurák, a különlegesen szép kalapok, a részletgazdag utcajelenetek, a járművek stb. láttán az az érzése a könyvet lapozónak, mintha egy gyerekdivatlapban járna. Szívmelengető sétát tehetünk kutyusokkal, pöttyös ruhás kislányokkal, mackókkal, forgalmistákkal.
Ez a fejezet jatékos-humoros, ellentétekre épülő és filozofikus egyben. Sínen vannak kincses Kolozsvár kótyagos villamosai, döcögő szekerek, pöfögő mozdonyok, a csigabiga-expressz, valamint papírhajók, merész hajók, amelyek a kék hullámokon kifeszülő vitorlával szelik a szelet, s viszik hírét a híres-neves utazóknak: Kolumbusznak, Robinsonnak, Gullivernek. Az autókázás nem minden gyereknek leányálom, az apa „benzinszagú szerelme” a gyereknek a szédülés, a rosszullét terepe is lehet, viszont ezt a prózai jelenetet különösen szép hasonlattal érzékelteti László Noémi az Apa valahogy kocsit című versében: „Rosszullét környékez, mint óriás, hulló tollú madár.” (62.)Fekete Vince cikluscímadó verse a metaforikus átviteleken alapuló filozofikus gondolatok miatt különül el a többitől. Kiindulópontja, hogy az autó keréknyoma a hóban az autó lábnyoma. A metaforában megfogalmazódó azonosítást anya elszomorító mondata tetézi: „mi is ilyen nyomok vagyunk csak, mint a mi piros autónk lábnyomai a hóban.” (63.) Az emberi lét mély filozofikus elgondolása fogalmazódik meg ebben a sorban, miszerint csupán nyomok vagyunk, az örökkévalóság vágyához képest tűnékeny, illékony valamik.
A Kívánságok című fejezet a népi mesterségek (fazekas, kovács, kéményseprő, szabó-varró, ács, szakács stb.) és a gyerekek számára vonzó, mesebeli, valamint vicces foglalkozások tárháza. Szinte hallható, ahogy a patkó készül. P. Buzogány Árpád: Patkó készül című versében ütemhangsúlyos magyaros ritmusú, páros rímű sorok és a k betűk kattogása idézi a kovácsmester kalapálását: „A kalapács alatt patkó készül,/ a szénen az újabb vas már kékül.” ( 72.) Cseh Katalin Bohóc-verse külső-belső ellentétre épül. Féltett titkokat fed fel: aki állandóan nevettet, éjszaka az is szembenéz a szomorúsággal: „Én szomorú csak álmomban lehetek, máskor folyton-folyvást nevettetek.” (uo.) László Noémi hőse a dacos, megfelelni nem akaró gyermeket mutatja be. Hiába a sok nagyszerű példa: Kolumbusz, Spartacus, Napóleon, fáraó, tudós, táncosnő, fátylas kisasszony az ősi várban, a gyermeknek csupán az fontos, hogy hagyják nyugton, hogy kedvenc időtöltésének élhessen: „Öcsémnek mindegy, csak/ ez a család hagyja békén./ Én általában semmi (nem szeretnék lenni)./ Jusson időm sétára, csendre, olvasásra, / és ne kelljen sehogyan viselkedni.” Demény Péter A szakács dala című verse igazi csemege. Az Ízek Országa mesebeli csodás helyszín, ahová a konyhák tündére-boszorkánya varázsfakanálon repül. Mindenki ismeri az idézett filmbeli lecsó(ka)t, amelyek nem csak a habcsók rímpárjaként kavarodnak bele az ízek világába. Az is kiderül, hogy azért jó szakácsnak lenni, mert „akkor nem dönt búba semmi,/ elvarázsolnak az ízek…/fakanállal vízisízek.”(77.). Sőt, az üstben akár a tavasz is kikavarható. (Balázs Imre József: Boszorkány)
Az Elvisz az iskolatáska című ciklus egy életszakasz lezárulását és az új kezdetét, az iskolakezdés nehézségeit, szorongásait, aggodalmait fogalmazza meg. Ezekben a versekben az élet napos és árnyékos oldala kézen fogva jár: „borzongató az élet és veszedelmes,/ de játékos is és pajkos és vidám,/és valahogy olyan tele van, mint a május mosollyal” (Demény Péter: Apa levele Ágóbágónak, 86.). Nem csupán a gyermekben kialakult (pl . a fegyelem, az iskolai szigoriránti) ellenérzéseket, szorongásokat, matematikai nehézségeket, hanem a szülők olykor megható aggodalmait, kívánságait is szavakba öntik a sorok. Az iskola nemcsak az új közösség, az új készségek kialakulásának helye és ideje, hanem a gyermeknek a szűk családi kötelékekből való kibontakozásáé is. Éppen ezért az iskolakezdés a tanulmányoktól, a közösségbe való alkalmazkodástól független, más távlatok felé is irányítja a figyelmet: „meddig tarthat még szívünk bálja,/ meddig gondolsz még szívesen, /derűsen anyára s apára…” (82.) Demény Péter Utolsó év című versében a szülők keserűen reménykednek, aggodalmaskodnak: meddig tart a gyermeki ártatlanság, a szülőkkel való legszorosabb kötelék? A felnőtt, aki ismeri az élet keserű lépéseit, „a magányt rímekbe hazudja”, félti gyermekét, azt kívánja neki: „legyen könnyű/ ez a sötét világosság.”, és mindenek ellenére a szíve nevetős maradjon. Ennél többet nem kívánhat. Az iskolás gyermek szorongására jó gyógyír, ha tudja, hogy a szülők lélekben vele vannak: „az ellenőrződben vigyorgunk anyával együtt.” (86.)
A Milyen állat kell nekünk? fejezet ismét az Óperencián túli, meseszerű világba repít. Képzeletbeli állatok, emberként viselkedő intelligens lények sorakoznak fel ezeken az oldalakon: katicabogárszárnyú zsiráf vonít éjszaka, művészi egér vászonra skiccet karcint, felhőket fércel a fecske, hogy ragyoghasson a nap, s ő örömében kipenderülhessen a játszótérre, a széncinke titkokat harsog rügyfakadás idején. A képzelt világ színes és hangos, ragyog és zenél. A versek ritmikája, a rímek hangjátéka, a szójátékok itt is hangsúlyos szerepet kapnak, s a pörgős vidám játékba, hangzásba ötvöződik az élet keserűsége, az elvágyódás, a jobb tulajdonságokra vágyás is. (A pepita hangya, Csigabánat).
A Csodakert elbűvölő vizuális és szinesztetikus világ, amely az évszakok és gyümölcsöskertek csodáit, apró szépségeit, fényeit-árnyékait, jelenségeit mutatja be. „A rét … esti fényben ázik, tüskés bokorágon ökörnyál hintázik” (113.), az almát „fények becézik, amíg beérik”(Jancsik Pál: Alma. 113.), „sistereghetnek a liliom-lángok, zuhog a szélben az aranyeső, (…) füvekkel táncol az ég!” Eggyé válik a fent és a lent, nincs elkülönülés: „Ragyog a mindenség/ épp a házunk felett,/ itt van minden csillag,/ itt világít neked.” (Markó Béla: Balázs kertje. 118.) Éppen ebből az egységből adódóan a bánat is kozmikius méretűvé nő: „Hull a könny az égből.” (László Noémi: Rózsa, 118.)
Az Elhajlik az ég az ágtól című ciklus a hétköznapok zűrzavarát, a természet ritmusát, az összetartozó dolgok különválását szövi a „mindenségbe”: „homokpart a víz kékjétől./ Elhajlik az ág az égtől/ víz kékje a fenti kéktől/ Elhajlik az ég az ágtól/ szürkeség a szivárványtól/ mint élő el a haláltól…/ mint a való a világtól.”. Nincs egység, darabokra tört a világ, „mintha egy lenne több részből”. (Jánk Károly cikluscímadó verse, 125.). Ezekben  a versekben is ötvöződik a természeti jelenségek szépsége és a gyermekek képzeletvilágába bevonzó mese: Farkas Árpád Levéleső című versében „levéleső hull az égből,/ szállingózik a mesékből/… A boszorkány nyűgölődik:/ lovával az utcát söprik.”(121), Egyed Emese mesebeli erdejében holdsugárból, ezüstcsillagokból ajándék kakukkszó, orrpirosító kapható. Az évszakos verseket tartalmazó ciklusban zeng a természet: szajkó rikolt, szél hegedül, levél zizeg, fény pereg stb. A természet ritmusát, az évszakok váltakozását hangsúlyozza a muzsika, a hangzás, a versritmus. Lászlóffy Csaba Felhőszakadás című versében a pörgős ritmus (3-as, 4-es ütemű sorok váltakoznak) hangzásában és hangulatában támogatja a vers témájának átélhetőségét. Alliterációk segítségével (is) „verset fabrikál” a zivatar: „Zúgva zúdul, záporoz”.(126.) Az őszi fényben lesben áll a fagy, az aranylevelek táncra kélnek a széllel, „zenét zizegnek.” (127) Mesei logikával átjárható a valós és a képzeletbeli világ, animisztikus módon megelevenedik a természet, bejárhatóvá válik az égbolt, a Naprendszer. Balázs Imre József versében az égbolton járunk, holdkörtében csillagital várja, hogy valaki hörpöljön belőle. P. Buzogány Árpád versében a ragyogás, a fénylés a mosolygással  válik azonossá: „hold ébresztgeti téli világom. (…) mosolyog le erre a világra.”(132) Az éghez, a Holdhoz, a csillagokhoz, a magassághoz gyakran kapcsolódnak különféle vágyak, álmok. Demény Péter Ég című versében különleges kívánság fogalmazódik meg: a kisgyerek arra vágyik, legyen egy kis saját ege Nappal, széllel, esővel: „csak nekem és csak velem, mindig, hogy ha az ember mérges vagy szomorú vagy csak úgy/ álmodni szeretne, mint anyáék, ha lenne idejük,/ akkor tudjon felnézni, és tudja,/ hogy van mire felnézzen”. (130) A vágy, hogy az ember felfele nézzen, kapcsolódjon a magasság(os)hoz, az éghez, vagy hogy elszakadjon a valóság fárasztó, olykor bánatos, magányos világától, a nyugalomra, belső békére  vágyó ember alaphangja.
A cikluscímben kiemelt elhajlás, különválás ellentétpárja is megtalálható a versek közt.  Kányádi Sándor Tél derekán című versében a lent és a fent összenő, eggyé válik. A farkasordító hidegben mintha ég és föld ölelése melegítené a világot: „Összenőtt a föld az éggel,/ csupa fehér, csupa szürke,/ Ég és föld közt oszlopokként/ feszül a kémények füstje.” (139). A lelket didergető télben „csírát óvnak a réteges havak” (Egyed Emese: Tavaszvarázslás, 143), és várják a tavaszcsalogató madárdalokat.
Az Elidőz az ünnep ciklus nem feltétlenül az évközi ünnepekhez kapcsolódó verseket fűzi össze, inkább a téli ünnepkört költözteti versbe: a karácsony, az újévet és a farsangot. A karácsonyi várakozás az elcsendesedés, a lélekben születő csodák ideje: „közeledik a szentesti hajó,/ közeledik, javulásunkat hozza,/ hírt hoz örök csodákra nékem is.” (Egyed Emese: Játszótársunk születik, 153.). A világban dúló békétlenség láttán ilyenkor a szív csöndre vágyik, szelíd szembenézésre, együttlétre, hiszen együtt örülni gazdagabb öröm: „Ahol sokan vannak, vidámabb az ünnep,/  örömük gazdagabb,/ ha együtt örülnek.” (157)
Az Esti harmónia a világ elcsendesedésének, a kisgyerek  elringatásának verseit tartalmazza. Életképszerű pillanatok sora elevenítődik fel a versekben, amelyek a természet színes, hangos, lassan elcsendesedő világából merítenek ihletet. „Csönd ül a tájon, este van, este/ a lámpafényben röpköd a lepke.  Csak a tücsök hangol/ éji muzsikára,/ de ő is elalszik/ tőle nemsokára” (160). A cikluscímadó versben (de nem csak ott) az álomba ringató harmónia csendből és muzsikából áll: „az idő, fészke alatt puha csend ül”, a hold fuvolázik, „békasereg s léha tücsök dala zendül”, gerlice búg, „sáska suhan, szárnya zizeg, citerázik”, „csönd-fuvalom lóg szakadón a sötétben.” (Jánk Károly: Esti harmónia, 164)
A kötet utolsó ciklusa, a Mese, mese, mátka „történetes” versek, verses epikai szövegek gyűjteménye. Ezek a szövegek kifigurázzák az állatbőrbe-szőrbe bújt emberek negatív tulajdonságait is: a szarka butaságát, a nagyravágyó csuriverebet, a fagylaltért áhítozó toszkánai Uszkár Oszkárt, Ordas Ferencet, aki ritka nehéz páciens, ezért Medve Doktor végül fejcserét, azaz mentalitásváltást javasol. Jancsik Pál A tó, a szarka meg a gyűrű című szövegében a tolvaj szarkát tréfálja meg a tó: a tóba ejtett gyűrű miatt bánatos szarka könnyeit hullatja, mire a tó tréfaképpen ezer gyűrűt vet tükrén. Kovács András Ferenc Nagyravágyó csuriveréb verse a porban pancsoló, járdaszélen csirregő verebet „leckézteti meg”. A szirteket sasként hódítani vágyó veréb a szemétláda magasában feszít, fecseg a „szemtelen verebeknek”, mígnem beleszédül a kukába, és „mire onnan kikecmergett,/ kigyógyulta sasságát,/ s pirult csőrrel restellette/ szirtisasi nagyságát.” (177.)
Az antológiában helyet kapó erdélyi gyermeklíra változatos téma-, forma- és hangzásvilága minden korosztálynak különleges élmény lehet. A különféle nyelvi játéktechnikák, a torzító és humoros rímek, a tájnyelvi elemek mosolyra fakasztóak, a mélyebb gondolatok olykor megkönnyeztetnek. Ettől válik teljessé a „mindenség”, amely a kötetben fénylik és muzsikál: a mosolynak is fénye, ragyogása van, a fény pedig  dalol: „feljön a hold- fuvolázik” (164). Kívánom, hogy ragyogjon-daloljon bennetek is!
 
Szerző:  Kőrössy Erika
Megj. Az írás a Könyvmutatványosok gyermekirodalmi portál honlapján jelent meg.

2015. május 13., szerda

Táltosok nyomában

A Kolozsvári Gandhi Spirituális Központban ismertem meg nemrég egy mesepedagógiai alaptanfolyamon.  Most is emlékszem, ahogy bejött, leült közénk egy matracra, és elkezdődött az órákon át tartó párbeszéd, mely mint az élet aranyfonala, ott szövődött a lelkekben láthatatlanul. Alázatot és végtelen bölcsességet éreztem a mondataiból. Úgy beszélt hozzánk, mintha évek óta ismerne, mint egy bölcs anya, kinek szavaiból rózsák teremnek.
  Az ELTE Pedagógia Pszichológia karán végeztél neveléstudományi bölcsészként, de tanári, tanítói oklevelet is szereztél. Ezt követően dolgoztál általános iskolákban, gimnáziumokban. Húsz éve kutatod, tapasztalod, hogyan lehet mesével nevelni, tanítani. Milyen „hiányérzet” sarkallt arra, hogy ezeket a meséket összegyűjtsd, és közzétedd?Miféle szükségérzet indított el a módszer kidolgozásának szerencsét próbáló útján?
 
BM:A gyakorlat próbáját kiállt, használható eszközöket, igazán használható útravalót szerettem volna adni azoknak a pedagógusoknak és szülőknek, akik népmeséket akarnak mesélni a gyerekeiknek. Azt szerettem volna, hogy a mese életre keljen az intézményes nevelés falai között, ne csak olvasókönyvi feldolgozandó szöveg, olvasástechnikai gyakorlat vagy munkafüzetben szövegértési feladat legyen. Azt szeretném, hogy a pedagógusok mondják, meséljék, adják tovább, lássák meg a mesében és a hozzá kapcsolható játékokban rejlő rengeteg pedagógiai lehetőséget, hogy a mese a pedagógia táltos paripája, „univerzális segítő” lehessen.
 Kik voltak az útnak indítóid?
BM: A gyerekek, akikhez valóban járható, igazi, utakat kerestem és keresek máig. Tőlük tanultam róluk a legtöbbet. A legfontosabb tanításaik: egy gyerek nem az életre készül, hanem él, hogy a játék és a tanulás egy és ugyanaz. Ők emlékezettetek rá, mennyivel könnyebb történetmesélés és játék közben tanulni. Nem játékosan, vagy úgy mintha játszanánk, hanem élni a játékban, belépni a mesébe, s közben tényleg hőssé válni, zengeni a dalt, hangosan és szívből énekelni, nevetni. A gyerekek tanítottak meg felnőttként is mesehősként gondolkozni - és élni, örömmel csinálni mindent, és bátran lerombolni a rosszat,  újra meg újra kezdeni, ha szükséges.

Melyek voltak a próbatételek ezen az úton?
BM: Fiatal, tapasztalatlan tanárként, a közoktatás merev keretei, a szülők elvárásai, és a kollégák kétkedő megjegyzései között nehéz egyensúlyban maradni. Látni a még láthatatlan eredményeket, hinni abban, hogy amit senki sem próbált, nekem majd sikerül. Amikor kicsiket tanítottam, decemberben nemhogy olvasni nem tudtak, de a betűket sem nagyon ismerték. Mert „csak” mondókáztunk, meséltünk, énekeltünk, játszottunk. Mindezek segítségével, „megérkeztek a saját testükbe”, tudták melyik a jobb kezük, bal lábuk, hol a fönn és a lenn, majd megismerték az iskolát, kialakult a bizalmi híd köztem és köztük. Januárban elkezdtem „tanítani”. Akkorra már voltam annyira érdekes és hiteles előttük, hogy akartak tőlem tanulni, figyeltek rám, bíztak bennem. Kíváncsiak voltak arra, amit pl. holmi betűkről mondani és mutatni akarok, és elhitték nekem, hogy: „A legnagyobb tudomány a betűk titka”. Megtanultak olvasni, szinte kivétel nélkül.
A mesék reneszánszát éljük napjainkban. Könyvek, konferenciák, előadások, iskolai projektek, vetélkedők, pályázatok születnek e közös kultúrkincs népszerűsítésére. Kurzusaidon lényegesen továbblépsz a mese jelentőségének kérdésén, hiszen a mese vigaszadó, lélekgyógyító szerepét ősidők óta tudjuk. Inkább azt keresed, kutatod, hogy „Hogyan lehet mesék segítségével, didaxis nélkül nevelni, és tanítani a taníthatatlant?” Miközben kérdésed roppant pragmatikus, szembetűnő benne a paradoxon.
BM: A összegzés annyira jó, hogy egyet tehetek: megismétlem röviden, és a többi kérdésre adott válaszomban igyekszem árnyalni. A hogyanokra vonatkozó kérdésemmel tényleg az adott feltételek, a pedagógia keretein belül való, leginkább célra vezető mese-felhasználási módokat keresem. Bár a kérdésben az ellentmondás szembetűnő, csak látszólagos..
 
A mesepedagógiai módszered a népköltészeti alkotásokra, azok különböző műfajaira (találós kérdés, mondóka, népi gyermekjáték, népmese) épít. Egymást kiegészítve egységben, komplex módon hatnak a gyermekre fejlesztve a Gardner-féle tíz intelligenciaterület mindegyikét. Miért épp a mese az a népköltészeti alkotás, amely felfűzi az említett összes műfajt, és e köré építjük egy ilyen mesepedagógiai foglalkozás során az összes többit?
 
BM: A népköltészeti alkotások közül a népmese a legösszetettebb, a világból a legtöbbet megmutató műfaj. Bármi a kiválasztott téma, a feltett kérdés, a mese sokféle oldalról, és módon közelíti meg, járja körbe, mutatja meg. A mese őrzi a világ valódi rendjéről való tudást, képi gondolkodásra, belső képalkotásra ösztönöz. Megoldási módokat és kódokat ad. Egy mesében egyszerre rejtőzik több dal, több játék, több mondóka, találós kérdés. Mivel hosszú évek óta kísérletezem és dolgozom a különféle népköltészeti-népművészeti alkotások összekapcsolásával, azt látom, hogy a néptánc, a kézművesség, a fafaragás, a fonás-szövés, az alkotó folyamatok, vagy bármilyen hagyományos munka, tevékenység, is része lehet a mesepedagógiának. A mesében szavak, mágikus nyelv, és szimbólumok  formájában, a teljes élet, az élet teljessége van jelen.
 
   Gyakorló pedagógusok tudják, hogy a népmesék az anyanyelvi nevelés fontos eszközeit képezik. Módszertani körökön, ellenőrzéseken arra is felhívjuk figyelmüket, hogy se az óvodában se az iskolában a népmesét ne elemezzék. Éppen ezért gyakran felteszik a kérdést, akkor milyen eljárásokkal, módszerekkel dolgozzuk fel ezeket a meséket? A te mesepedagógiai módszered épp ebben a kérdésben nyújt segítséget. Milyen lehetőségeit látod annak, hogy ez a módszer felülírja a hagyományos mesetanítási módszertanokat, melyek épp a mese „lelkét” veszejtik el, alapfunkcióját fojtják el egy-egy meseelemzés során?

BM: Azért dolgozom, és azon dolgozom, hogy a módszer eljusson oda, hogy heti egyszer, kétszer, vagy minden napon, a gyerekek mesepedagógia foglalkozás keretei között is találkozhassanak mesével. Tehát az oviban, iskolában, élőszóval mondjanak nekik mesét, és hozzá együtt játszanak, énekeljenek, mondókázzanak. Úgy, hogy mindez egységes egészet alkosson, illeszkedjen a tantervbe, a követelménykehez, de mindenki számára felszabadult játékot, örömet jelentsen.
A Népmesekincstár mesepedagógiában nem beszéljük meg a mesét, nem mondunk, hanem mondókázunk,  a kérdés, találós kérdés esetleg,  a pedagógus nem von, és nem vonat le tanulságot, a gyerekek nem eljátsszák és lerajzolják a történetet, hanem játszanak,  és rajzolnak.
A módszer, melyet felépítettél, szellemtörténeti megalapozottságú. Filozófiai, néprajzi, pedagógiai, pszichológiai ismeretekre épülő rendszert alkot. Sajátosan ötvözi mindazt a tudást, amely részben pedagógiai, bölcsészi tanulmányaidból fakad, részben a munkád során gyűjtött rengeteg tapasztalat és kutatás eredménye. Kiknek a munkája segített a módszer kidolgozásában? Ki hatott rád elemi erővel, ha lehet így fogalmazni?
BM: Amikor tanítóképzőbe jártam Kecskeméten, az ének-zenét és módszertant Kálmán Lajos tanár úr, neves népzenekutató és gyűjtő tanította. Ő vezetett be a népdalok, mondókák, és népi játékok csodálatos világába, és ő mutatta meg azt is, hogy ennek a gazdag kincstárnak része a mese is. Kezembe adott egy népmesét (rólam) miközben elénekelte a hozzá(m) való dalt, nekem közben eszembe jutott egy játék. Ma már tudom, hogy a saját mesémben ő volt az útnak indító. Lajos bácsi hatására elkezdtek komolyan érdekelni a népmesék. Az elmúlt 25 évben szinte mindenkinél tanultam, jártam, aki a témával foglakozik, és elolvastam tengersok szakirodalmat, ebből Nagy Olga a legmeghatározóbb. A mesék „titkos szívéhez”, Boldizsár Ildikó vezetett el, ő nyitotta ki az Óperenciás tengeren is túlra vezető kapukat…
1990 óta foglalkozol gyerekekkel és népmesékkel, vezetsz mesetáborokat. Dolgoztál kisebbektől egészen kamasz gyerekekig mindenféle korosztállyal. Melyik volt az elmúlt húsz év egyik legnagyobb élménye számodra?

 Erre nagyon nehéz válaszolni, minden találkozás a gyerekekkel, minden mesetábor, minden meseosztály, minden mesefoglalkozás, „a legnagyobb élmény”. Mind felemel, akkor is, ha a mélybe ránt. (Megint egy paradoxon…).

De ha muszáj választani, akkor egy helyett, legyen kettő és ne az elmúlt 20 év, hanem az elmúlt 2 hónap: Tavasszal, Paloznakon, Meseiskola programot csináltunk,tizenegy tanulási-olvasási problémával küzdő gyereknek. A téma a betűk voltak, de nem írtunk-nem olvastunk, csak rengeteget meséltünk, mondókáztunk, énekeltünk, játszottunk. Mozogtunk, tűz-víz-levegő-föld ölelésében, minden érzékszervet, testet-lelket egyaránt bekapcsolva a betűkkel való ismerkedés folyamatába. Az utolsó napon az egyik fiú odafordult hozzám és ezt mondta: „Marcsi ha nektek ez az iskola, meg a tanulás, akkor én szeretek tanulni és költözzünk ide, ebbe az iskolába. Jó?”

A másik pedig egy néhány nappal ezelőtti levél:

Kedves Tanárnő, Kedves Marcsi! Biztos vagyok benne, hogy emlékszel rám, pedig 18 éve nem találkoztunk. Sajnos csak két évig tanítottál, mert elköltöztünk, de én mindig jó szívvel gondoltam Rád és a meséidre. Tavaly jöttem haza Angliából, ahol közgazdaságtant tanultam, bankban dolgozom. Ha bármiben tudok segíteni a Meseközpontban szívesen megteszem, de ha visszagondolok,milyen jók voltak, az iskolában a meseórák,  akkor én is legszívesebben mesélnék. Jelentkezem önkéntes segítőnek a gyermekotthonos mesélő programba. Lehet?”

Lehet-e tévedni ebben a munkában?
 

BM: A tanítás-nevelés érzékeny és nehéz terep. Értek és máig is érnek kudarcok, nyúltam nagyon mellé mesével, volt olyan játék, amelyik egyetlen pillanatra sem volt érdekes rajtam kívül senkinek. Ha nem így lenne, abbahagynám az egészet, mert unalmas lenne és monoton, minden kihívást nélkülöző. Természetesen mindent megteszek, hogy a lehető legjobb mesét meséljem, hogy legértékesebbet adjam magamból, hogy minden gyerek a legszebb önmagát láthassa a mesélés a  szemem tükrében. A kudarcok elkerülésében igyekszem másoknak segíteni: júniusban megjelenik az óvódásokkal és kisiskolás korosztállyal foglalkozó pedagógusoknak szóló MESEFOGLALKOZÁSOK GYŰJTEMÉNYE gyakorlati kézikönyvem, a Kolibri Kiadónál. Ez 49 meséhez tartalmaz kidolgozott vázlatot . Kottákkal, mondókákkal, gyakorlati ötletekkel, hogy megkönnyítsék a munkát .
 
Mik a terveid?

BM: A nyarat Paloznakon a Meseközpontban töltöm, csodálatos gyerekekkel, és különleges, izgalmas, jó emberekkel. Énekelek, táncolok, játszom. Sírok és nevetek. Megpróbálom tanítani a taníthatatlant. Szívvel-lélekkel mesélek, óriási örömmel, annak biztos tudatában teszem a dolgom,  hogy a világ tele van csodákkal, mindennek és mindenkinek helye van benne, a nehézségek rendbe hozhatóak,  élni izgalmas és gyönyörű kaland.
 
Köszönöm a válaszokat.

2015. május 11., hétfő

Kalandozások a gyermekirodalomban - iskolai projekt

Klasszikus és kortárs gyermekkönyvek népszerűsítésére vállalkozott közel 30 középiskolás diák, akik a javasolt gyermekkönyveket nagyrészt eredeti nyelven olvasták és mutatták be társaiknak. A bemutatások  öt nyelven folytak. A könyvekről és szerzőikről a tanulók egy  kis gyermekirodalmi lexikon összeállítása céljából projekteket készítettek, majd az írók, költők portréi segítségével egy gyermekirodalmi-térkép is született a bemutatások végén.
 
 




 
 
Remélem jövőben is lesznek jelentkezők!

2015. április 16., csütörtök

Szerelem és más fura szavak


„Én igazán szeretlek.” Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.” (Lázár Ervin:  A Négyszögletű Kerek Erdő)

A 15-16 éves korosztály kedvelt témája a szerelem. A Szerelem és más fura szavak az említett korosztályt célozza meg a címben jelölt témára reflektálva. A könyvet mégsem maga a téma teszi vonzóvá, hanem az, ahogyan bemutatja a témát: üdén, fiatalosan, mai nyelven, szórakoztatóan.
A 16 éves kor küszöbén álló Josie több nyelven beszélt. No, nem idegen nyelven, csak a különböző kontextusoknak megfelelően  más nyelvet használ a középiskolában, másat a barátaival, a barátjával, tanárával, a „szőkék” nyelvét, bulinyelvet stb. Ezek közül egyik sem a saját nyelve. Igazából egyik nyelvben sem érzi otthon magát. Úgy érzi mindegyik egy-egy szerepnyelv. Erről tanul az iskolában is pszicholingvisztika tanárától, és erről a csoportnyelvi, nyelvhasználati kérdésről készíti év végi dolgozatát.
16 éves születésnapján megérti, hogy azt a nyelvét, melyben legőszintébben tudja kifejeznie magát, anélkül, hogy megjátszaná magát, nos, ezt a nyelvet csupán két ember érti igazán, s ez nem más mint Stu, a legjobb barátja, akivel együtt járnak egyetemre, illetve nővére, Kate, aki épp közelgő esküvőjét tervezgeti.
Mikor Kate, a nővére bemutatja a barátját, csak a hibáit látja, és mindent elkövet, hogy megakadályozza ezt az általa baljóslatúnak ítélt esküvőt. Hasonlóan Kate is azon van, hogy kedvébe járjon húgának, és hogy vőlegényét elfogadtassa vele.
A két testvér között kirobbant háború közben mindvégig azt látjuk, hogy a felek pokolian szenvednek.  Josie körül kapcsolatok bomolnak fel, legjobb barátja is gyakran cserélgeti barátnőit, ő is túllép egy kapcsolaton, Stefannal, miután rá kell jönnie, hogy nem érzi azt a vonzalmat, szerelmet, mely egy életre megalapozna egy kapcsolatot.
A könyv az értékek mentén alkot képet az igazi kapcsolatokról, ezt példázza  Josie szülei és nagyobbik nővérének sikeres házassága. Ilyen elvárásokkal indul el ő is a nagy Ő megkeresésére. És mikor már biztos benne, hogy a szimpatikus 26 éves, tíz évvel idősebb tanára igazi érzelmeket vált ki belőle, és hinni kezd a szerelemben, nővére szemébe mondja az igazságot: nem illenek össze. Rá kell jönnie, hogy tanára nem viszonozza érzéseit, a nyelv, melyet használ, csupán egy udvarias kommunikációs viszony tanár-diák között. Egyetlen funkciója a kapcsolattartás. Erről épp tanára tart kiselőadást. Nővére jóslata beigazolódik.  Ekkor kezd el töprengeni az emberi kapcsolatok és a nyelvhasználat összefüggésein.
A körülmények arra késztetik, hogy rájöjjön, hogy Kate az az ember az életében, akivel szavak nélkül is megértik egymást, mert ő az, aki igazán megérti az általa használt nyelvet, nem kell megjátszania magát. Igy tudja elfogadni Kate vőlegényét is, és ez vezeti rá arra a felismerésre is, hogy Stu, az a fiú, kinek társaságában minden ebédjét elfogyasztja, és akivel együtt járnak az egyetemre, ő az, akivel elképzelhetőnek tartja egy egész életen át tartó kommunikációt.
"Michinganben születtem de Ohióban nőttem fel. Középiskolás koromban annyira szégyenlős voltam, hogy az iskola pszichológusa is megkérdezte, szeretnék-e beszélgetni vele. De túl szégyenlős voltam ahhoz is, hogy igent mondjak...
Az írásról csak annyit: Muszáj írnom. Hogy miért? Fogalmam sincs."
Erin McCahan

A Szerelem és más fura szavak a szerző, Erin McCahan második regénye.  A 420 oldalas vaskos ifjúsági regény 2014-ben jelent meg, és már 10 nyelvre lefordították.  A magyar megjelenést a Kolibri Kiadónak köszönhetjük, a fordítás Vereckei  Andrea munkája.  

2015. március 7., szombat

A csecsemőkori és kisdedkori olvasóvá nevelésről


A 0-3 éves kor az egyik legfogékonyabb, legtermékenyebb időszak a kisgyerek életében. A kisdedet ért környezeti nevelő hatások mélyen beívódnak tudatába, személyiségébe. Ekkor ismerkedik meg a környező valósággal, ekkor gyűjt tapasztalatokat a kommunikáció verbális és nem verbális elemeiről. Ennek a kornak egyik legfontosabb szerzeménye a beszéd és a járás, miközben emocionálisan igen nagy mértékben kötődik az anyához. Ebből a három fontos személyiségfejlődési tényezőből kiindulva, a csecsemő és a kisded szükségleteinek ismeretében a következőképpen írhatjuk le a gyerek és könyv kapcsolatát, mely egyben az olvasóvá nevelés megalapozását is jelenti.

A gyermek személyiségfejlődésének szempontjából döntő tényező, hogy milyen kulturális környezet veszi körül. Éppen ezért igen fontos, hogy az anya sokat beszéljen a gyerekéhez. A könyvek közös lapozgatása érzelmi élvezetet nyújt már a 6 hónapos csecsemőnek, aki eleinte a beszéd dallamát, ritmusát, paraverbális tényezőit érzékeli. Ezért ajánlott ebben a korban a mondókázás, versmondás. A mondókák (Kerekítő), gyerekversek (Móricz Zsigmond: Iciri-piciri, A török és a tehenek, József Attila: Altató, Petőfi Sándor: Arany Lacinak, Nyulász Péter: Baba bab stb.) erőteljes zeneisége, ritmikussága, az ismétlődések sora épp a csecsemő beszédészlelésének szintjén hatnak, biztosítják ezáltal az anya-gyerek közötti érzelmi kötődés megerősítésén túl a gyerek mozgásigényének, a beszéd alapvető jellemzőinek: a ritmusnak, tempónak, a dallamnak az érzékelését, észlelését, mindez pedig nagy élvezetet nyújt a csecsemő, de még a kisded számára is. Az elsajátított mondókák segítségével gyakorolja a gyerek a beszéd automatizmusait, a tiszta beszédhallást, a helyes légzést, a helyes ejtést, az artikulációt. A versek, mondókák ismételgetése alkalmat teremt a gyermek számára a beszédtempó, ritmus, hangsúly, hanglejtés gyakorlására is.

A 0-3 éves kor másik nagy szerzeménye a nagymozgások terén a kúszás, mászás és járás, ezzel párhuzamosan a finommotorika is fejlődésnek indul, ez utóbbi a tárgyakkal való manipulációban érhető tetten, mely a valóság, a környező világ felfedezési vágyából, a kíváncsiságból fakad. A gyerek ismerkedése a könyvekkel már 6 hónapos korában elkezdődik Eleinte a könyvre mint játéktárgyra tekint.. Lassan elsajátítja a lapozgatás készségét, és rájön, hogy a könyvek által egy „színes világ” tárul fel előtte. Ennek a kornak a műfajai a puhakönyvek, lapozók, leporellók, melyek tartós anyagból készülnek. A tárgyakkal való manipulációnak köszönhetően fedezi fel a gyerek a környező világot. A valóság megismerésének folyamatot serkenthetjük, ha a képekről, a tárgyak hiányában, közvetve szemléltetjük a valóság elemeit, a baba kérésére a szülő ismételten megnevezi a látottakat. A „Mi ez?- korszak” legfontosabb gyerekkönyv műfajai éppen ezért a babaszótárak, ahol egy-egy oldalon csupán kevés tárgy, állat stb. szerepel. Ilyenkor a gyereket a felismerés öröme, a megnevezés sikere készteti a továbblapozásra. Ennek a tevékenységnek a közvetlen és számottevő eredménye a szókincs gyarapodása, mely a beszédprodukció alapját képezi.

A beszédkészségfejlesztés igen fontos eszközévé válhatnak ebben a korban a böngészők, mely kiváló teret biztosítanak a beszéd gyakorlására. Általuk az anya interaktív kommunikációs kapcsolatot létesít a gyerekkel, kérdéseket tesz fel, irányíthatja a gyerek megfigyelését, fejleszti a gyerek figyelmét, a képről való olvasást. Ennek a szakasznak a végére tehető a „Miért?-korszak”, mely a gyermekben rejlő ösztönös kíváncsiság megmutatkozásának példája. Ezt az érdeklődést az anya maximálisan kiaknázhatja a beszélgetéssel, melynek kiindulópontjául egy-egy képeskönyv, illusztráció szolgálhat.

2-3 éves korban lírai műfajok (mondokák, versek) mellett a kisebb gyerektörténeteket elbeszélő könyvek segítségével elégítjük ki a kisded történetéhségét. Olyan könyvekre gondolok, mint Marék Veronika Boribonról szóló könyvei, Berg Judit Maszat-sorozata, melyek a kisgyerek mindennapi életének egy-egy hétköznapi történését, mozzanatát, problémáját mesélik el képek segítségével. A kisded könnyen magára ismer ezekben a szereplőkben, még ha esetenként állatok is, és ez az azonosulás teszi lehetővé az indirekt nevelési hatás megvalósulását. A történet egy-egy mozzanatát megjelenítő kedves, a gyerekhez közel álló illusztrációkból a gyerek megtanulja a képolvasást, amely a későbbiekben az alapkészségek elsajátításának fontos feltételéül szolgálnak. Mindezeken túl ezeknek a kisebb narratíváknak a megértése a gyerek részéről képezik a következő szakaszban, az óvodáskorban elkezdődő irodalmi nevelés alapját.

Megj.
A cikk a Rainbow katalógusban jelent meg


Gondolatok az olvasóvá nevelés megalapozásáról


Sokszor feltesszük a kérdést, hogy hogyan lehet olvasóvá nevelni a gyerekeket? Sokat gondolkoztam a kérdés megválaszolásán, de sohasem sikerült kibontani az összefüggéseket a maguk teljességében.
Mivel leggyakrabban kismamák kérdeznek, az alapok felől közelítem meg a kérdést.
Úgy gondolom, hogy csak az az anya tudja elültetni az olvasás iránti vágyat, aki az anyává válással párhuzamosan gyermeki lélekkel tud örülni az életnek, gyermeki kíváncsisággal tudja belevetni magát a világ újrafelfedezésébe. Természetesen ennek a folyamatnak a feltétele az ősi emberi kíváncsiságon túl, a szeretet.
Az anya  a gyermeke megszületésével valami isteni eredetű változásnak, fejlődésnek a tanújává válik. Részese egy olyan folyamatnak, amelyet csúnya szóval  egyedfejlődésnek, személyiségfejlődésnek nevezünk. Igazából az emberré válás csodálatos folyamatának, annak tudatos átélésének tanúi lehetünk. A gyermek másképpen lát, mint mi. Weöres Sándor, Hamvas Béla sejtették meg ezt a titkot: a gyermeki világlátás fantasztikumát. A gyermek mágikus gondolkodása, világban való benneléte, az élet megélése a maga teljességében, ez az, aminek ismeretében minden igazi  költő, író fejet hajt a gyermeki előtt. (Weöres mondta valahol, hogy minden gyermek költő.) Az ősi, az igazi, a teljes, a mágikus, misztikus, a valódi jelzőkkel illetett világkép. Amit mi felnőttek elveszítettünk azáltal, hogy felnőttünk, és szerepeket játszunk, hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak.
Pedagógusként most értettem meg a nevelés meghatározásának spekulatív voltát, amikor azt tanítjuk, hogy a nevelés nem más, mint személyiségfejlesztés, vagyis az egyén  társadalmi beilleszkedésének segítése. Már régen rossz, ha a társadalmi elvárások mentén közelítünk a gyerekhez, ha szerepekre tanítjuk őket. És most értettem meg a rousseau-i antipedagógia, nemnevelés lényegét, akkor  vagyunk jó nevelők, ha nem nevelünk.
És ezt a gondolatot továbbfolytatva,  az olvasóvá nevelés sem mint egyfajta tudatos, célirányos folyamat tételezhető, hanem a spontán szeretet, és gyermekkel való együttlét, a gyermekünkkel való közös újraalkotása a valóságnak, a gyermekkel való közös újrafelfedezése a világnak, de úgy, hogy a gyermeki gondolkodást követjük, próbáljuk a gyermek szemével látni a valóságot, egykori gyermeki mivoltunknak az újrafelfedezése, gyermekkorunk újraélése által. Igy indul az olvasóvá nevelés. Anyaként meglesek valamit abból a titokból, amely képességet én, felnőttként már rég elveszítettem, de gyermekem ismét megtaníthat rá. Olvasóvá nevelés, esti meseolvasás, az én felfogásomban nem más, mint ráhangolódni egy szövegre, a gyermekem jelenlétében, miközben ő irányít, az ő értelmezését próbálom magamévá tenni. Az olvasás, az értelmezés aktusa játék – írta Gadamer.  Azt tanítjuk, hogy csecsemőkorban a könyv játéktárgy. Ilyen vonatkozásban, a a meseolvasás, mesemondás sem más, mint játék.  (A játék viszont egy igen komoly dolog.) Mikor olvasunk a gyermeknek, játékra hívjuk a gyermeki képzeletet, a gyermeki megértést, hogy általa megfejtsük a titkot. A létezés titkát. A valódi mese élni tanít. Mondják a nagyok. A gyermek tudja ezt. Jobban érti a mesét, mint mi. Mert egy ősi tudás, jelrendszer, szimbólumrendszer birtokában van. Nem kell értelmezni, lefordítani neki a mesét. Érti ő. Ezt kellene valahogy eltanulni tőle.
Mesét olvasni a gyereknek azt jelenti, hogy nyitott lenni a gyermeki értelmezésre. Annyit jelent, mint együtt lenni a gyermekkel, miközben ő elképzel egy világot, miközben ő a hallottak alapján értelmezi a világot. A jelenlét, a világban való benne lét ez a gyermeknevelés. És ennek avatott és ünnepi aktusa a meseolvasás. Szövegek, melyek által együtt lehetünk gyermekünkkel a valóság felfedezésében, a világot értelmező, az életet megismerő gyermeki elmével. Igy köt össze szöveg szülőt és gyermeket. (Móra Ferenc nevezi szülőnek az édesanyát. Mintegy az anyának kisajátítva a fogalmat. Mikor gyermekemnek olvastam a Kincskereső kisködmönt, ezen ő igen elcsodálkozott. „S akkor  apa nem szülő?” Móraferenci értelemben nem. Milyen egyszerű.)

Az olvasóvá nevelés a kötődéssel kezdődik. Az anya-gyermek közötti kötődés képezi alapját. Mikor mesét olvas az anya a gyermeknek olyan, mint mikor a síró gyermekét ölébe vevő anya a ritmust, és a szavak erejét hívja segítségül a felborult rend helyreállítása céljából, a feszült lélek megnyugtatására. S mivel a szavaknak, a ritmusnak mágikus erejük van, nyugtatásképpen hatnak a lélekre. Így biztosítja a ritmus, a szó, az ének, az ismétlés az ősbizalom törvénye alapján a biztonság megélését, a személyiség fejlődésének alapját.

Ezért nyugtató, ezért személyiségfejlesztő az esti meseolvasás. Helyreállítja a rendet. Megszünteti a káoszt, oldja a feszültséget, megnyugtatja a kérdések között vergődő, fáradt és nyugtalan gyermeki lelket. Nemcsak a szó hatalma, hanem az együttlét, a közös értelmezés öröme képezi az esti meseolvasás ceremóniáját,  egy izgalmas napnak az ünnepi lezárását.

A kérdés, hogy én anyaként nyitott vagyok-e a gyermekemmel párhuzamosan haladni a világ újrafelfedezésében? Képes vagyok-e a testi, fizikai tápláláson túl a szellemi táplálék biztosítására? Azt hiszem ez egy anyának sem kérdés! Csak odafigyelés, együttérzés, életszeretet, gyermeki kíváncsiság, ösztönös játékkedv, és mindenekfelett szeretet kell hozzá. Mert olvasni szinte mindenki tud.


Megj. Erről beszélgetünk március 10-én, kedden du. 18 órai kezdettel kismamákkal a Caritas Korai fejlesztő- és nevelő központjában.