Otthonteremtő mesék - Sikó-Barabási Eszter legújabb meséskönyvéről

Balázs Imre József irodalomtörténész írja, hogy egy szerző írói stílusát érdemben megítélni legalább három önálló kötet alapján lehetséges[1]. Sikó-Barabási Eszter idén elérkezett a harmadik önálló kötetéhez, s ez lehetőséget ad számunkra, hogy elhelyezzük őt az erdélyi kortárs gyermekpróza vonulatai között.

 A szerző korábbi köteteiben közölt mesék „különös gyöngédségről és érzékenységről” vallottak. A korábban felütött lírai hangvétel későbbi köteteiben is meghatározó stílusjegy marad: meséinek líraisága hol J. Ch. Andersen, hol Hervay Gizella prózastílusát juttatja eszünkbe. [2] A most megjelent harmadik kötetben (Meseotthon) is ugyanez a hang dominál mintegy a szerző kiforrott egyéni stílusára utalva.

Sikó-Barabási Eszter meséit a lírai mese kategóriába sorolhatjuk, amelynek műfaji sajátossága, hogy a gyermektörténet tartalmi, tematikai érdeklődéséből kölcsönöz, viszont a gyermektörténet élményszerű elbeszélésmódja helyett lirizált nyelvhasználatot alkalmaz. A mese és novella határán egyensúlyozó lírai mese szabadon válogat a két műfaj összetevőiből, a két szövegtípus különböző variációját teremtve meg általa.[3] Ezekben a szövegekben még kimutatható a mesére jellemző mágikus gondolkodás, a csoda, a csodálatosság, előtűnik a racionális‒irracionális tér-időábrázolás, viszont a hétköznapi élettér hétköznapi témái kerülnek előtérbe. A próza lírizálódásának megnyilvánulásai közül a legszembetűnőbb a hétköznapi tárgyak, természetei elemek (fő)szereplővé emelésével létrejövő antropomorfizálódás, animizálódás.  A hétköznapi tárgyak életre keltése során ismerkedhetünk meg mindjárt az első mesében Buborékával, a buborékfejedelemmel (Különös kívánság), majd a bálba készülődő bútorokkal: S.P. Alettával, az emeleti ablakkal és Bükk Kázmérral, az ajtófiúval (Bútorok bálja), a kócokat kibogozó felmentő sereggel, Kuferenccel, a kefével, Ferkével, a fésűvel és Vével, az ollóval (Sej-haj!), vagy kicsit később Frank Záppal, a hímes tojások versenyének zsűritagjával (Ajándék), valamint Sári zoknijába hímzett pillangókkal (A magasban).  A hétköznapi tárgyak megszemélyesítése mellett, az állatok vagy természeti jelenségek antropomorfizálása a gyermeki világlátást tükrözi: Berci, a nadrágjából kihízott mentaszínű bálna (Bálnabaj), Pipacsilla, a kis piros virág, aki nappal Samu játszótársává válik (Samu a réten), Balambér, a repülni vágyó jegesmedve (Balambér bánata), valamint Nagy Panna, a napleány (A nap ruhája) éppúgy szereplői ennek a csodálatos világnak, mely, akárcsak a címben kódolt üzenet,  a gyermek otthon- és világteremtő képzeletének köszönhető.

A kötet utolsó darabja (A bűvös pemzli) a klasszikus népmesei tradíciót, a hagyományozódás, a továbbmondás gesztusát idézi fel. A tradicionális tündérmesei elemekkel átszőtt történet bár klasszikus elemekkel operál, mégis kortárs olyan értelemben, hogy ezek az elemek funkciójukat vesztve, sajátos jelentéstartalommal telítődnek (pl. a boszorkány ármánykodása). Ugyancsak a tradicionális népmesével, annak egyik típusával, a novellamesével mutat rokonságot az Öten című mese, mely a kéz ujjairól mesél.

A 14 mesét egybegyűjtő kötet két kistestvér, Samu és Sára hétköznapjait elevenítik fel a mágikus világkép tudatos működtetésével. A valós és fikciós világok párhuzamos szerepeltetése többdimenziós, diffúz jelleget kölcsönöz a történeteknek, ez a prózai hagyomány rokonítja a szerző meséit Hervay Gizella meseköltészetével.  A világok (mese és valóság) közötti ingázás vagy többdimenzionalitás[4] sajátosságán túl ezeknek a meséknek egyik másik jellemzője a novella műfaji sajátosságainak betüremkedése épp a hétköznapiság, a csodás meseszereplők, illetve a gyermekszereplők (Samu és Sára) egyidejű szerepeltetésével.

A hagyományos felnőtt elbeszélői pozíciót alkalmazó narratívumokból kikacsint a mindentudó elbeszélő, ez azonban nem teremt alá-fölérendeltségi helyzetet, sőt a sorok mögött ott érezzük gyermekekkel cinkos, a „csodák világában” otthonosan mozgó, a gyermeki világlátás sajátját még őrző narrátort. Ezek a szövegek ugyanis kiemelten érzékenyen rezonálnak a gyermekbefogadók pszichikai sajátosságaira. A művekben tetten érhetjük a gyermek hiányos ismereteinek képzelettel való feltöltését (pl. Samu nadrágot „rajzol” a bálnának), a környezet elemeinek nem rendeltetésszerű használatát, vagy a pszichológia nyelvén a gyermeki gondolkodás egyik tipikus jellemzőjét, az artificializmust (pl. az olló arra való, hogy megszabadítsa Sárát a makacs kócoktól ) a mágikus-csodás világ hétköznapi világba való beágyazódását (pl. Sára zoknijára hímzett lepkék megmentik a bolyhóktól), vagy a különböző szférák, az élővilág illetve a tárgyak képviselte materiális világ közötti átjárást, a köztük lévő határok egybemosását (pl. a pipacs nappal lánnyá lényegül (Samu a réten), a naplény Sára hajának aranyszínt kölcsönöz (A nap ruhája), a falra ragasztott állatképek mentik meg Samu álmában megjelenő szellemlényeket, a negatív érzéseket (Samunál az állatok).

A gyermeki és mesei mágikus világkép találkozásán túl az egymással rímelő mondatrészek, tagmondatok véletlenszerű felbukkanása fokozzák a szövegek zeneiségét. A lirizált nyelvhasználat érzékletesebbé teszi az értelmezői folyamatot, ami a gyermekek életkori sajátosságaival, kívánalmaival esik egybe.

A gyermeki gondolkodásmódot, nyelvezetet és világlátást tükröző meséket Karda Zenkő illusztrációi teszik érzékletessé, hangulatossá. A festővászon érdes felületét, textúráját is láttató képek finom szín és formakezelése tökéletesen illeszkedik a mesék naiv szövegtartalmához, az otthonteremtés művészi szándékához.

Sikó-Barabási Eszterre illik a gyermekíró megnevezés, hiszen azok közé a szerzők közé tartozik, akik nem a „felnőttirodalomból érkeztek” a gyermekirodalomba, hanem akit már az első kötete megírásakor is a „gyermekek számára való írás” szándéka vezérelt. A most napvilágot látott kötet meséi arról győzik meg az olvasót, hogy a szerzőnek sikerült megtalálni sajátos, egyéni hangját, prózastílusát, mellyel kijelölte helyét az erdélyi kortárs gyermekpróza legújabb vonulatában.

Sikó-Barabási Eszter a Bihar megyei Szalárdon született 1981-ben, Sepsiszentgyörgyön nevelkedett. A kolozsvári BBTE Bölcsészkarán szerzett angol tanári oklevelet (2005).  Négy évig tanítónőként dolgozott előbb Kolozsváron, majd később Sepsiszentgyörgyön. Írói munkásságára nagy hatással volt a munkája, illetve anyasága (négy gyermek édesanyja). Rendszeresen publikál meséket a Napsugár és Szivárvány gyermeklapokban. Első kötetete (Kabátvigasz, gombszomor) 2013-ban jelent meg a Koinónia Kiadó gondozásában, második kötete Csillagvándor  (2016) címet viseli. Legutóbb megjelent kötetét (Meseotthon) a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül mutatják be napjainkban.

(Sikó-Barabási Eszter: Meseotthon, ill. Karda Zenkő, Koinónia Kiadó, Kolozsvár, 2017.)

---

[1] Balázs Imre József: Az új közép, (Tendenciák a kortárs gyermekirodalomban), Universitas Kiadó, Szeged, 2012.

[2] Makkai Kinga: Mesék párban, https://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2014/02/16/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz-gombszomor-mesek-parban/, Sikó-Barabási Eszter Kabátvigasz, gombszomor című könyvéről http://tunderorszag-meseorszag.blogspot.ro/2014/02/siko-barabasi-eszter-kabatvigasz.html

[3] Petres Csizmadia Gabriella: Kortárs lírai mesék, In: Ambroozia, VII. évf., 2017/1. http://www.ambroozia.hu/index.php/2017-1/86-2017-1-tanulmany/409-petres-csizmadia-gabriella-kortars-lirai-mesek [online: 2017. augusztus 17. ]

 [4] Lovász Andrea: Felnőtt gyermekirodalom, Cerkabella Kiadó, Szentendre, 2015., p.32.

Álomszövő Pendula

Mottó: „Alles ist ein Marchen” (Novalis)

Szász Ilona meseíró, bábszínházi dramaturg. Budapesten született. 1976-ban végzett az ELTE magyar-könyvtár-esztétika szakán. Sokáig gyermekkönyvtárosként dolgozott.  Közben bábozást tanult, így közel került a bábszínház világához, ahol forgatókönyv- és mesejátékíróként is kipróbálhatta magát. Három gyönyörű mesekönyv szerzője: A mindentvarró tű (General Press, ill. Szegedi Katalin), Cókmók, a morgolódó szekrénymanó (General Press, ill. Gyöngyösi Adrienn), és az idén megjelent Álomszövő Pendula (Naphegy kiadó, ill. Szegedi Katalin).

Szász Ilona a tőle megszokott közvetlen hanggal indítja a történetet: „Valamikor réges-régen, dédanyáink idejében…” Tekinthetjük akár a szerző védjegyének is, hiszen mindhárom meséjét ezzel a kezdőformulával indítja, mely egy távoli, mégis ismerős világba invitálja az olvasót. Nem nehéz kitalálni, milyen célzatosság rejlik e mögött a mondat mögött. A valóság illúzióját szeretné kelteni az olvasóban. A valóság meseivé tételének szándéka abból a kettősségből fakad, mely áthatja az egész történetmondást: a korhű alakokat felvonultató, a környezet valóságos, korhű ábrázolása elegyedik  klasszikus mesemondói hagyományokkal.

A szerző írói stílusának másik sajátos vonása az a közvetlen hang, mellyel a gyerekeket megszólítja: „Ha szót fogadtok, és gyorsan a paplan alá bújtok, elmesélem markoláb történetét”, „Ha most azonnal nem bújtok be a dunyha alá, hanem tovább rosszalkodtok, akkor majd elvisz benneteket a bakucs…” vagy a mese végén „Most hunyjátok le a szemeteket, mert a tündér megszőtte a ti álmotokat is.” Ez nemcsak formai szempontból lényeges, hisz keretbe zárja a történetet, hanem lélektani alapja van: a mesei attitűd kialakításában, a ráhangolódásban segíti a kis mesehallgatót. Mindez a nagy mesemondói tapasztalatról tanúskodik.

Pendula története azt igazolja, hogy a mese az emberi élet epikuma, mely az emberi logikán túl más formát tud adni a létezésnek. Egy olyan világ felismerése áll mögötte, ahol nincsenek határok, amiket át ne lehetne törni, nincs véletlen és hiba, amelyik jóvátehetetlen ne volna. Nincs ledönthetetlen korlát, nincs rossz vég, nincs leküzdhetetlen akadály. Ezekből a lehetőségekből választja ki a mese írója azt, ami korrekciója az emberi életnek. Pendula álmodozásait, a képzeletben vetett hitét, fantáziaszülte meséit édesanyja, Kalapos Marie elítéli, de a mese végkifejletében belátja, mily fontos eleme ez a mindennapi életnek. Szász Ilona olyan főhőst formáz Pendula alakjában, melyet saját világképe alapján gyúr össze. A hit, a szeretet, a jóság, a találékonyság, a képzelet és a fantázia az, ami mindig elmozdítja az emberi sorsokat egy élhetőbb világ, életsors felé – üzeni a főhős által a mese szerzője.

Pendula és Füstfaragó Jakab, Kalapos Marie és Kaptafa Tónió egymásra találása,  akárcsak Málika és Cérnácska Szabócska boldog házassága A mindentvarró tű című mese végén ugyanazt az optimizmust példázza, mint ami klasszikus tündérmesék boldog végkifejletének alapvető funkciója: az ember igazságba vetett hitének, pozitív  világfelfogásának kifejezése. És ez nem más, mint a mesevilág irodalmi megformázásának művészi célja. Ezért kell elpusztulnia Cápafogó Konrádnak (A mindentvarró tű), a gonosznak, és ezért kell megjavulnia Álomrabló Markolábnak az Álomszövő Pendulában. A rend helyre áll, mert a rendnek győznie kell a káosz felett, a jónak a gonosz felett.

Szász Ilona meséje a klasszikus mesék megszokott tartalmi, szerkezeti modelljére épül. A szereplők és minden más mesei elem a tündérmesékre jellemző hagyományos funkciók szerint működik. Ezt a kétpólusú világot a szerző egyéni képzelete teremtette múlt század eleji világ öleli körbe, világ, mely a realitás képzetét sugallja. És ez ismét egy sajátos jellemzője Szász Ilona meséinek: a mese történeti szálát egy részletekre figyelő, a korhű leírás, hangulatos bemutatás kíséri, mely kitér a régi ruházat, a viselet, bizonyos foglalkozások, terek, épületek bemutatására. Az adott kor tárgyi megjelenítésében, a leírások, ábrázolások megelevenítésében kétségtelenül nagy szerep jut az illusztrációknak. Szegedi Katalin szemein keresztül látjuk a szerző által elképzelt világot. A részletes és hangulatos szegedikatalinos illusztrációk, ahogy már tőle megszoktuk, leheletfinom, érzékletes és gazdag lenyomatát képezik ennek a mesei világnak. Meseíró és illusztrátor kétségtelenül összeillenek, egymást kölcsönösen inspirálják ebben az értékalkotó, meseteremtő művészi munkában.

 

A kisfiú, aki imádta a matekot (avagy Erdős Pál hihetetlen élete)

Erdős Pál, a XX. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa volt. A korabeli matematikusok véleménye szerint egyénisége, közvetlensége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a világ egyik legismertebb matematikusává váljék. Különös ember volt. Nem illet bele a hétköznapok világába, mégis sikerült rájönnie, hogyan élhetne csodálatos és hasznos életet. Páratlan pályát futott be, és rengetegen csodálták a munkásságát.

Különös életútját sokan megírták már, többek között Paul Hoffman (Prímember) és Bruce Schechter (Agyam nyitva áll). Egy nagyszerű dokumentumfilm is készült róla, N, az egy szám – Erdős Pál portréja címmel, melyben több percen keresztül láthatjuk, hallhatjuk a nagyszerű matematikust.

Az első gyermekeknek szánt életrajzának szerzője Deborah Heiligman, kinek nagyobbik fia, akárcsak jómaga, már egész kiskora óta imádta a matematikát. Folyton matematika feladatokat kért a szüleitől, hogy azokat megoldhassa. Erdős Pálról is fiúktól hallottak először, aztán, amikor kisebbik gyermekük is folyton Erdősről áradozott, elhatározta, hogy felkutatja életét, és megírja az első gyerekkönyvet erről a „matekos csudabogárról”.  Így született a The Boy Who Loved Math (The Improbable life of Paul Erdős) című képeskönyv 2013-ban, mely nemrég a Naphegy Kiadó jóvoltából a magyar gyermekek számára is hozzáférhető.

A könyv szerzőjének stílusa lenyűgöző: hangját áthatja a csodálat és a rajongás. Nem lehet nem szeretni. Rendkívül hálás feladatot teljesít, hisz nemcsak adósságát rója le a nagy zseni előtt, hanem méltó emléket állít a gyerekolvasók körében a „budapesti varázslónak”, ahogy akkoriban nevezték.

A könyv születésétől haláláig követi nyomon Erdős Pál életét, kiemelve azokat főbb mozzanatokat, melyek meghatározóak voltak sorsa alakulásában: nővérei elveszítése már születése pillanatában, édesapja fogságba kerülése, a család disszidálása. Az életkörülmények, a család életútjának bemutatásán túl betekintést nyerünk a felnőtt Erdős hétköznapjaiba, azokba a matematikai tételekbe, melyek különösen érdekelték, utazásaiba, amerikai, izraeli tartózkodásának eseményeibe, megtudhatjuk különcségeit, és végül megismerjük barátait, akik igen fontos szerepet játszottak életében. A könyv szerzője ugyanis ebben látta nagyszerűségét: Erdős fontosnak tartotta, hogy eszmefuttatásait, eredményeit közzé tegye, hogy a matematikusok közösen gondolkodjanak régi és új kérdéseken, feladatokon. Nem elszigetelten dolgozott, hanem épp ellenkezőleg, remek társasjátéknak tekintette a matekot, és ezzel mindenki szívébe lopta magát. Ösztönző, inspiráló életutat mutat be a könyv. Erdős Pál példakép sok matematikát kedvelő vagy még nem kedvelő iskolás gyerek, ifjú életében.

A könyv vonzereje nemcsak a téma rendkívüliségében, és annak szemléletes, közvetlen hangú megragadásában rejlik, hanem nagymértékben emeli a könyv sikerét az illusztrációk koncepciója és varázsa. Az illusztrátor, LeUyen Pham ugyanis megpróbálta a művészet eszköztára segítségével ábrázolni a matematika világát. Arra törekedett, hogy minden képben elhelyezzen valamilyen matematikai elképzelést vagy elméletet, különös tiszteletet szentelve a prímszámokra. Erdős Pál ugyanis mindenekelőtt a prímszámokat szerette.  A képek alapos tanulmányozása közben az olvasó egyenleteket, ábrákat vagy számcsoportokat fedezhet fel remek szórakozást nyújtva a kis matematikusoknak vagy épp szüleiknek a titkos tartalmak felfedezésében.

Engem személy szerint lenyűgözött a könyv és a számok világa. Nem kevésbé fiamat, aki rajong a matematikáért. J Olvassátok el ti is! 

Szerelem és más fura szavak

„Én igazán szeretlek.” Mi az hogy igazán, háborgott magában Dömdödöm. – Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem. S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: „Dömdödöm.” Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm.” (Lázár Ervin:  A Négyszögletű Kerek Erdő)

A 15-16 éves korosztály kedvelt témája a szerelem. A Szerelem és más fura szavak az említett korosztályt célozza meg a címben jelölt témára reflektálva. A könyvet mégsem maga a téma teszi vonzóvá, hanem az, ahogyan bemutatja a témát: üdén, fiatalosan, mai nyelven, szórakoztatóan.

A 16 éves kor küszöbén álló Josie több nyelven beszélt. No, nem idegen nyelven, csak a különböző kontextusoknak megfelelően  más nyelvet használ a középiskolában, másat a barátaival, a barátjával, tanárával, a „szőkék” nyelvét, bulinyelvet stb. Ezek közül egyik sem a saját nyelve. Igazából egyik nyelvben sem érzi otthon magát. Úgy érzi mindegyik egy-egy szerepnyelv. Erről tanul az iskolában is pszicholingvisztika tanárától, és erről a csoportnyelvi, nyelvhasználati kérdésről készíti év végi dolgozatát.

16 éves születésnapján megérti, hogy azt a nyelvét, melyben legőszintébben tudja kifejeznie magát, anélkül, hogy megjátszaná magát, nos, ezt a nyelvet csupán két ember érti igazán, s ez nem más mint Stu, a legjobb barátja, akivel együtt járnak egyetemre, illetve nővére, Kate, aki épp közelgő esküvőjét tervezgeti.

Mikor Kate, a nővére bemutatja a barátját, csak a hibáit látja, és mindent elkövet, hogy megakadályozza ezt az általa baljóslatúnak ítélt esküvőt. Hasonlóan Kate is azon van, hogy kedvébe járjon húgának, és hogy vőlegényét elfogadtassa vele.

A két testvér között kirobbant háború közben mindvégig azt látjuk, hogy a felek pokolian szenvednek.  Josie körül kapcsolatok bomolnak fel, legjobb barátja is gyakran cserélgeti barátnőit, ő is túllép egy kapcsolaton, Stefannal, miután rá kell jönnie, hogy nem érzi azt a vonzalmat, szerelmet, mely egy életre megalapozna egy kapcsolatot.

A könyv az értékek mentén alkot képet az igazi kapcsolatokról, ezt példázza  Josie szülei és nagyobbik nővérének sikeres házassága. Ilyen elvárásokkal indul el ő is a nagy Ő megkeresésére. És mikor már biztos benne, hogy a szimpatikus 26 éves, tíz évvel idősebb tanára igazi érzelmeket vált ki belőle, és hinni kezd a szerelemben, nővére szemébe mondja az igazságot: nem illenek össze. Rá kell jönnie, hogy tanára nem viszonozza érzéseit, a nyelv, melyet használ, csupán egy udvarias kommunikációs viszony tanár-diák között. Egyetlen funkciója a kapcsolattartás. Erről épp tanára tart kiselőadást. Nővére jóslata beigazolódik.  Ekkor kezd el töprengeni az emberi kapcsolatok és a nyelvhasználat összefüggésein.

A körülmények arra késztetik, hogy rájöjjön, hogy Kate az az ember az életében, akivel szavak nélkül is megértik egymást, mert ő az, aki igazán megérti az általa használt nyelvet, nem kell megjátszania magát. Igy tudja elfogadni Kate vőlegényét is, és ez vezeti rá arra a felismerésre is, hogy Stu, az a fiú, kinek társaságában minden ebédjét elfogyasztja, és akivel együtt járnak az egyetemre, ő az, akivel elképzelhetőnek tartja egy egész életen át tartó kommunikációt.

"Michinganben születtem de Ohióban nőttem fel. Középiskolás koromban annyira szégyenlős voltam, hogy az iskola pszichológusa is megkérdezte, szeretnék-e beszélgetni vele. De túl szégyenlős voltam ahhoz is, hogy igent mondjak...

Az írásról csak annyit: Muszáj írnom. Hogy miért? Fogalmam sincs."

Erin McCahan

A Szerelem és más fura szavak a szerző, Erin McCahan második regénye.  A 420 oldalas vaskos ifjúsági regény 2014-ben jelent meg, és már 10 nyelvre lefordították.  A magyar megjelenést a Kolibri Kiadónak köszönhetjük, a fordítás Vereckei  Andrea munkája.