Stian Hole: Garmann nyara - könyv az iskolakezdéshez

Egyszer minden kisfiú életében elérkezik a pillanat, amikor először szólal meg számára az iskolacsengő. Ezt az igalommal teli pillanatot azonban megelőzi egy önfeledt nyár, melynek vidám, gyermeteg folyamát csak néha töri meg az ismeretlennel szembeni félelem szívszorító érzése. Stian Hole Garmann nyara című könyve ezeket a rejtett érzéseket tárja fel, rendkívül szűkszavú, ám annál szuggesztívebb módon.

A könyv főhőse, a hatéves Garmann érzi, hogy ez a hatodik nyár az életében más, mint az eddigiek. Ezt ki is mondja Auguszta néni ("Szerinted milyen lesz iskolásnak lenni? Kicsit izgulsz már?") kérdésére válaszolva: "Igen, izgulok" - vallja be a kis Garmann, bár fogalma sincs hogyan kerítette ennyire hatalmába ez az ismeretlen érzés. "Butterflies in my stomach" - mondja az izgatottság állapotára az angol nyelv, és valóban igen szemléletes ez a nyelvi kép. A  könyvben is igen megkapó, ahogyan ezt az érzést a szerző maga illusztrálja, Garmann röntgenszerűen átvilágított mellkasába és hasába pillangókat rajzolt. A könyvben a szerző az idő múlását a három nagynéni látogatásával érzékelteti. Van ebben az egymástól távoleső két generáció szembesítésében valami szokatlan. A nénikék évről évre összébb mennek, míg Garmann minden egyes látogatáskor nő egy kicsit. Ez a kétirányú folyamat az élet megállíthatatlan, természetes körforgását sugallja. A szöveg hangulata rezignált, melankolikus, Garmann tekintetében is ugyanezt a szomorúságot érezzük. A hajó feltűnése a borítón, valamint a könyv végén hasonlóan az idő múlását, az elmúlást érzékelteti.

"Garmann számára a nyár lassan véget ér. A tücskök ciripelnek, és a három idős nagynéni látogatóba érkezik. Garmann behunyja a szemét, és a fekete csupaszcsigákra gondol, meg a szúnyogcsípésekre, melyek úgy viszketnek ... és arra, hogy ősszel kezdődik az iskola. Amikor aztán újra kinyitja a szemét, az almafa ágait látja. Ég felé meredező, göcsörtös ujjakra hasonlítanak. Hamarosan beköszönt az ősz."

Stian Hole, norvég illusztrátor könyve (Garmanns sommer) 2006-ban jelent meg először norvég nyelven. Miután rá egy évre a Bolognai Könyvvásáron elnyerte Az Év Legjobb Képeskönyve Díjat, számos nyelvre, köztük német, angol, svéd nyelvre is lefordították. A könyv borító- és könyvtervét, illusztrálását is maga a szerző vállalta magára. A fotókollázst és kézi rajzot, valamint számítógépes grafikát ötvöző modern, számunkra talán szokatlan technikával készült illusztrációk igen megkapóak, nekik köszönhetően sikerült a szerzőnek egy valóban rendkívül új, a mai gyermekek vizuális igényeit kielégítő gyerekkönyvet megalkotni.  Az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent magyar kiadást a Scolar Kiadónak köszönhetjük, az eredeti szöveget Vaskó Ildikó ültette át magyarra.

"Darázstetemek jelentek meg az ablakpárkányon, a nyár végének ájult hírvivői. A hatodik nyár nagyon gyorsan elrepült. Miközben Garmann becsukja a táskáját, hideg fuvallatot érez a levegőben. Szeme sarkából látja, hogy lehullanak az almafa első levelei. Mielőtt lefeküdne, még egyszer, utoljára megvizsgálja, nem mozog-e valamelyik foga. Tizenhárom óra múlva elkezdődik a suli. És Garmann nagyon izgul."

Rendkívül megható az a szövegrész a könyvben, amelyben Garmann a felnőtteket faggatja a félelem érzése felől. A kérdezett felnőttek eltérő és igen furcsa válaszokkal ihletik Garmann kérdését. Hihetetlen gyöngédséggel ragadja meg a szerző az anya  és az apa alakját, illetve az apa és Garmann kapcsolatát. Garmnann édesapja zenész, aki a koncertek miatt gyakran van távol családjától. Egyik kedvenc képünk a könyvből, amely  a turnézni induló zenészekkel tele autóbuszt ábrázolja. Az indulásra kész zenészekkel és hangszerekkel teli autóbusz előtt búcsúzásra várva az iskolatáskáját hátán viselő Garmann és édesanyja álldogál.  Természetesen mindenkinek mást jelentenek a képek. Előzetes élményei határozzák meg az átélést, a szöveg által eszközölt valóság újraalkotását.

Mennyire igaz az a megállapítás, hogy olvasókká, irodalomélvezőkké csak úgy nevelhetjük a gyermekeket, ha olyan könyveket adunk a kezükbe, olyan szövegekkel ismertetjük meg őket, melyek róluk, értük és nekik szólnak Garmann nyara egy ilyen könyv. Szöveg és képi síkon egyaránt az iskolába lépő gyerek gondolatait, érzéseit szólaltatja meg, melyet Demény Péter oly találóan "sötétes világosságnak" nevez az Utolsó év című versében:

"Most nem kapar torkon a kérdés,
nem riad vissza az okosság,
nem kérdi, mitől fáj annyira,
ami nem fáj, ha békén hagyják,
szíved még olyan nevetős,
hahotát hall a szerelemben  -
ó, kislányom, csak így maradjon
mindig minden a te szívedben.

Menj kisgyerek, most vége ennek is -
...
sokat akartam neked adni,
s csak azt adhattam, amit tudtam.

Hogy az kevés volt vagy elég,
eldöntöd azt majd te helyettem,
én remélem, hogy sikerült
veled valamit elhitetnem:
hogy nincsen élet, amely ne
különös síneken, amely mindig
egyenest a cél felé futna.

Elmúlt, jaj, elmúlt hát ez is,
véget ér ez is nemsokára,
még pár hónap, s az oviból
úgy elvisz az iskolatáska, ki tudja meddig örülünk,
meddig tarthat még szívünk bálja,
meddig gondolsz még szívesen,
derűsen anyára s apára,
mikor lesz sok is már belőlünk,
hány évig tart az ártatlanság,
mikor viszed már te a táskát -
kislányom, legyen neked könnyű
ez a sötétes világosság."

Hogy a nyár, az öreg nénikék látogatása, az iskolakezdés hogyan függ össze a félelem, aggodalom, elmúlás, halál érzésével, kiderül, ha elolvassátok Stian Hole lírai hangvételű erőteljes vizuális élményt nyújtó képeskönyvét!

Ajánlom iskolába indulóknak, indítóknak egyaránt.

Megj.
Közvetlen a könyv megjelenése után Németh Eszter és Larsson Marika írt a Könyvmutatványosok blogján egy rövid kis könyvajánlót:
 http://konyvmutatvanyosok.wordpress.com/2012/04/06/stian-hole-garman-nyara/