Holt Költők Társasága

II. éves bölcsészhallgató lehettem, mikor először láttam az 1989-ben megjelent Holt Költők Társasága filmet. Tanári pályára készülve igen nagy hatással volt rám. És van ma is. Elültetett bennem valamit. Az egyetem elvégzése után általános iskolába kerülve a helyesírási hibák javítása, a szó- és mondatelemzések, a kamaszok kisérettségire való felkészítése felőrölte minden energiám. Visszakerülve tanárként a drága jó Alma Mater falai közé úgy éreztem itt az ideje az álmok megvalósításának.

Az első találkozás

"Évek múltak már el azóta, hogy Combray-ból mindaz, ami nem volt az én esti lefekvésem díszlete és drámája, nem is létezett már számomra, amikor egy téli napon, hogy hazatértem a városból, anyám látva, hogy didergek, ajánlotta, hogy szokásom ellenére igyak egy kevéske teát. A tea mellé anyám egy kis madleine-nek nevezett süteményt hozatott...s mindjárt szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, melybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt. De abban a pillanatban, mikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik velem. Bűvös órám áradt el rajtam, elszigetelt mindentől. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt... Honnan jött ez a roppant öröm?... Próbálom ismét felidézni. Gondolatban visszatérek egészen addig a pillanatig, mikor az első kanál teát emeltem az ajkamhoz. Még egy értelmi erőfeszítés, hogy visszahozzam a menekülő pillanatot."

Úgy, ahogy Az eltűnt idő nyomában narrátora próbálta felidézni az idő szerkezetének leépítésével azokat a Combrayban töltött vasárnap reggeli hangulatokat, úgy kerestem én esztelenül ma a tizennyolc-húsz évvel ezelőtti délutánok sajátos hangulatát, melyet középiskolásként a szobámba egy-egy könyv társaságában töltöttem.

Délután három óra is elmúlt. Üres már az iskola. A takarítón, 13 lelkes diákon és jómagamon kívül mindenki hazament. Körülöttem középiskolás diákjaim fáradtan, éhesen nyúlnak a süti után, melyet nekik készítettem. Ők úgy döntöttek maradnak. Talán a könyv, talán az olvasás, talán a tanár kedvéért?! Az emlékezés reményében rituális mozdulattal gyertyát gyújtok. Ebben a pillanatban, a tanórák feszült légkörét magunk mögött tudva, öröm- és várakozásteli arcokat látok. Valahogy ilyen, meghitt, meleg milliőben képzeltem el a Pedagógiai Líceum első olvasó körét.
A gyerekek tele várakozással. Én...izgatottan. Mégiscsak első olvasó köröm. A volt iskolámban.
Első momentumként megkérem mutatkozzanak be, és írják le egy papírfecnire, milyen elvárásokkal érkeztek. Világosan emlékszem, mikor egy lány kétségbeesve kérdezi a kör meghirdetésén: "És sokat kell olvasni majd, tanárnő?" Ez még a múlt héten.
És akkor eszembe jut Pennac könyve A nemkötelező olvasmány. Megnyugtatom: "Nem, ide bárki jöhet, az is, aki nem szeret sokat olvasni." Levetkőzve minden gátlását csatlakozott a csoporthoz.

Ezután röviden meghatározom a körünk célját. A bensőséges hangulat fokozására, és hogy elröpítsem őket a fantázia világába, felolvasok egy részt Michael Ende A végtelen történet című könyvéből.

"Bux Barnabás szenvedélye a könyv volt.
Aki nem tudja, mi az,  egész délutánokon át égő füllel, felborzolt hajjal ülni egy könyv előtt, és olvasni, olvasni, míg az ember elfelejti a körülötte levő világot, meg azt is, hogy éhes vagy fázik -

Aki nem tudja, mi az, zseblámpa titkos fényénél olvasni a takaró alatt, mert apa vagy anya, vagy más aggodalmaskodó személy lekattintotta a villanyt azzal a jó szándékú megokolással, hogy ideje lenne már aludni, mert hiszen reggel korán kell kikászálódni a dunyha aló -

Aki nem tudja, mi az, nyíltan vagy titokban könnyeket ontani, mert egy csodálatos történet véget ért, és el kell búcsúzni azoktól a szereplőktől, akikkel együtt az ember annyi kalandot élt át, akiket szeretett és csodált, akikért aggódott és akikért reménykedett, és akiknek társasága nélkül az élet üresnek és és értelmetlennek tetszik -

Aki nem ismeri mindezt saját tapasztalásából, nos, az valószínűleg nem fogja megérteni, amit most Barnabás cselekedett.

A könyv címére meredt, és hol melege lett, hol pedig kilelte a hideg. Ez, pontosan ez volt az, amiről már olyan sokszor álmodott és amire vágyódott, mióta elfogta a szenvedély: Olyan történet, aminek soha nincs vége! A könyvek könyve!"

Idézetek kerülnek elő a könyvről. Körbe adják a lapot, és mindenki felolvas egy idézetet. Néha a hallottakra meggyőzően bólogatnak: "ez tényleg így van". 

"Én először mindig megszagolom a könyvet, beszívom a képeket a betűket. Aztán úgy érzem: én vagyok a mese és a könyv és az olvasó" (Ágai Ágnes)

"A könyv az az embernek, ami szárny a madárnak" (Bonus)

"Mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -

így él emberben a könyv, s a Könyvben az Ember" - olvassa Babits szavait egyik lány, aki a földrajztanárnő ajánlására nemrég vette ki a könyvtárból a Pestist.  

Szebbnél szebb mondatok hangzanak el. Nem érzek mesterkéltséget a hangukon. Ez jó jel - gondolom magamban. Érzem, hogy már megnyerem őket. Képes vagyok magammal rántani a fantázia és a könyvek birodalmába. Velem jönnek, nem hagynak cserben. Rám bízzák magukat. Közben arra gondolhatnak, hogyan vágják ki majd magukat, ha társaik azzal heccelik őket holnap, hogy itt voltak.

Mi legyen a nevünk? Már érzik, hogy mekkora szenvedéllyel beszéltem a találkozás elején a filmről, mely akkora hatással volt rám. Közülük páran ismerik. A részlet után, értik miről is van szó. Ide nem kell kiegészítő magyarázat.

Késő van. A papírlapokat nézegetem, illetve azt, amit ráírtak. Hogy miért jöttek?

"Szeretném megtudni mások véleményét a könyvekről. "Szeretném, ha minél több könyvet megismernék." Elmosolyodom azon, hogy az olvasókör talán új barátok szerzésére is alkalmas lehet: "Szeretnék új barátokat szerezni". Meglepődöm  az egyik feljegyzésen "több időt tölteni osztályfőnökömmel". Legtöbben azonban azt írják: "...hogy megoszthassuk egymással, ki, mit szeret olvasni, melyek a kedvenc könyvei."

De legjobban örülök egy hedonista válasznak: "hogy jól érezzük magunkat". Itt nem lesznek felelések, kötelező olvasmányok, olvasónaplók, szereplőjellemzések és elemzések. Itt csak beszélgetünk. Egyről és másról, mi a könyvek kapcsán velünk vagy mással megesett. Élményekről. És olvasunk. Nem sokat. Csak annyit, amennyi jól esik. Nem jegyre. Csak a saját kedvünkért. És azért, hogy jól érezzük magunkat. A könyvek, végül is, összekötnek bennünket.

Találkozásunk zárásaként arra kérem őket, hogy fejezzenek be egy mondatot:

Olvasni jó, mert...

Ezek a válaszok születtek:

"mert elfelejtjük gondjainkat."

"mert bővül a szókincsünk, a fantáziánk, sok új dologra jövünk rá az olvasás által."

"mert jó időtöltés."

"mert a jelenetek, melyekről a könyvben olvasok,  az én gondolataimban filmként játszódnak le"

"mert nyugalmat ad, máskor pedig nyugtalanná tesz, és felteszed a kérdést, vajon, mi történik tovább a szereplővel. ez a kíváncsiság nyugtalansággal tölt el. S ez a jó benne."

 "mert megnyugtat, tanít és unalmat öl"

"új élményekhez juthatunk."

"mert hasznos."

"teljesen kikapcsol."

"mert átélhetünk dolgokat, azonosulunk a szereplőkkel."

"mert megismerjük a körülöttünk lévő világot, betekintést nyerünk a múltba."

"mert lelki segítséget nyújt."

"Olvasni jó!" -búcsúzom a 13 lánytól a találkozás végén.

Megalakultunk. 

U.i. "A legjobb dolgok az életben ingyen vannak."