Ha megvizsgáljuk a kortárs erdélyi gyermekirodalom jelenlegi helyzetét műfaji megoszlás szempontjából, minden bizonnyal megállapíthatjuk, hogy a gyermekvers az a műfaj, mely évtizedek óta a legnagyobb népszerűségnek örül az erdélyi gyermekfolyóiratok, kötetek, gyermekirodalmi fórumok közegében. Az a gazdag gyermeklíra-hagyomány, mely a XX. század utolsó évtizedeiben meghatározta gyermekirodalmunkat (lásd Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Palocsay Zsigmond, Kányádi stb., hogy csak a legjelentősebb képviselőket említsem) kedvezően befolyásolja a erdélyi gyermekköltészet jelenét. A Benedek Elek-féle „hagyomány és újítás” jelszó ma is költészetünk egyik alapvető sajátossága. A hagyományos gyermeklíra művelői mellett (Kányádi Sándor, Markó Béla, Ferenczes István, Cseh Katalin, Egyed Emese stb.) Kovács András Ferencen kívül, Fekete Vince is átlépi a hagyományos líra korlátait, és újszerű megoldásokat keres a megszólalásra. Ez a kettősség szerzői életművön belül is kimutatható. Kitűnő példa erre Fekete Vince utóbbi két gyermekverskötete.
2008-ban ugyanis Fekete Vince négy év után két „az ő tollából újdonságnak számító irodalmi remekkel[i] lepte meg olvasóit: a Pallas Akadémia Mesevonat-sorozatában megjelenő Csigabánat, és az Erdélyi Híradó gondozásában napokban piacra kerülő Piros autó lábnyomai a hóban című gyermekverseket tartalmazó kötetekkel. A szerző saját bevallása szerint, az első gyermekverseit kezdő apaként írta, mikor az apává válás élménye erősen megérintette. Az előbbi kötet költeményeit először gyermekeinek mondogatta esténként, elalvás előtt, így születtek ezek a rímes, ritmusos, játékos darabocskák, melyek (szám szerint 11) a Weöres Sándor-i, az erdélyi költők közül a Szilágyi Domokos gyermekverseire emlékeztető hagyományt viszik tovább: „Egy hegy meg egy hegy:/ két hegy./ sem ez, sem az nem megy./ Ott a hegytető/ árván,/ énreám, tereád/ vár már.” (Hívogató) vagy a 70-es és 80-as évek hazai gyermekköltészetének sajátos, antropomorfikus (a gyermeki világkép sajátja) ábrázolásmódjára emlékeztető, egy-egy állat vagy tárgy tulajdonságára, jellegzetességére épülő helyzetkép: „Bandukol egy lassú csiga, /Hol van itt egy jó patika?/ Hol van itten arra gyógyszer,/ hogy gyors legyen a csiga egyszer?” (Csigabánat) vagy „Ténfereg egy fura kalap/ hazafele szépen, /de nem tudja, hogy az otthon/ hol van neki éppen.” (A kalap) Ez utóbbiban a XX. századi gyermekköltészetünk egy igen fontos gyermekvers-típusa, a szereplíra jellemző sajátossága is fellelhető: „Fölrepülnék, föl az égbe,/ onnan széttekintnék,/ hol a gazdám, s hol a ház, mely/ meleggel várt mindég?” (A kalap )
A szerző utóbbi kötete, nem véletlenül jelent meg az Erdélyi Híradó[ii] gondozásában, hiszen tartalmilag és formailag is újítást jelent a kortárs erdélyi gyermeklírában. Formailag egy szabadabb folyású, időnként poénra építkező, a gyermekek világlátását markánsan kifejező, svéd típusú gyermekversek hagyományát követi[iii], melyben a szerző kislánya „hangján” keresztül egy hosszabb korszakot (szülők egymásrátalálásától iskolába menésig) felölelő családi történetek, események inkább prózai bemutatására vállalkozik.[iv] A kötetben azonban nem csak egy hangon szólal meg mindez, hanem legalább 4-5 nézőpontból (ha a kistestvér, anya és apa, a nagyszülők, rokonság, ismerősök véleményét is beszámoljuk). A különböző felnőtt hangok a kislány naplószerű vallomásain keresztül nyernek hitelt: „Legalábbis nekünk ezt mondta, … És én tudom, hogy ilyenkor/tényleg mindent tudott.” (Apukám lelke, mint egy csupor kakaó…) A szerző által bemutatott képbe kislány előtt kitárulkozó világ minden szereplője belefér. Még ha látszólag is. Olyan élettörténet bontakozik ki előttünk, melynek alakulásába, érezzük, aligha lett volna beleszólása bárkinek is.
A kötet érdeme, hogy több síkon olvasható, ezt jelzi egyébként a kötet alcíme is: Versek felnőtteknek és gyerekeknek. A gyermeki látásmód és gyerekszáj mögött ugyanis egy kevésbé idillikus felnőtt világ bontakozik ki (egy alig elfelejtett másik kapcsolatból induló új szerelem, gyerektartás, szülői „hümmögéssel” szemlélt gyorsan megtartott esküvő stb.). A gyermeki szemléletben az emberi sorsok tragikuma és a kritizáló „világ szája” megbocsáthatóvá, néhol komikussá válik.
A kötet elején elhelyezett Eleje és a zárásban olvasható Vége daraboknak köszönhetően szerkezetében zártságot nyert kötet versei az évek múlásával párhuzamosan következnek egymás után. A kötet Elején álló Boldog vagyok című vers rendkívül szuggesztíven fejezi ki azt a gyermekkori idillikus világot, melyet az egész kötet sugall. A verset Nemes Nagy Ágnes Szökőkút című kötetének Budai utca című ciklusának előhangjával (Mennyi minden) rokon élményszerűség, személyesség, a jelenségek, tárgyak, a gyermeket körülvevő világra való gyermeki rácsodálkozás jellemzi. A „látom” ige gyakori ismétlése a költeményben a Nemes Nagy Ágnes-féle lírai hagyományt idézi fel bennünk: a gyermekköltészet leglényegibb sajátossága megláttatni azt a világot, melyet a felfedezéstől sarkallt kíváncsi gyermeki szem vesz észre csak, s mely titkokban gazdag világ újrafelfedezésére csak az érzékeny költői ábrázolásnak, újraláttatásnak köszönhetően vagyunk képesek ismét birtokolni. A kötetben megszólaló kislány magatartását a szemlélődés, tűnődés, fantáziálás, beleképzelés jellemzi. Érzékenyen, minden apróságra érdeklődve néz, és az eltűnődés folytán keres saját meglátása szerint magyarázatokat.
A tárgyilagosan, témaszerűen megfogalmazott fejezetcímek áttekintéséből áll össze az olvasó előtt a kötet tartalma: I. Mielőtt még megszülettem, II. Megszületek, III. Bartók Vackor óvoda, IV. A suli, V. Tesóm mondja, VI. Kedves Naplóm…, VII. Piros autó lábnyomai a hóban.Az első két fejezet versei a szülők egymásra találásának és egybekelésének kellő részletezéssel bemutatott darabjai, úgy ahogyan apa és anya mesélte. A felnőttek világának, a szülők életének, a gyermekek számára néha érthetetlen döntéseinek gyermeki látásmód hálóján keresztül való ábrázolása, láttatása nem előzmény nélküli a XX. századi magyar gyermekköltészetben. A kortárs gyereklírában talán legreprezentatívabb ebből a szempontból Kiss Ottó Csillagszedő Márió című gyerekverskötete. Ehhez a szemlélethez, stílusoz áll nagyon közel Fekete Vince legújabb kötete.
Az óvodai és iskolai évek legjellegzetesebb pillanatainak kiragadásai. Bemutatásuk inkább egy-egy hangulat vagy gyermeki okoskodás felidézései.
„Egy napunk például úgy kezdődik,
hogy reggel bemegyünk, átöltözünk
az elegánsos ruhánkból az ovis ruhánkba,
bemegyünk a terembe, a pajtásokhoz,
de még titokban kikérezünk az előszobába,
és ott maradunk még egy kicsit, mert ott még
olyan jó anyukaszag van, aztán reggelizünk,
eszünk almát, körtét, szőlőt és gyümölcsöt,
tanulunk, majd ebédelünk levest és másikodikot…” (Egy napunk)
A két fejezet darabjai címük ellenére mégsem csak az oviról vagy suliról szólnak.
„Annyi van, hogy nem férünk.
Ezt anyukám mondja, és
Nagyon haragszik, ha minden
Szerteszét van a szobában”. (Annyi játék)
A kötet V. fejezetében (Tesóm mondja) tulajdonképpen a két gyermeki nézőpont keveredik egymással.
„Sokat játszani a számítógépen,
rajzfilmeket nézni,
sokat-sokat szaladgálni az úton,
fölmászni a létrán,
játszani késsel, ollóval,
későn feküdni,
későn kelni,
ne kelljen mindig szót fogadni,
tócsákban cipősen tapicskolni,
ne mosni hajat, fogat,
annyit ne mosakodni,
ne enni levest, csak üdítőt inni,
ne enni sapenótot, salátát,
semmi zöldet,
körmöt rágni,
orrot piszkálni, ha kell,
ne aludni délután,
csokit, sokat,
rosszaskodni,
rendetlenkedni
sokat, és az jó legyen,
ne legyen rossz. (Mit szeretnék?)
„A gyermekirodalomnak nagyon igényesnek kell lennie, hiszen a jövő emberéhez, a majdani felnőtt olvasóhoz szól… A gyerekek mindig a legőszintébb közönségnek számítanak – vallotta a szerző egy interjúban.
„Mi is ilyen/ nyomok vagyunk csak, mint ennek a piros/ autónak a lábnyomai a hóban.”- fogalmazza meg az élet értelmét a kötet végén az édesanya gyermekeinek. De nem marad el a kisgyerek azonnal felháborodása sem: „Én nem akarok lábnyom lenni,/ szepegte öcsém még este is, az ágyban.”(Autónk lábnyomai). Az új generáció lázadó, a felnőttekkel szembeszegülő magatartása fejeződik ki ezekben a szavakban. És, mivel a költő gyerekei nagyban hozzájárultak ezeknek a verseknek a megszületéséhez, mitöbb az ők gondolatait, szavait idézi fel nem egy költemény, azt az érzést kelti bennem, hogy lesz még folytatása ennek a kötetnek, hiszen a szerző fia még jóformán szót sem kapott. Hogy hallatni fog-e még magáról a kortárs gyermekköltészetben?
Ezt hadd döntse el maga a költő, Fekete Vince.
[i] Dimény H. Árpád: Gyerekszájból meríti a versötleteit, In: Székely Hírmondó, 2008. október. 14.
[ii] Az Erdélyi Híradó Kiadónál 1995 óta jelenik meg az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozat, ahol ez idáig több, mint 50 kötet látott napvilágot. Az Előretolt Helyőrség Alkotói Műhely 15 évvel ezelőtt alakult. Azóta az erdélyi fiatal magyar írók legreprezentatívabb csoportosulása, közöttük találjuk természetesen szerzőnket is.
[iii] Dimény H. Árpád: u.o.
[iv] Lovász Andrea: Ex Libris, In: Élet És Irodalom, 2009.július.
2008-ban ugyanis Fekete Vince négy év után két „az ő tollából újdonságnak számító irodalmi remekkel[i] lepte meg olvasóit: a Pallas Akadémia Mesevonat-sorozatában megjelenő Csigabánat, és az Erdélyi Híradó gondozásában napokban piacra kerülő Piros autó lábnyomai a hóban című gyermekverseket tartalmazó kötetekkel. A szerző saját bevallása szerint, az első gyermekverseit kezdő apaként írta, mikor az apává válás élménye erősen megérintette. Az előbbi kötet költeményeit először gyermekeinek mondogatta esténként, elalvás előtt, így születtek ezek a rímes, ritmusos, játékos darabocskák, melyek (szám szerint 11) a Weöres Sándor-i, az erdélyi költők közül a Szilágyi Domokos gyermekverseire emlékeztető hagyományt viszik tovább: „Egy hegy meg egy hegy:/ két hegy./ sem ez, sem az nem megy./ Ott a hegytető/ árván,/ énreám, tereád/ vár már.” (Hívogató) vagy a 70-es és 80-as évek hazai gyermekköltészetének sajátos, antropomorfikus (a gyermeki világkép sajátja) ábrázolásmódjára emlékeztető, egy-egy állat vagy tárgy tulajdonságára, jellegzetességére épülő helyzetkép: „Bandukol egy lassú csiga, /Hol van itt egy jó patika?/ Hol van itten arra gyógyszer,/ hogy gyors legyen a csiga egyszer?” (Csigabánat) vagy „Ténfereg egy fura kalap/ hazafele szépen, /de nem tudja, hogy az otthon/ hol van neki éppen.” (A kalap) Ez utóbbiban a XX. századi gyermekköltészetünk egy igen fontos gyermekvers-típusa, a szereplíra jellemző sajátossága is fellelhető: „Fölrepülnék, föl az égbe,/ onnan széttekintnék,/ hol a gazdám, s hol a ház, mely/ meleggel várt mindég?” (A kalap )
A szerző utóbbi kötete, nem véletlenül jelent meg az Erdélyi Híradó[ii] gondozásában, hiszen tartalmilag és formailag is újítást jelent a kortárs erdélyi gyermeklírában. Formailag egy szabadabb folyású, időnként poénra építkező, a gyermekek világlátását markánsan kifejező, svéd típusú gyermekversek hagyományát követi[iii], melyben a szerző kislánya „hangján” keresztül egy hosszabb korszakot (szülők egymásrátalálásától iskolába menésig) felölelő családi történetek, események inkább prózai bemutatására vállalkozik.[iv] A kötetben azonban nem csak egy hangon szólal meg mindez, hanem legalább 4-5 nézőpontból (ha a kistestvér, anya és apa, a nagyszülők, rokonság, ismerősök véleményét is beszámoljuk). A különböző felnőtt hangok a kislány naplószerű vallomásain keresztül nyernek hitelt: „Legalábbis nekünk ezt mondta, … És én tudom, hogy ilyenkor/tényleg mindent tudott.” (Apukám lelke, mint egy csupor kakaó…) A szerző által bemutatott képbe kislány előtt kitárulkozó világ minden szereplője belefér. Még ha látszólag is. Olyan élettörténet bontakozik ki előttünk, melynek alakulásába, érezzük, aligha lett volna beleszólása bárkinek is.
A kötet érdeme, hogy több síkon olvasható, ezt jelzi egyébként a kötet alcíme is: Versek felnőtteknek és gyerekeknek. A gyermeki látásmód és gyerekszáj mögött ugyanis egy kevésbé idillikus felnőtt világ bontakozik ki (egy alig elfelejtett másik kapcsolatból induló új szerelem, gyerektartás, szülői „hümmögéssel” szemlélt gyorsan megtartott esküvő stb.). A gyermeki szemléletben az emberi sorsok tragikuma és a kritizáló „világ szája” megbocsáthatóvá, néhol komikussá válik.
A kötet elején elhelyezett Eleje és a zárásban olvasható Vége daraboknak köszönhetően szerkezetében zártságot nyert kötet versei az évek múlásával párhuzamosan következnek egymás után. A kötet Elején álló Boldog vagyok című vers rendkívül szuggesztíven fejezi ki azt a gyermekkori idillikus világot, melyet az egész kötet sugall. A verset Nemes Nagy Ágnes Szökőkút című kötetének Budai utca című ciklusának előhangjával (Mennyi minden) rokon élményszerűség, személyesség, a jelenségek, tárgyak, a gyermeket körülvevő világra való gyermeki rácsodálkozás jellemzi. A „látom” ige gyakori ismétlése a költeményben a Nemes Nagy Ágnes-féle lírai hagyományt idézi fel bennünk: a gyermekköltészet leglényegibb sajátossága megláttatni azt a világot, melyet a felfedezéstől sarkallt kíváncsi gyermeki szem vesz észre csak, s mely titkokban gazdag világ újrafelfedezésére csak az érzékeny költői ábrázolásnak, újraláttatásnak köszönhetően vagyunk képesek ismét birtokolni. A kötetben megszólaló kislány magatartását a szemlélődés, tűnődés, fantáziálás, beleképzelés jellemzi. Érzékenyen, minden apróságra érdeklődve néz, és az eltűnődés folytán keres saját meglátása szerint magyarázatokat.
A tárgyilagosan, témaszerűen megfogalmazott fejezetcímek áttekintéséből áll össze az olvasó előtt a kötet tartalma: I. Mielőtt még megszülettem, II. Megszületek, III. Bartók Vackor óvoda, IV. A suli, V. Tesóm mondja, VI. Kedves Naplóm…, VII. Piros autó lábnyomai a hóban.Az első két fejezet versei a szülők egymásra találásának és egybekelésének kellő részletezéssel bemutatott darabjai, úgy ahogyan apa és anya mesélte. A felnőttek világának, a szülők életének, a gyermekek számára néha érthetetlen döntéseinek gyermeki látásmód hálóján keresztül való ábrázolása, láttatása nem előzmény nélküli a XX. századi magyar gyermekköltészetben. A kortárs gyereklírában talán legreprezentatívabb ebből a szempontból Kiss Ottó Csillagszedő Márió című gyerekverskötete. Ehhez a szemlélethez, stílusoz áll nagyon közel Fekete Vince legújabb kötete.
Az óvodai és iskolai évek legjellegzetesebb pillanatainak kiragadásai. Bemutatásuk inkább egy-egy hangulat vagy gyermeki okoskodás felidézései.
„Egy napunk például úgy kezdődik,
hogy reggel bemegyünk, átöltözünk
az elegánsos ruhánkból az ovis ruhánkba,
bemegyünk a terembe, a pajtásokhoz,
de még titokban kikérezünk az előszobába,
és ott maradunk még egy kicsit, mert ott még
olyan jó anyukaszag van, aztán reggelizünk,
eszünk almát, körtét, szőlőt és gyümölcsöt,
tanulunk, majd ebédelünk levest és másikodikot…” (Egy napunk)
A két fejezet darabjai címük ellenére mégsem csak az oviról vagy suliról szólnak.
„Annyi van, hogy nem férünk.
Ezt anyukám mondja, és
Nagyon haragszik, ha minden
Szerteszét van a szobában”. (Annyi játék)
A kötet V. fejezetében (Tesóm mondja) tulajdonképpen a két gyermeki nézőpont keveredik egymással.
„Sokat játszani a számítógépen,
rajzfilmeket nézni,
sokat-sokat szaladgálni az úton,
fölmászni a létrán,
játszani késsel, ollóval,
későn feküdni,
későn kelni,
ne kelljen mindig szót fogadni,
tócsákban cipősen tapicskolni,
ne mosni hajat, fogat,
annyit ne mosakodni,
ne enni levest, csak üdítőt inni,
ne enni sapenótot, salátát,
semmi zöldet,
körmöt rágni,
orrot piszkálni, ha kell,
ne aludni délután,
csokit, sokat,
rosszaskodni,
rendetlenkedni
sokat, és az jó legyen,
ne legyen rossz. (Mit szeretnék?)
„A gyermekirodalomnak nagyon igényesnek kell lennie, hiszen a jövő emberéhez, a majdani felnőtt olvasóhoz szól… A gyerekek mindig a legőszintébb közönségnek számítanak – vallotta a szerző egy interjúban.
„Mi is ilyen/ nyomok vagyunk csak, mint ennek a piros/ autónak a lábnyomai a hóban.”- fogalmazza meg az élet értelmét a kötet végén az édesanya gyermekeinek. De nem marad el a kisgyerek azonnal felháborodása sem: „Én nem akarok lábnyom lenni,/ szepegte öcsém még este is, az ágyban.”(Autónk lábnyomai). Az új generáció lázadó, a felnőttekkel szembeszegülő magatartása fejeződik ki ezekben a szavakban. És, mivel a költő gyerekei nagyban hozzájárultak ezeknek a verseknek a megszületéséhez, mitöbb az ők gondolatait, szavait idézi fel nem egy költemény, azt az érzést kelti bennem, hogy lesz még folytatása ennek a kötetnek, hiszen a szerző fia még jóformán szót sem kapott. Hogy hallatni fog-e még magáról a kortárs gyermekköltészetben?
Ezt hadd döntse el maga a költő, Fekete Vince.
[i] Dimény H. Árpád: Gyerekszájból meríti a versötleteit, In: Székely Hírmondó, 2008. október. 14.
[ii] Az Erdélyi Híradó Kiadónál 1995 óta jelenik meg az Előretolt Helyőrség Könyvek sorozat, ahol ez idáig több, mint 50 kötet látott napvilágot. Az Előretolt Helyőrség Alkotói Műhely 15 évvel ezelőtt alakult. Azóta az erdélyi fiatal magyar írók legreprezentatívabb csoportosulása, közöttük találjuk természetesen szerzőnket is.
[iii] Dimény H. Árpád: u.o.
[iv] Lovász Andrea: Ex Libris, In: Élet És Irodalom, 2009.július.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése