Irodalmi élményeimről mesél anya

Marci és az irodalom
avagy hogyan lépett be Marci a könyvek csodálatos világába

A kisdedek első találkozása a könyvekkel általában a játékkönyvek, lapozgatók, leporelló-típusú könyvek által történik. Mondom általában, mert a Marci esetében nem így történt.
Marcinak nem igen volt leporellója. Nem szerette őket. Mindig belezavarodott az oldalakba. Ha volt is egy-kettő, pl. Malacka és a farkasok, amit unokatestvéreitől kapott, csak nagyon ritkán vette kezébe. Érdeklődése a könyvek iránt későn kezdődött, 2 éves korában, de annál intenzívebben, és az igazi könyvek iránt.
Minden akkor kezdődött, amikor Marci betöltötte a 2. életévét, és tudomásul vettük, hogy Téglás Péter barátunk már kisebb meséket hallgat esténként anyukájától. Milyen jó, ha az embernek ilyen „művelt” barátai vannak! Akkor hallottunk először Marék Veronikáról, akinek a neve attól a perctől kezdve, hogy elolvastuk A csúnya kislány és a Laci és az oroszlán című képeskönyveket, örökre emlékezetünkbe véstük. Mi azért Marcival mégsem vele kezdtük el az esti meseolvasás tradícióját. Lehet, hogy nem a legildomosabb egy értelmiségi, mi több magyartanár anyaként bevallani, de a Thomas-mesesorozat nyerte el leghamarabb a tetszését, olyannyira, hogy még 3 évesen is kedvenc olvasmányai közé tartozott. Nem értem, mit falnak a gyerekek rajta. Egész Thomas-láz tombol Európában. Szerencsére mindent elkövettem, hogy ez a Thomas-szenvedély ne legyen annyira fatális és kizárólagos. Habár, mondják a szakemberek, jó az, ha a gyereknek ilyen rajongásig szeretett olvasmányai vannak, még ha giccses is. Tény és való, egy évig kellett olvasnom Thomas-meséit. És minden egyes résznek éppúgy tudott örülni. A 14. résznél leálltunk.
Szólnom kell a meséket megelőző időszakról is, amikor a mondókás-könyvek voltak az első helyen, először a Füzesi Zsuzsa könyvei (Zsipp-zsupp, Mondókáskönyv, Eszterlánc, Ünnepek) nyerték el tetszését, de ennél is jobban kedvelte, már-már rongyosra lapozta a Nagy Mondókáskönyvet. Nem is tudom, hogy tudtam neki megvásárolni, olyan ízléstelen rajzokkal! De színes is volt, tartalmazta az összes általam ismert mondókákat, amelyekre még gyerekkoromból vagy tanítóképzős éveimből emlékszem, ezért esett rá, gondolom, a választásom a könyvesboltban. Nagyon szerette, nagy formátumú, színes rajzai nyomban elnyerték tetszését, és fél év sem telt bele, kívülről fújt belőle már 43 mondókát, gyermekdalt. Később, mikor megérkeztek a Thomas-mesék, felhagyott az énekléssel, figyelme inkább a próza fele irányult.
A Thomas-mesék szomszédságában ismerkedett meg Marék Veronika Kippkopp könyveivel. Ahogy megkapta őket, 3 x kellett neki egymás után felolvasnom. Különösen a Kippkopp és a hónapokat kedvelte, majd a Kippkopp a fűben, Kippkopp és Tipptopp. Mi tagadás én is nagyon kedveltem őket, így azok az esték, amelyeken Kippkopp volt a főszereplő, valósággal derűs, vidám hangulattal teltek meg. Természetesen számomra is. (Bővebben Marék Veronika könyveiről a http://www.pagony.hu/index.php?page=40&option=article&id=215 oldalon.
Egyik este, Marci 2 és fél éves lehetett, azon kaptam magam, hogy miután már kb. 20. felolvasáson is túl voltunk, s a fáradság már - már levett este a lábamról, ugrani, kihagyni próbáltam szavakat, részeket, és nagy meglepetésemre azonnal megkért, hogy „ne ugorjak”, mert ő úgyis tudja, mit hagytam ki, és már fújta is azokat a „kihagyott” részeket, szavakat. Elámultam. Szép lassan kiderült, hogy kívülről fújja az egészet. És alkalomadtán, mikor éppen „nagydolgát” végezte a fürdőszobában, könyvvel a kezében, lencsevégre kaptuk Istvánnal. És ez így történt a Thomas-mesékkel is. Leginkább nem is az szórakoztatott, hogy megtanulta őket kívülről, hanem az, hogy pontosan tudta, mikor kell lapoznia, na meg az a hangsúly!, hát mi tagadás hanglejtésről-hanglejtésre az én felolvasásomat, az én hangomat tudta hajszálpontossággal utánozni.
Vannak gyerekkönyvek, amelyek a szülőnek tetszenek, de a gyereknek nem, és fordítva, a gyerekek falják, az anyukák meg a fejüket fogják, és csodálkoznak, hogy miért tetszik annyira a gyereknek. Velünk is mindkét eset előfordult. A felnőtt felelőssége ezen a téren azért is nagy, mivel a gyerekkönyvek kiválasztásakor a szülő döntése (ízlése, műveltsége, saját gyerekkori emlékei, esetleg pénze stb.) számít (hiszen a kisgyerek még nem jár könyvesboltba könyvet vásárolni magának J).
Én inkább olyan könyvekről írnék, amelyek úgy nekem, mint Marcinak kedvenceinkké váltak. Természetesen gondosan megválogattam mindig, milyen könyvet vásárolok neki. Ilyen volt a Kippkopp mellett Móricz Zsigmond Iciri-picirije, könyv, melyben két verses mese volt olvasható, kedves, bájos képekkel az Iciri-piciri és A török és a tehenek (Móra könyvkiadó). Mindkettőt pillanatok alatt megtanulta. Vagy az Altató József Attilától. Vagy az Arany Lacinak, hogy előbb a klasszikusokat említsem. Mikor ezeket lapozgattuk, teljesen megnyugodtam, jó úton járunk „az irodalmi ízlés alakítása” terén. A 2-3 éves kor a képeskönyvek korszaka. A képeskönyv az a fajta gyerekkönyv, mikor egy könyv egy mesét tartalmaz, több oldalon illusztrálva. Ilyenkor a gyerek figyelme inkább a képre terelődik, ezért nagyon fontos ezekben a képeskönyvekben az illusztráció. A Kippkopp könyvek esetén az illusztráció olyan szorosan kíséri a szöveget, illetve halad együtt a gyermekolvasó képzeletével, hogy ennél tökéletesebb összhang szöveg és illusztráció között nem is létezhetne, hiszen Marék Veronika saját maga illusztrálja meséskönyveit. Nem csoda, hogy Kippkopp, a gesztenyegyerek, ilyen könnyen belopja magát még ma is, ennyi év után a gyerekolvasók szívébe. A kortárs gyerekkönyvek, képeskönyvek közül Paulovkin Boglárka A katicabogár elveszett pöttyei és később a Róka és egér új otthont keres című meséi váltak kedveltté.
Mivel a könyvek kiválasztásában az én ízlésem döntött, elhatároztam hogy minden hónapban egy-egy könyvvel ajándékozom meg Marcit, amit nem csak ő, hanem én is izgatottan vártam, nemcsak az együtt olvasás izgalmáért, hanem azért is, hogy lemérjem Marci arcán a könyv sikerét. Nem csalódtam soha. Talált az ízlésünk. Megpróbáltam a legnépszerűbb gyerekkönyveket adni a kezébe, gondosan megválogatva szerzőt és illusztrátort (Nekem személyesen Szegedi Katalin illusztrációi tetszenek a legjobban, összetéveszthetetlen stílusa egyből lenyűgözött, de nagyon megkedveltem Paulovkin Bogi képzőművész vaskos, telt, színekben talán kissé borongós festői technikáját is). Nagyon viccesnek találtam a legmodernebb kortárs technikákat felhasználó, roppant humoros, vicces stílusú Kárpáti Tibor könyveit. Marci rögtön vette a lapot, s mikor megkapta a szerző által illusztrált Csókolom, pókmajom! című könyvét, amely műfajilag is roppant modern vonalat képvisel, pár nap alatt kívülről fújta. Sok vicces, derűs pillanatot szerzett nekünk ez az igen modern technikával rajzolt könyv. Én úgy vagyok ezzel, hogy egyelőre idegenkedem a számítógépes illusztrációktól, és előnyben részesítem a kézzel rajzolt könyvillusztrációkat, de ebben az esetben mégis elnyerte tetszésemet a képek humora. Öröm volt hallgatni, mikor hétvégén nagyszülőktől hazafele jövet Marci hangosan kacagva ismételgette az autóban vicces köszönési formákat („Mi az ábra, zebra?” vagy Örülök a szerencsének, fába szorult fonalféreg”). Hamarosan mi is, a család felnőtt tagjai is már kívülről fújtuk. Az a hét is jól végződött! Most már egy hullámhosszon voltunk a gyerekkel.
Marci könyvekkel való kapcsolatában többek között az volt a legkedvesebb élmény számomra, hogy a különböző élettörténéseit össze tudta kötni olvasmányélményeivel. És ezeket a felidézéseket, kapcsolatteremtéseket mikor szóvá tette, csak én és Marci értettük. Hiszen én értettem csak abban a pillanatban miről is van szó, hogy is jön az oda. Kialakult köztünk egy titkos kommunikációs csatorna. „Né, anya, ez olyan mint a rókáék új otthona!” Ilyenkor a felnőttek csak álltak és csodálkoztak, miről is van szó?, miről beszél Marci? Mi csak legyintettünk: „Semmi, csak eszünkbe jutott anyával egy könyv. Hát nem érted?” Ez azt jelentette, hogy ezek a mesék, történetek, képek, illusztrációk, mesealakok ott éltek minden nap a szívében, és bármikor képes volt előhívni emlékezetéből. Vagyis kiszínezte vele az életét. Vagy a valóságot? Nem is tudom. Ezen kívül természetesen olyan fogékony lett az új, választékos szavak, kifejezések iránt, hogy sokszor úgy tűnt egy felnőttel beszélgetek.
De hadd folytassuk a sort. Külön fejezetet alkotnak Marci életében a versek, verseskötetek. Kedvence Lackfi János Bögre család című kötete, mely svéd gyermekvers típusú modern verseket tartalmaz, de érződik ezeken a verseken egyfajta szabólőrinces megformáltság is. De csak a költőiségükben klasszikusak, mert tartalmukban ezek a versek pontosan arról és úgy szólnak, ami egy Marci korabeli mai gyerek számára a legtermészetesebben hangzanak: Dorottya legyőzi a hisztit vagy Johanna és a fiúvécé, hogy csak a Marci két legkedvesebb versét említsem. Ezekkel a versekkel ő már találkozott egy másik zseniális és egyedülálló kortárs gyermekvers antológiában, a Friss tintá!-ban, ahol olyan kortárs szerzők verseivel ismerkedett meg, mint Tóth Krisztina, Kiss Ottó, Kántor Péter, Szabó T. Anna, Varró Dániel, Ranschburg Jenő, Parti Nagy Lajos (a kedvencem) vagy a jól ismert Gryllus Vilmos, akinek a verseit inkább dal formájában ismerte már előbb az egyszervolt.hu oldalról (lásd Pöttyös szárnyú katicabogár vagy a Kárókatona című). A Friss tinta! hetekig kötelező olvasmányok között szerepelt (Most is hallom, amint napközben skandálja: „Szép állat a krokodil/Minden este bekakil./ Bekakil, bepisil/Szép állat a krokodil). Ha esténként 2-3 könyvet kiválasztott, a Friss tinta! feltétlenül köztük volt. Azt el kell árulnunk, hogy Marci könyvei két részre vannak osztva. Egyik sorban vannak a meséskönyvek, másik sorban a böngészők, lexikonok, vagyis az esti, illetve délutáni alvás előtt olvasandó könyvek, és a nappal nézegethető, lapozgatható könyvek. A kettőt soha nem keverte! Miután megkedveltük Varró Dániel, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina verseit jöhetett a Kerge ABC című könyv, melyben az izgalmas képek és mondókák mellett Marci könnyen felismerhette a nagybetűket. A könyv elkészítésére Paulovkin Boglárka, illusztrátor-tipográfust kérték fel, aki jelenleg a budapesti Visart Művészeti Akadémián tanít és említettem az előbb A katicabogár elveszett pöttyei, illetve A róka és egér új otthont keres című kedvenceink szerzőjeként. A könyv nem egyszerűen a betűk és állatok felsorolása, hanem számbavétele megannyi illusztrációs technikának is, így szerepel köztük fotó, piktogram, festmény, kollázs, tusrajz, gyerekfirka, agyagfigura. Éppen ezért több illusztrátor, többféle stílusban, más-más technikával dolgozott a könyvön, név szerint: Gyöngyösi Adrienn, Kárpáti Tibor, Nagy Diána, Paulovkin Boglárka, Szolnoki Beatrix, Takács Mari.
Gyöngyösi Adriennt ismertük már korábban a József Attila Altató könyve kapcsán. Örültünk minden új képének, melyet felfedeztünk ebben a kis könyvben. Nekem most is rejtvény, és stílusgyakorlat ez a könyv, a költők, illusztrátorok technikája megkülönböztetésének gyakorlása.
Marci ismeri a betűket. Nem állt szándékomban ilyen korán megtanítani (habár tanítóként nagy kísértést érzek rá!), de ő kérdezett rá, nem térhettem ki a válasz elől. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy elképzelhetőnek tartom Rachel Cohen francia pedagógus kezdeményezését, aki kutatásaiban igazolta, hogy nem a 6-7, hanem már korábban, 3-5 éves korban elkezdhető az olvasás játékos formában történő elsajátítása. Ebben a korban ugyanis, érdeklődése a betűk iránt olyannyira mély, ösztönös megismerésen alapuló, igazi kíváncsiságból fakadó, hogy minden erőfeszítés nélkül, könnyedén sajátítaná el a betűk világát. Az a gyerek, aki érdeklődve jár a világban, írásokat figyel meg az úton, könyvekben, hirdetőtáblákon, természetszerűen rákérdez „Anya, ott mit ír?”, és így, szép lassan, észreveszi és megtanulja a betű formáját, a hasonlóságokat, ismétlődéseket. Hiszen az olvasás sem egyéb mint egy jelrendszer elsajátítása, s mi más lenne a betű, ha nem egy jel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Marci érdeklődése a jelek iránt, főleg a közlekedésben. A közlekedési táblákat 3 évesen, az autómárkák jeleit már 2 évesen fújta.
Takács Mari, aki Kovács András Ferenc Hajnali csillag peremén című gyerekvers kötetének illusztrálásával nyerte el az idén 2008-ban „az év legjobb gyerekkönyv illusztrátora”címet, (KAF kötete pedig „az év legjobb gyerekkönyve” elismerést) úgy lett Marci kedvence, hogy a kedvenc verseskötetének, a Friss tintá!-nak is ő volt a rajzolója, s mikor megkapta KAF új kötetét, akkor örömmel újságolta „anya, nézd, ezt ugyanaz a néni rajzolta, aki a Friss tintát! Ő a kedvencem.” Marci egyébként a képekben nem válogat. A szövegírókban igen, illusztrátorokban nem. Mindenféle képet a könyvekből 100x megbámul, igazolva azt, hogy ebben a korban mennyire fontos, ha nem fontosabb! a kép, mint a szöveg.
És most következzen Marci egyik legkedvesebb könyve a Mazsola. Nem tartozom azon gyerekek közé, akik gyerekszobájukban nem fértek a gyerekkönyvektől. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt egy gyerekkönyvem sem, de a nagy klasszikusok közül, mint Marék Veronika, Bálint Ágnes, Csukás István, Janikovszky Éva, Kormos István, nem emlékezhetek senkire. Őket később, ifjúként ismertem meg egyetemista koromban. A Magyar nyelv és irodalom tanszéken, Dombi Zsóka néni mindent elkövetett, hogy a gyermekirodalom kurzus ismét gyermekké tegyen minket, egyetemi hallgatókat. Szóval, már akkor eldöntöttem, hogy a gyermekeim nem fognak felnőni úgy, hogy ne olvassak fel nekik Mazsolából vagy Süsüből. Ennek a vágyamnak aztán az lett az eredménye, hogy igyekeztem a kortárs gyermekkönyvek mellé egy-két klasszikust is becsempészni, és kíváncsian vártam a hatást. Az eredmény nem maradt el, mert ezek a klasszikus remekművek az én fiam rajongását látva ismét bebizonyították, hogy - évtizedek ide vagy oda - halhatatlanok még ma is. Szerzőjük annyira ráérzett az örök gyermeki lélekre, hogy Marci fiam Mazsola személyében alteregójára ismert. Ezt egy anya megérzi, miután egy fél évig minden este bármennyi könyvet választott, közöttük kötelezően ott szerepelt Bálint Ágnes Mazsolája. Ez a kis zöld malac ugyanolyan problémákkal küzdött, mint a mi kis Marcink, így aztán igyekeztem én is erőt meríteni Manófalvi Manó bölcsességéből. Így vált Mazsola mindkettőnk kedvenc olvasmányává.
Tovább folytatva a sort, sokat segített nekünk az óvodára való felkészülésben Kormos István Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról című meséje, amely verses formájának, de nem csak, köszönhetően rövid időn belül belopta magát Marci szívébe, olyannyira hogy első héten óvodába menet, ebből idéztem neki, ha netán elszontyolódott („Óvoda, óvoda/De sok gyerek jár oda stb.”). Kicsit később, már óvodásként kapta meg Szepes Mária Pöttyös Panni óvodában című klasszikus darabját, melyen szintén generációk nőttek fel. Természetesen mindent elkövettünk, hogy az első óvodai hetek, illetve Marci óvodába való beilleszkedése zökkenőmentes és könnymentes (J) legyen. Ez utóbbi ebben sokat segített. Ez az a könyv, melyből a gyerek épp arról hall, ami a szíve legmélyén foglalkoztatja, de képtelen kimondani. És ez a jó gyerekkönyv!
Csukás István Süsüje és Janikovszky Éva Jó nekem! könyvei mellett nagy népszerűségnek örvendtek a kortárs mesék is. Kedvelte Berg Judit Csiribi és Panka sorozatát. Sajnos az első köteteket csak kölcsön kaptuk, de miután megismerkedett velük Marci már türelmetlenül várta a folytatást. Így ismerte meg Panka és Csiribi különböző kalandjait először a Micsoda idő!-ben, melynek 5 része a különböző időjárásban (ködben, esőben, hóban, szélben, napsütésben) mutatja be a két tündérgyereket és barátait, majd a Tündér biciklin című II. kötetben, melyben különböző járműveket próbálnak ki a szereplők, majd következett a Tündérváros, ahol különböző mesterségekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek, és türelmetlenül várjuk a következő részt is az ünnepekkel (Tündérnaptár). Különösen bájossá teszik ezeket a könyveket a rajzok, melyeket Pásztohy Panka készített hozzájuk. Pásztohy Panka illusztrációs stílusa ismert Marci számára a legkedvesebb modern meséjéből (Dragomán György A divatborz), amit az Egyszervolt című mesegyűjteményből ismert meg (Könyv, mely 2007-ben az év legizgalmasabb meseválogatása elismerést kapta. Mi teszi azzá? Idézem: „Mert szokatlan módon 12 klasszikus és 12 mai mese került egy kötetbe. Mert a „tegnap” legkedveltebb meséit az egyszervolt.hu weboldalán 1600 gyerek szavazata alapján válogatták össze. Mert a könyv második felében 12 magyar szerző tollából olvashattok meséket. Mert nem egy illusztrátor figurái népesítik be a kötetet, hanem 14 rajzoló, több mint 14 különböző stílusban jeleníti meg a meséket.”). Ebből a mesegyűjteményből még csak egy párat kedvel (egyelőre! a többire még nem volt idő, különben is a Grimm-meséktől még ódzkodunk egy kicsit, 5 éves korig legalább!), A kalapba zárt lány meséjét Lázár Ervintől, melyet Gyöngyösi Adrienn illusztrált (Szegedi Katalin mellett másik kedvenc illusztrátorom!) és az előbb említett divatborz meséjét (posztmodern mese, nekem személy szerint nem tetszik, de úgy látszik itt eltér Marcival az ízlésünk).
A felsorolásból kiderül, hogy elsősorban magyar szerzők műveit olvasom szívesebben fiamnak, de ez nem kizárólagos. Sajnos kevés olyan külföldi gyerekkönyvet olvashatunk igényes, színvonalas műfordításban, melyek külföldön már legalább olyan nagy sikernek örvendenek, mint nálunk Mazsola vagy éppen Süsü. Panaszkodnak a szakmabeliek. Én azért beszereznék egy párat ebből a kevésből is. Például a csehek közül Václav Ctvrtek Moha és Páfrány vagy Zdenek Kisvakond-könyveit, de már rég áhítozom a svéd Sven Nordqvist Findusz-sorozatára. Mindhárom szerző a könyvek írója és rajzolója egyben. Nem mintha ez olyan fontos lenne, de azért nagyon ritka az, mikor szöveg és rajz oly tökéletesen egymásba simul, mint például a magyarok közül a Janikovszkyé és a Réber Lászlóé. Ilyen véletlen egymásra találások azért még vannak, és hát főleg olyan országok irodalmában, mint például olasz, lengyel, svéd, spanyol, hogy csak a legfontosabbakat említsem, ahol a gyermekirodalom már olyan messze előttünk jár, hogy utolérni még akkor sem tudnánk, ha minden kortárs Kossuth-díjas írónk tollat ragadna kezébe, és megírná első meseregényét, s nem is akár milyent. De ne panaszkodjunk! Becsüljük meg azt, amink van, mert azért, ha jól szétnézünk találunk kedvünkre valót a hazai szerzőktől is.
A külföldi szerzők közül Marci is büszkélkedhet egy pár remek fordítással, de ezek a könyvek nem annyira tartalmukkal (persze azzal is!), mint tipográfiájukkal, illetve hát lehet, hogy inkább a kettő együttesen voltak nagyon jó hatással az ő lelkére (Mert ugye a jó könyvek, a lélekig hatnak?!). Ezek a következők: 1. Jonathan Emmett – Vanessa Cabban Ide nekem a Holdat! (aranyos kis mese, mely a klasszikus 3-as ismétlődés alapmintájára épül, s habár okítani, tanítani akar, egy cseppet sem érezzük a szerző eme szándékát száraz, erőltetett didakticizmusnak; 2. Brigitte Weninger-Eve Tharlet Rosszcsont Pauli és ennek folytatása Pauli, gyere haza!, mely őszintén azért áll közel a szívemhez, mert egyrészt nyuszi családról szól, melyben az anya olyanforma szigorúsággal nevelgeti csemetéit, akárcsak én (Mentségemre legyen mondva: ilyen két tűzről pattant fiúgyermek esetén nem lehet ez másként), nem beszélve arról a szép ifjúkori emlékről, mely egy nyuszipár egymásra találásának boldog perceit dédelgeti, és melyben én meg István voltunk a főszereplők. De most Marciról szól a nóta, tehát: meg kell vallanom őszintén, hogy azt a fajta mohóságot és izgalmat, mellyel Marci a könyvben szereplő befejező részt (a befejező részben ugyanis Pauli édesapja hazatértének vagyunk a tanúi egy kimerítő, rosszalkodásokban, majd szidásban és megbánásokban gazdag nap után. Minden jó, ha vége jó!) újra és újra megmutatásra, ismétlésre követelte, nem lehet elfelejteni. (Nincs az az anyai szív, mely ezt a fajta aparajongást látván a fia arcán, ne mardosná rögtön a féltékenység. Természetesen ez egy jóleső féltékenység, ha létezik ilyen egyáltalán?! Igyekeztem tehát azonnal elrejteni ezt az érzést előtte, nehogy észrevegyen valamit ebből.) Teljes volt tehát a katarzis. Marcikám akkor még csak 3 éves lehetett, s már ilyen irodalmi élményei voltak.
A Naphegy Művészi Mesekönyvek sorozatából hasonló katarzis-élményt köszönhetünk egy másik gyönyörű szép Naphegy-könyvnek: Monika Weitze – Eric Battut Mese a rózsaszínű elefántról, aki nagyon szomorú volt, aztán újra jobban érezte magát- alcímmel. Ebből tanulta meg Marci, hogy ha az ő imádott apukája hosszabb időre távol marad tőle (akkoriban István épp külföldön tartózkodott) 3 dolgot tehet a bölcs bagoly, Heuréka tanácsát megfogadva: „először is, ha szomorú vagy, akkor sírjál! Ne törődj vele, mit gondolnak vagy mondanak a többiek. Másodszor: meséld el valakinek, akit szeretsz, hogy mi bánt. Harmadszor: keress barátodnak egy titkos kis csücsköt a szívedben, hogy mindig veled maradhasson!” Azt hiszem Marci is megfogadta Heuréka tanácsát. Onnan gondolom, mert másnap egy adott pillanatban megvallotta nekem, mennyire hiányzik az apja (Majd szétrepedtem a büszkeségtől, lám-lám, mégiscsak én vagyok fiam legjobb barátja! Annak ellenére, hogy ez meg sem közelítette azt az imádatot, amit apja iránt érzett, én mégis aznap este elégedetten hajtottam le fejem a párnára), és meg is találta azt a kis szívcsücsköt, ahova jó mélyen be is zárta. Körülbelül ilyen az én felfogásomban egy jó mese. A Művészi Mesekönyvek sorozatból még két ilyen szép könyvnek vagyunk a boldog tulajdonosai. Az egyiket (Vladimir Skutina: Hol lakik az idő?) már csak azért sem lehet figyelmen kívül hagyni, mert főszereplője egy Kinga nevezetű lengyel kislány, aki azt próbálja kideríteni, hol lakik az idő, majd miután felderíti, sikerül is egy pár percre megállítania, szülei, akik a nagy rohanás közepette figyelemre sem méltatják, elfoglaltságra hivatkozva, hadd nézzenek kissé magukba, és áldozzanak egy pár percet a lányukra való odafigyelésre. Ez utóbbi könyv nem annyira tetszett nekünk, mint a következő, Max Bölliger- Peter Sís: Manómese, mely egy elgondolkodtató történet az igazi értékekről, döntéseink felelősségéről és a bennünk lakozó varázserőről. Természetesen ezek a mesék éppen attól zseniálisak, hogy más-más szinten szólítják meg a gyermek, illetve a felnőtt olvasót, mert az igazi mesék azok, melyek korhatár nélkül szólnak gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Hasonlítanak ezek a mesék Lázár Ervin meséire. Ezekben a könyvekben az a nagyszerű, hogy egy könyv egy mesét tartalmaz, ami ebben a korban ideális az esti felolvasásra. Csak lenne vagy 10 belőle!
Ezek a könyvek tehát ugyanannak a kiadónak a legsikeresebb, legvonzóbb, legszebb kiadványai. A kiadó neve Naphegy, és már rögtön az első általuk kiadott könyv kézbevételekor éreztem, ilyen az én elképzelésemben az „igazi mesekönyv”. Aránylag „fiatal” ez a kiadó (velem egy idős tanáremberek, szülők, „gyermekségüket felnőttként is megőrző” felnőttek találták ki!), mely elsősorban olyan gyerekkönyvek kiadására vállalkozik…, de hadd idézzem sajátszavú hitvallásukat: „Naphegyre csábítjuk a gyerekeket, hogy társukká szegődjünk azon az izgalmas úton, melyet úgy hívunk: gyermekkor. Hisszük hogy könyveink felnyitják gyermekeink szemét a szépre, kitárják szívüket az igazra, megnyitják elméjüket a szellemi kalandokra. A Naphegy számunkra a békés, meghitt családi együttlét, a közös olvasás és beszélgetés színtere. Könyveinket kiváló művészek gondos kezei álmodják papírra. Hisszük, hogy történeteinken keresztül a gyerekek megérthetik a lélek mélységeit, csak az ő nyelvükön kell mesélnie szónak és képnek egyaránt.” És valóban, könyveiket lapozgatva, olvasgatva, böngészve (Mert ilyen típusú könyveik is vannak, ún. böngészők, melyek közül a Téli, Tavaszi, Nyári és Őszi böngészők, valamint a Ki vár a várban című vált Marci preferáltjává, a legjobbak ebben a műfajban. Erre Marci Ágnes barátja is, biztos vagyok benne, szemrebbenés nélkül rábólintana J) az ember lelke megtelik szeretettel.
Szinte kifelejtettem az ugyancsak a Naphegy gondozásában megjelent Sárkány a lépcsőházban című könyvet, melynek szerzője Nádori Lídia, illusztrátora Kun Fruzsina, egy olyan tabutémát dolgoz fel roppant egyszerű, gyermekközeli formában 4 évestől idősebb gyerekek számára, mint például a halál. Még nem emésztettük meg igazán, de örömmel hallgatja végig Marci azt a részt belőle, amikor ez a Jancsi nevezetű 4 éves kisfiú húsvétkor a dédmamájához látogatott családjával. Hát ez majdnem így történt Marci esetében is, akinek úgy látszik, felejthetetlen élményt jelentett az édesanyja nagymamájának a megismerése. Elcsodálkozott azon, hogy nekem is lehet nagymamám, akinek rengeteget köszönhetek, nem csak neki. Erre jók a Naphegy könyvek: elgondolkodtatják a gyermekeket az élet komoly dolgairól. S micsoda izgalmas tipográfia! Öröm kézbe venni ezeket a könyveket!
Hasonlóan jó színvonalú gyermekkönyvek jelennek meg egy másik, aránylag ugyancsak fiatal kiadónál, a Csimotánál, melynek hasonló célkitűzései vannak, többek között a tipográfiai munka alapos, igényes kivitelezése, és az szerzők, illusztrátorok kritikus szemmel való megválasztása. Volt bátorságom levelet is írni főszekesztőjének, kiről aztán kiderült velem egy évben született és 3 kis csimota édesanyja, szóval a lényeg az, hogy az ő jóvoltából és még néhány segítőkész idegennek köszönhetően Marci megkapta talán legkedvesebb vers-fűzérét (kötetnek nem mondanám, hiszen ez a vers-fűzés amolyan posztmodern összeállítása játéknak-versnek-képnek, a 10 füzetecske, melyet más-más művész rajzolt, ugyanis egy bőrönddé összehajtogatható kartonban van elhelyezve), a Londoni mackókat, mely ki másról szólna, mint egy 4 éves Marci nevezetű kisfiúról. CD-is járt hozzá. Egy hét sem telt bele, s már kívülről fújtuk a verseket-dalokat, melyeket maga a szerző, a magyar kortárs irodalom ünnepelt költőnője, Tóth Krisztina olvas fel. Azóta rendszeresen látogatjuk weboldalát, melyen mindig friss képeket láthatunk a költő Marci fiáról, aki azóta kész nagy kamasz lett, mióta a róla írt gyermekversek, 2004-ben elnyerték az év legjobb gyermekkönyve díjat. Bővebben lásd: http://www.csimota.hu/Megjelentkonyvek/Londonimackok/mackok.htm weboldalon.
A Londoni mackókkal együtt kaptuk kézbe, ugyancsak a Csimota gondozásában megjelent egyáltalán nem rendhagyó két könyvet, mely a két-három éves korosztályt és a festészetet kedvelőket szeretné megörvendeztetni: Formák a tubusból és Állatok a tubusból. A képekkel való játékos ismerkedést egy-egy feladat segíti, minden festményen a mondókába, versbe foglalt formákat (háromszöget, négyzetet stb.), illetve állatot (kecskét, kutyát stb.) kell felismerni és hasonlókat rajzolni. A festményeket a népszerű és sokoldalú (festő, rendező, színész, író, kritikus stb.) Alföldi Róbert válogatta, kinek célja, elmondása szerint, az volt, hogy a 2-6 éves korosztálynak olyan reprezentatív kortárs festményeket mutasson be, amelyeken könnyen felfedezhetik a legegyszerűbb geometriai idomokat és színeket. A Formák a tubusból húsz festményéről három kortárs költő, Jónás Tamás, László Noémi, az Állatok a tubusból festményeihez pedig szintén három, de már általunk jól ismert Varró Dániel, Lackfi János és Tóth Krisztina írt verseket. Marci kedvence Bortnyik Sándor Vörös mozdony című festménye és Szabó T. Anna ehhez a képhez írt hasonló címet viselő verse. Hihetetlen milyen gyorsan tanulnak verseket a gyerekek! Csak úgy ámultam-bámultam, mikor Marcitól visszahallottam rövid időn belül a 4 szakaszos verset. Hát mondjuk amilyen vonat-rajongó, nem is csodálkozom! A válogatott versekből később felismertünk egy párat a Friss tinta! antológiában, amit szintén a Csimota adott ki, egy évvel később.
Ha már művészi nevelésről esik itt szó a könyvek kapcsán, természetesen rögtön megrendeltük (5 példányban, hisz rögtön mozgósítottam még 4 zenész, illetve zenész-feleség kománémat és barátnőmet) a Csodafa című könyvet, mely hasonló úttörő kezdeményezés, akárcsak a fent említett gyermekeknek szánt képzőművészeti albumok. Hisz nem lehet túl korán kezdeni! És ez természetesen érvényes a zenére is. Ha az Állatok és Formák a tubusból az óvodás gyerekek vizuális képességének fejlesztését (pfuj, de didaktikusan hangzik!) célozta meg kép és vers gondos és érdekes válogatása segítségével, akkor a Csodafa még ennél is merészebb feladatra vállalkozott: irodalom - zene – kép hármas egységével próbál a gyerekek érzékszerveire, érzelmeire, gondolataira hatni. A könyvet nagyszerűnek tartom, úgy az ötletet, mint a kivitelezést. Nekem nagyon tetszett. Hogy Marcinak igen-e, nem tudom, tudniillik még nem kapta meg a könyvet. Úgy tervezem, hogy egy év múlva fogom csak odaadni! J De a vele egyidős gyerekeknek már a szülők olvassák. Érdemes elolvasni a könyvről szóló méltatást a kiadó weboldalán: http://www.csimota.hu/. Ez a kiadó érdekes ötleteivel lepi meg mindig rajongóit (lásd Egyszervolt, Kerge ABC, Csodafa, Londoni mackók és a Formák/Állatok a tubusból, Bögre család stb.). Ennek a pár újdonsült gyermekkönyv-kiadó megjelenésének köszönhetően (Pagony, Csimota, Naphegy) most már megvalósult az a gyermekkönyvpiac, mely olyan széles palettán kínál gyermekeknek szánt olvasnivalót, hogy megszüntette a hagyományos értékeket képviselő Móra könyvkiadó monopóliumát. (Habár a Mórát! éppen ezért szeretjük).
A Móra kapcsán jut eszembe a Zsubbatta! és a Miazami, amit kifelejtettem, pedig igen kedves számunkra ez a két könyv. Miután a Csodaceruza (Magyarország legszínvonalasabb magyar gyermekirodalmi folyóirata) weboldalán (http://www.csodaceruza.com/) olvastam a Móránál megjelent új mondókás-könyvről, gondolkodás nélkül megrendeltem Marcinak. Ugyanis Nyulász Péternek ez a két kötete végre új színt hoz a mondókák irodalmába. Nagy hiányt pótol ez a két könyv, mert a Cini-cini muzsika, illetve Füzesi Zsuzsa mondókás-könyvei mellett, amelyek a hagyományos, generációk által jól ismert mondókákat gyűjtik egybe, végre itt olvashatók „olyan üdítően friss színeket, hangulatot árasztó mondókák, amitől kedvünk kerekedik azonnal továbbadni, felolvasni, ritmizálni, tapsolni, eljátszani a gyerekekkel.” A Miazami kötet pedig olyan találós kérdéseket tartalmaz, melyek által fejlődik a gyerekek logikus gondolkodása (olyan gondolkodási műveletekre gondolok itt, mint a differenciálás, általánosítás, elvonatkoztatás, meghatározás, összehasonlítás stb.) játékos formában. Mindkét könyvben kedves illusztrációk (Az egyik Krizbai Judit, a másik Szalma Edit munkája) találhatók, Marcinak nagyon kedvesek. A sors úgy hozta, hogy a nyáron egy Németországban élő barátunk ezzel a két könyvvel kedveskedett a fiaimnak. Sajnos már megvolt mindkét könyv egy példányban, de most büszkén mutogatjuk ez utóbbit fűnek-fának, ugyanis a szerző személyesen dedikálta fiaimnak. Kiderült ugyanis, hogy a barátunk jelenlegi élettársa a szerző húga (Milyen kicsi a világ!), aki miután megtudta, hogy már meg vannak nekünk a könyvek csalódottan vallotta be, hogy pillanatig sem gondolta volna, hogy az ő bátyja két könyve ekkora népszerűségnek örül még itt Erdélyben is. Nyulász Péter ugyanis nem szakmabeli. De könyveit nagyon szeretjük.
Egyelőre ennyi. Ennek az írásnak a címe az is lehetett volna, hogy az olvasóvá nevelés lehetőségei 2-4 éves korban, avagy mit olvassunk a gyereknek óvodáskor előtt?, de nem mertem megkockáztatni. Mindenesetre mi Marcival izgatottan várjuk a folytatást, illetve Áron kisfiammal csak most kezdjük el igazán az együttolvasás örömét (mármint én olvasok, ő hallgatja vagy nézi). Hát nem csodálatos? ANYANAK LENNI JÓ!!!

2008-09-30

(Megjelent a Magyar református nevelés szeptemberi számában)