Az elmúlt év gyermekirodalmi megjelenéseit vizsgálva
örömmel nyugtázhatjuk, hogy bár a járvány miatt lényegesen kevesebb gyerekkönyv
jelent meg a tervezettnél, a 2020-as év számos meglepetést tartogatott az erdélyi
gyerekkönyvkiadás terén.
Az egyik ilyen meglepetés a kolozsvári Ábel Kiadó gondozásában
megjelent Teszetosza Matati című meséskönyv volt, melynek elsőkötetes szerzője
a székelykeresztúri születésű, Kolozsváron élő 29 éves Fóris-Ferenczi Johanna. Miközben
számos szálon kapcsolódik a klasszikus és a kortárs gyermekirodalmi
hagyományokhoz, a szerző által teremtett sajátos mesei univerzum lényegesen új
hangot képvisel az erdélyi kortárs gyermekprózában.
Fóris-Ferenczi Johanna meséi a titokról szólnak. Arról a
titokról, amit mindenkinek magának kell az életben megfejtenie. És milyen más
helyszín lenne erre alkalmasabb, mint az Erdő, a maga jelképes, léleksimogató
erejével. Amint az utolsó fejezetekből megtudhatjuk, Matati meséit Firnyákos
Babadu, a könyv egyik szereplője meséli el a szerzőnek, aki egy teljes nap
alatt keresi és találja meg a dolgok lényegét. A történetmesélés és a humor
gyógyító, önfejlesztő jelentőségét így fogalmazza meg a kötet végén a szerző: „az
egzisztenciális krízisek is humorban érlelődnek élhetővé.”
Matati meséi a Láthatatlan Erdőben játszódnak, abban az
erdőben, ahol a Csend lakik. Az erdő a mesékben, a gyermekirodalmi alkotásokban
szimbolikus tér. A lelki érlelődés, a megvilágosodás, vagy mondhatjuk úgy is, a
jungi kollektív tudat közege. Milne Micimackójának Százholdas Pagonya, Lázár Ervin Négyszögletűje,
Fodor Sándor Csipikéjének Erdeje,
hogy csak egy pár fontosabb művet említsünk, mind olyan helyek, ahol a lélek megnyugszik,
a gondolatok és igazságok megérlelődnek. Az erdő, ugyanakkor, közösségi tér. Az
elesettek, a szomorúak, az „útonállók” találkozó helye. Matati Láthatatlan
Erdeje is egy ilyen tér. A szerző a hagyomány közelében marad, de egyéni hangon
alakítja a tradicionális toposzokat.
Műfajilag nehéz körülhatárolni a művet. Tulajdonképpen
mesék laza fűzére teszi ki a 74 oldalnyi kötet anyagát. A két fejezetre
tagolódó 14 mesét a szereplők tartják össze, pontosabban maga a főszereplő,
Matati. Az első fejezet (Teszetosza
Matati) némileg elkülönül a második fejezettől (Összeáll a kép), ez utóbbiban, ugyanis, a szerző
átvált az első személyű beszédmódra. Itt derül fény, egyrészt, a szerző és
Matati lelki rokonságára, másrészt az elbeszélő és Matati viszonyára. Jogos
tehát az olvasó feltételezése, miszerint Matati tulajdonképpen a szerző
alteregója.
Matati és társai saját otthonukban laknak, a maguk életét
élik, egy olyan világban, ahol mindenki megőrizheti egyéniségét. Matatinak
vannak „nem kívánatos” vendégei is, akik magaviseletükkel, bosszantják, sőt
feldúlják Matati lelki nyugalmát (lásd Numel), de a mesei világokban
megszokhattuk a jó és a rossz egymásnak feszülését. Itt mégsem beszélhetünk egy
klasszikus népmesei konfliktusról. Inkább átlényegül ez a konfliktus egy pluralista
társadalom természetes megnyilvánulásává, amelyben a „másság” kérdése
alapvetően a hozzáállással, pontosabban az elfogadással és nem a
szembeszegüléssel kapcsolatos.
A második fejezet Firnyákos Babadu című alfejezete a mesék keletkezését árulja el
nekünk. Az erdő izgalmas hely, ahol furcsa emberekkel, képzeletbeli lényekkel
találkozik az ember. Mindez csakis azokkal történhet meg, természetesen, akik
hisznek a csodákban. Ebből mi más következik, minthogy a hétköznapi csodák mentén
születnek a mesék, melyek rólad, rólunk szólnak. Mert ha Matati egy senki,
akkor lehet bárki, mindenki.
Elgondolkodtatóak azok a filozófikus, spirituális tartalmú részek, mint például Teszetosza Matati és a Csend vagy a
Teszetosza Matati és az úszómedence, melyben sokatmondó a főszereplő a Csenddel
való találkozása. Kérdéseinkre az igazi választ csakis a csend
adhatja meg, a válasz ugyanis bennünk
van. „Akinek nincs szüksége, hogy kérdezzen: közös a felelettel.” - írja Weöres Sándor A kimondhatatlan című
versében. Valami ilyensmiről van itt szó, amikor így szól a Csend Matatihoz: „Amíg velem nem vagy jóban, addig senkivel
sem leszel igazán jóban.”, majd később: „És akkor Matati újra találkozott a Csenddel. Nagyon nagy csend volt, és
valamiféle mámoros kábulat lett úrrá rajta. Akkor már nem érezte Numel szorosan
ráfonódó karjait, nem hallotta hangját sem. Egyedül voltak: ő és a Csend …Tökéletes volt.”
A kötet kevés szereplőt vonultat fel, viszont a maga
módján mindegyik különös egyéniség. Teszetosza Matati jelleméről már a neve is
sokmindent elárul. A szerző a beszélő nevek írói hagyományát követve az adott
szereplő egy-egy jellemző tulajdonságát emeli ki: Toroktörő Reszete, szivaros
Hörghurut Krákota, a fázós Hiperterm Hidegráz, Cicakakk Nózita, Nincslevegő
Fuldokli. Legjobb barátja Firnyákos Babadu, aki nagyon jól ismeri Matati
morcos, szomorú természetét, és tudja, mikor és mivel lehet barátját jókedvre
deríteni.
Maga Matati egy igen szerethető figura. Olyan valaki, aki
reggel órákig azon gondolkodik, hogy teát vagy kávét igyon. Mélabús,
szomorúságra hajló természtéből adódóan szereti az egyedüllétet, finom
cseresznyeszirupot főz, szeret olvasni, erdőben sétálni, nem kedveli a társaságot,
nem szereti a váratlan vendégeket és a meglepetéseket. Szereti, ha minden a
megszokott rendben történik. Furcsaságai ellenére nagyon kedves jellem, a
szerző által rokonszenvvel megrajzolt alakjával könnyen belopja magát az olvasó
szívébe. Alkatilag Lázár Ervin Bab Bercijét
idézi fel bennünk, akihez hasonlóan Matati is egy magányos, aggodalmaskodó, érzékenylelkű, ugyanakkor jószívű
teremtés.
Matati több szálon kapcsolódik Lázár Ervin világához. Először
is a lírai szomorúság, mely behálózza az egész kötetet, másrészt a természetközelség,
az erdőnek mint szimbólikus közösségformáló térnek a szerepeltetése, a
szereplők bumfordisága, „teszetoszasága”, az elbeszélő humora, mely áthatja az
előadásmódot, mind mind olyan jellemzők, amelyek a Lázár Ervin írói művészetét
juttatják eszünkbe.
A klasszikus tradíciók mellett a mű az erdélyi
hagyományokban gyökerezik, ugyanis a magányos és társas lét kiegészülése, az
erdői milliő, a váratlan, rosszindulatú látogatók, Fodor Sándor Csipikéjét idézik. A kortársak közül a
mű Demény Péter Sünödijéhez áll
nagyon közel. Elsősorban a főszereplő alakja, a mű filozófikus jellege, az
előadásmód lírikussága és a személyessége rokonítja a két alkotást.
Fóris-Ferenczi Johanna könyve azt igazolja, miszerint, ma
már szinte lehetetlen olyan merőben új mesei világot teremteni, mely valamilyen
formában ne kapcsolódna a gyermekirodalmi hagyományokhoz. Az intertextualitás,
a különböző gyermekirodalmi szövegek párbeszéde, ugyanakkor feldúsítja, gazdagítja a mű olvasatait,
értelmezési lehetőségeit, egyben kijelöli helyét a kortárs gyermekirodalmi
tendenciák tekintetében, beilleszti a mai gyermekirodalmi alkotások vonulatába.
A szerző szövegvilága egyszerű, közvetlen, néhol humorral
átitatott. Visszafogottsága, alázatot kelt, illik a bemutatott mesei
univerzumhoz. A kötet egyediségét növelik a szintén fiatal képzőművész, Juhász
Szilárd rendkívül eredeti, szürrealisztikus illusztrációi. Egyszerűségükben elgondolkodtatóak,
inspirálóak, ugyanakkor mélyek, csodálatosan simulnak a szerző sajátos szövegvilágába.
Matatiékat olvasva egy erős vágy fogalmazódik meg az
olvasóban: szeretnénk még többet olvasni a szerzőtől!
A könyv 2020-ban a kolozsvári Ábel Kiadó gondozásában jelent meg. A kiadó érdemei közé tartozik, hogy felkarolja a
pályakezdőket. Útjára indítani egy még ismeretlen fiatal szerzőt, ugyanis, nem
kis bátorság és felelősség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése