A 9-10 éveseknek szánt meseregény igen fontos állomását képezi az olvasóvá válásnak, hiszen a rövid prózai művektől a kisiskolás figyelme a komolyabb, terjedelmesebb olvasmányok fele irányul, amelyek lényegüket tekintve még a mese és valóság határán mozognak. A meséknél nagyobb terjedelmű, kalandos cselekmény, a meseregényben feltárt „képzelt világ”, a több szereplőt bemutató műfaj, igen alkalmas arra, hogy az olvasás terén már egy-két éves gyakorlatra szert tevő kisiskolás átrágja magát akár több száz oldalas műveken is.
Kertész Erzsi 59 oldalas Labirintójára azt is mondhatnánk, hogy egy nagyobb lélegzetvételű mese, hiszen szerkezetileg nincs fejezetekre tagolva, mégis a fent említett műfaji sajátosságoknak eleget tesz. A történet az utazás motívumára épül, mely általában kalandot, az újnak a megismerését, a kiszámíthatatlanságot, az izgalmat rejti önmagában.
Szereplői között találunk a népmesékből ismert klasszikus szereplőket (királyfi, sellő), de olyan állatokat, figurákat is, amelyek már a modern kornak megfelelően cselekszenek, gondolkodnak. Ezért mondhatjuk, hogy a mű a valóság és realitás határán lebeg. Ez a kettősség meseregény műfaji sajátosságából ered, hiszen hibrid műfaj, mely két műfajnak a mesének és a regénynek a sajátos keveréke.
Kertész Erzsi meseregénye sejtelmekkel, titokzatossággal teli jóslással indul. Vízre szállás előtt ugyanis mindenkinek kötelező felkeresni a vészmadarat. A madár vészt jósol. A jósoltató, mint kiderül, a főszereplő, az idősebb királyfi, aki éppen hajós karrierjét (sorsát) igyekszik beteljesíteni. Célja az idősebb királyfik népmesékből ismert sorsának megcáfolása. A vészmadár a jósolt vész ellenére, nem zárja ki főhősünk szerencséjét sem. Ez némi reményt kelt az olvasóban a boldog végkifejlet bekövetkeztére nézve.
A titokzatosság folytatódik az indulás körülményeinek bemutatásában, megtudjuk, miért is hívják a tavat Labirintónak, miért kelt útra rajta a királyfi, kik lesznek az utasai, merre indulnak el, és hogyan fogják elnevezni a hajót.
Labirintó a nagybetűs Tó, az élet szimbóluma, mely tele van akadályokkal és veszélyekkel, mely próbára teszi főhősünket. „A Tóról nem szokás visszatérni.” – tudjuk meg mindjárt a könyv elején. Erre utal a neve is. Nevét mindenki suttogva és áhítattal ejti ki, és a fiúgyermekek zöme már úgy nő fel, hogy ha majd felcseperedik, megdönti ezt a hagyományt. No, hát erre vállalkozik a mi hősünk, akit elszántságában az a szándék is erősít, hogy ő nem rendelkezvén a kisebbik gyermek talpraesettségével, idősebb testvérként bebizonyítsa kompetenciáját.
A klasszikus népmesék sablonja itt is meginogni látszik. Lázár Ervin óta a modern mesék nemcsak szerkezetükben rúgják fel a klasszikus népmesei hagyományt, hanem rugalmasan kezelik az állandó szereplőköröket és népmesei funkciókat is. A főszereplő esetében a modern mesékre jellemző szerepkörök inverziójával él a szerző, nem a kisebbik királyfit próbálja győzelemre vinni, hanem a nagyobbik királyfit, és ezzel fölülírja a klasszikus népmesei hagyományt.
A szereplők, akikkel főhősünk útra kel, igen szokatlan, furcsa figurák. Egy vezetői kvalitásait kamatoztatni vágyó filozófiát oktató macska (Öcsém), egy túl korán földet érő hullócsillag, (Hiú Ábránd) egy a pályáját fotómodellként kezdő, de színésznői karrierre vágyó Vényusz, a nyúl, a mágikus iszappakolásra vágyó szeszélyes Villő, a sellő. Klasszikus népmesei hagyományokra épül tehát ez a szimbolikus indítás, hiszen mindannyian egy hiány megszüntetése, egy rejtett vágy beteljesítése, a boldogság megtalálása céljából kerekednek fel, és ez alól, maga a hős sem képez kivételt. És ez a XIX. század végén megjelent amerikai Baum Óz, a nagy varázsló meseregényéből ismert alaphelyzetet is felidézi bennünk.
A főhősnek talpraesettségének, kitartásának és fegyelmezettségének köszönhetően csak részben sikerül utasait a vágyott helyre eljuttatni, mégsem teljesedik be minden utasának a vágya. Macska ugyanis, egy idő után visszatér.
A Labirintó alapkoncepciója, felépítése bár a népmese fonalához kötődik, a bonyodalom kidolgozatlansága, a felállított próbák, problémák (az utasok célhoz juttatása, eleget tenni a feladatnak, a tó titkának megfejtése stb.) megoldatlansága, a konfliktus hiánya, az igazi egyszemélyes győzelem és boldog végkifejlet elmaradása a kortárs meseregények sajátosságát igazolja.
A könyv vége felé érve úgy tűnt, mintha a szerző szándékosan tartogatta volna a bonyodalmat, az izgalmakat az utolsó lapokra. A macska visszatérése, és főhősünkkel keletkezett konfliktusa a könyv befejezése előtt csúcsosodik. Mindez izgalommal tölti el az olvasót.
Egyéni érdekekről, a dicsőségről mond le a Macska, mikor vízbe dobja a Térképet? Miért mond le Macska javára hasonlóképpen a főhős, ha útra indulása előtt egyetlen cél lebegett előtte: megfejteni Labirintó titkát. A sorsolás körüli bonyodalmak átírják a tündérmesékből megszokott népmesei morált, és elviszik a végkifejletet egyfajta filozófiai sík felé, és ezzel mintegy nyitottá teszi a művet:
„Persze, ki tudja, mennyi esélyem van erre?
Hányszor jön el a nagy lehetőség?
Egyszer már elúszott a nagy vízen. Eljön másodszor is?
És vajon érdemes-e élni vele?”
Ez a fajta befejezése a műnek a Lázár Ervin-féle hagyományt viszi tovább: a modern meseregények hőse esetlen, távol áll tőle a sorsával szembenéző sárkönyölő dalia, aki mindenáron véghezviszi feladatát. Míg becsületességre hivatkozva átengedi a győzelmet másnak, aki élni tud vele, őt elsodorja az élet.
A jóslat beteljesült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése