Este van. Elcsendesül a ház. A gyerekszoba ajtaja nyitva. Kihallatszik belőle a Csodafa immár megszokott zenei motívuma és Mácsai Pál kellemes mesélőhangja.
Több mint egy éve gyerekeim kedvencévé vált a Csodafa.
„Győztél, kertész bácsi!”
Milyen kertész az, aki el akarja pusztítani a fát, amelyet nevelt?! Ráadásul pont egy muzsikáló csodafát! És hogyan győzhetett ő, ha egyszer rosszat akart? A csodafa mesekönyv ajánlójában csak részben vannak válaszok…
Megjelenésekor nagyobbik fiam csak négy éves lévén félretettem a könyvet, és csupán hatodik születésnapjára kapta meg. Azóta minden este kötelezően a könyv mellékelt CD-jét kéri elalvás előtt, esti mese után. Bevéve tudja a szöveget. Ez az, ami megnyugtatja.
Mi mással kezdődhetne A csodafa című mese, mint azzal, hogy „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kertész”. Ez a kertész egy fát nevelt (képregényszerűen láttatja az illusztrátor, ez a megoldás még többször előfordul). Ez a csodafa muzsikált és ezért madarak, gyerekek, pillangók kedvence volt. A kertész irigykedni kezd a fát kedvelőkre, és annyira dühös lesz a fára, hogy baltával akarja elpusztítani. Az illusztrációk: a dühtől kivörösödött arc, a balta a kézben, majd a hatalmasra kitátott szájak rendkívül kifejezőek, mégsem agresszívak. A balta használatára persze nem kerül sor, mert megjelenik egy koldus, akinek a kertész elmondja, hogy hálátlannak tartja a fát, és aki megérti őt, együttérez vele. Ennél a pontnál én már előrevetítettem a mese végét: a koldus a pszichológia eszközével menti meg a fát. De nem így folyatatódik a mese, van egy csavar a történetben, amit nem szeretnék elárulni: ki tulajdonképpen a koldus és mit akar? A kertész győz, a fa életben marad, hiszen egy csodafa nem pusztulhat el! És a csodafa először és utoljára megszólal: „Szükségem van rád, kertész!”, megindokolja ezt, és azt is, hogy miért a kertész a győztes, akinek az örömébe szégyen is vegyült.( Demeter Éva)
Marianne Poncelet meséjét évfolyamvezetőként végzős hallgatóimnak is felolvastam, hiszen üzenete, mondanivalója azt hiszem vitathatatlanul találó a jövő pedagógusainak is, hiszen a nevelő, tanító kertész-metaforája mindenki számára evidens hasonlatként szól. Ezért minden egyes alkalommal, mikor fiaimnak olvasom akarva-akaratlan magamnak is üzenek általa: “Aki fát ültet, annak tudnia kell, hogy a fa gyümölcsét többnyire mások szedik le.”
Bár moralizáló jellegű, olyan a csodafa monológja, akárcsak a könyv borítójára került illusztráció: hozza mindazt az erőt, nyugalmat és biztonságot, amit a fa képzete jelent, a családfától kezdve az életfán, világfán keresztül a keleti filozófiák fa elemével bezárólag. A zenéről annyit: vele együtt kerek ez a mese, és Molnár Szabolcs zenekritikus írása a könyv/ CD végére nagyon kellett! Ami számomra zavaró volt: többféle betűtípust használtak és az egyik nehezen olvasható, még másodszori felolvasáskor is megakadtam. Szerintem itt az esztétika a funkció rovására ment. (Éva)
Hogy mit ért a történet erkölcsi magyarázatából egy 6 éves, azt fiamtól kérdeztem. “Nekem az tetszik a legjobban, mikor megszólal a fa.” Vagyis a gyerek ráérzett a mese tetőpontjára: a csoda megtörtént. A koldus ijesztő képén túl, melyben természetesen a klasszikus mesékből már megszokott gonosz megtestesítője szól vissza, a kisgyerek tehát könnyedén azonosul a gyerekszereplőkkel, illetve segítségükkel talán könnyebben átérzi, megérti a főszereplő kertész tévelygéseit is.
A klasszikus mese kellékeit felhasználó mese (lásd jó-gonosz küzdelme, szerkezete: a konfliktus majd végén a megoldás, szerepköre stb.) igazi katarzisélményt nyújt a gyereknek.
A könyv sikere nem csak a pedagógiai vonatkozásai miatt egyértelmű, hanem zenei szempontból is, hiszen a családunk feje filharmonikus, klarinétművész, aki különösen megörvendett ennek a műnek, mely kiegészítheti otthon is a nevelőhangversenyekre fiait rendszeresen elcipelő apa zenei nevelését. A felvétel kapcsán előkerültek a hangszerlexikonok, és elkezdődtek az azok történetét, felépítését, funkcióit magyarázó apai leckék. A könyv tehát ilyen szempontból is igen hasznos, felkeltheti a gyerekek érdeklődését a hangszerek világa iránt, talán kedvet is kapnak a klasszikusok megismeréséhez, a klasszikus zenei ízlés kiműveléséről nem is beszélve.
Amikor CD-n hallgattam a „szimfonikus mesét” és a szöveg Mácsai Pál hangján szólt, teljesen elbűvölt ez a mű!
Marianne Poncelet A csodafa című meséje 2007-ben jelent meg a Csimota kiadónál, Tóth Krisztina fordításában, Takács Mari illusztrációival. A könyvhöz CD melléklet jár, amelyen Orbán Györgynek a meséhez szerzett zenéjét a Nemzeti Filharmonikusok adják elő, a mese és Molnár Szabolcs zenekritikus vezető-szövege Mácsai Pál hangján válik hallhatóvá. (Éva)
Kisebbik fiam, aki most 4 éves örömmel szemléli a könyv csodálatos illusztrációit, (melyek Takács Mari kezemunkáját dicsérik,) neki még szüksége van az illusztrációk kiegészítő munkájára, hogy követni tudja a történetet, illetve hogy lelkében megérlelje a mese üzenetét. Mindazoknak ajánlom, akik szeretik a tanulságos, erkölcsi célzatú meséket, melyek emberi hibáinkra világítanak rá, illetve azoknak akik kedvelik a szimfonikus zeneműveket.
Zene-kép-szöveg hármas egységeként, egy csodálatos kiadvánnyal nyújt felejthetetlen élményt számunkra az ötletességét, művészi igényésségét immár sokadjára bizonyító gyerekkönyvkiadó, a Csimota.
Többen, sokféle területen alkottak azért, hogy jó könyvet tapintsunk-nézzünk-olvassunk-hallgassunk. Olyan könyv ez, amit többszöri olvasásra/ hallgatásra ajánlok. (Éva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése