A papírszínházról

 Fogalma

A kamishibai japán eredetű szó, jelentése papírszínház (”színházi játék papírból”), egy a japán budhista templomokban elterjedt, tehát eredetét tekintve japán mesemondó módszer volt a XII. században. Lényege abban ragadható meg, hogy egy szóban előadott történetet az előadó papírlapokra festett képek segítségével tett szemléletesebbé. Eredetét tekintve először a budhista szerzetesek ún. emakimonok, képtekercsek segítségével illusztráltak egy-egy általuk előadott nevelő célzatú, erkölcsi tanulságot hordozó történetet. Kétségtelen, hogy a képi megjelenítéssel könnyebb volt a hallgatóság figyelmét lekötni és fenntartani. Így vált egyik legnépszerűbb mesemondó módszerré, eszközzé a később századokban is.

Története

Míg a középkorban a hallgatóságot alapvetően az írástudatlan néptömegek képviselték, a mesemondók pedig a budhista szerzetesek köréből kerültek ki, a papírszínház mint hagyományos előadói módszer a későbbi évszázodokban is fennmaradt. Igazi reneszánszát azonban a századelőn élte meg, hiszen az 1920-as években ismét felfedezik. Ebben a korban a mesélő, az ún. gaitó faluról falura járt kerékpárjával, fakeretes papírszínházával, kezében két ugyancsak fából készült kerepelővel, amellyel érkezését jelezte. Ebben az időben a fő hallgatóság a gyerekek köréből verbuválódott, akik a mesemondótól édességet vásárolva és a legjobb helyeket, az első sorokat elfoglalva nagy érdeklődéssel kísértek végig több mesét, történetet is. A mesemondás közben az előadó egyenként húzta elő a színesen illusztrált „történetszeleteket”.

A kamishibai 20-as évekbeli népszerűségének feltételezett oka a korabeli gazdasági válság, a nagyfokú elszegényesedés lehetett, melynek következtében ötletes egyéni pénzkeresési forrásokhoz nyúlt a lakosság egy része. A II. világháborút megelőző korszakban a kamishibai mint mozgó színház és olcsó szórakozási, időtöltési lehetőség merült fel több japán polgár fejében, akár mint könnyű pénzszerzés lehetősége, akár mint a teljes társadalmi pesszimizmus, elkeseredettség némi oldására alkalmas módszer.

Az 60-es évek végén ezt az utcai mesélő módszert teljesen kiszorította a televízió, a benne rejlő didaktikai jelentőségét azonban felfedezte az intézményes oktatás, így vált az iskolákban folyó irodalmi nevelés népszerű eszközévé.

Létezik a módszernek a modern számítógépes technikákban is alkalmazható változata (úttörője Jennifer Diane Reitz), statikussága ellenére vonzó megjelenítési technikák egyike maradt a mai bizniszvilág, illetve a reklámszakma berkeiben is.

A papírszínház mint terápiás módszer

Az utóbbi évtizedben Magyarországon a papírszínház a gyógypedagógia felől érkezett a köztudatba, hiszen a Mozgásjavító Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye és Diákotthon "Csillagház" (halmozottan sérült) tagozatának gyógypedagógusai megkeresésére a Csimota kiadó egy speciális igényeket is figyelembe vevő mesesorozatot kívánt megjelentetni. A sorozat legfőbb célja, hogy eszközt biztosítson olyan intézmények pedagógusainak, ahol fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak.

Használata

A papírszínház használatát könnyen elsajátíthatja bárki. Volna egy pár tanács, amely hatákonyabbá, drámaibbá teheti a mesélést. Mivel a hallgatók vagy nézők esetén a lapok cseréje, mozgatása fejt ki drámai hatást, fontos szempont, hogy a mesélő a megfelelő pillanatban késletesse vagy éppen gyorsítsa a képek kihúzását, rövidebb vagy hosszabbb hatásszüneteket tartva. A képek „felfedésének” a dinamikájában, sajátos ritmusában, illetve annak a szövegmondáshoz való igazításában rejlik a technika lényege. A mesemondónak éreznie kell, hogy mindez a különböző hatáskeltésnek, a bizonytalanságkeltésnek vagy éppen a kíváncsiság fokozásának, a váratlan megmutatásnak az eszköze. Ezen kívül a helyenként kiszólások, a hallgatóságnak intézett kérdések, a nézőkkel való kapcsolattartás is fontos szempont a papírszínházas mesélésnek. Mindezeket jól kell tudni hasznosítani. Idővel kellő gyakorlatra tehetünk szert ezen a téren. Eredményességünket azonnal lemérhetjük a gyerekek arcán, viselkedésén.

Óvodai-iskolai haszna

A kamishibai a szövegértő képesség és az olvasási képesség fejlesztésének hatékony és vonzó eszköze. Amerikában az olvasni még nem tudó óvodás korosztály körében igen gyakran alkalmazott módszer. Az angol szakirodalom az olvasási/szövegértő képesség megnevezésére a “literacy” kifejezést használja. A kifejezés magába foglalja a saját és mások gondolatainak és érzéseinek különböző közlési csatornákban megjelenő, tehát verbális, vagy képi síkon megjelenő, illetve az írott vagy mondott szövegek megértési képességét is. Ma, a vizuális kultúra fénykorában nem meglepő ennek a defíniciónak az ilyen mértékű kiszélesítése. Hogy mi köze ennek a kamishibaihoz? Egyszerű oknál fogva: a kamishibai ugyanis a verbális és vizuális információhordozók általi szövegértő képességnek egyedülálló, ennélfogva sajátos eszközévé válhat úgy a szülő, mint a pedagógus kezében, hiszen a két szempontot együttesen, kombináltan hasznosítja. A képeskönyvekből való felolvasáshoz mérten rendelkezik egy plusszal a drámai hatáskeltés eszközével is. Statikussága a színházi előadások életszerűségével ellentétben igénybe veszi a hallgatóság képzelőerejét is.

Mindezen kívül lényegéből fakadóan számos pedagógiai hasznát is megemlíthetjük: fejleszti a gyerekek empátiáját, érzelmi intelligenciáját, a koncentrációs készségét, figyelmét, megfigyelőképességét, szövegértő képességét, szókincsét, vizuális és auditív memóriáját, esztétikai érzékét, ízlését, vizuális kultúráját, ugyanakkor közösségformáló ereje is tagadhatatlan. Visszaad valamit abból a hagyományos mesemondói gyakorlatból, melyet elődeink műveltek az ősközösségekben.

Sokrétű pedagógiai haszna ma már tagadhatatlan.


Mikor és hogyan kerültem kapcsolatba vele?

Én először 2009-ben találkoztam a papírszínházzal Sepsiszentgyörgyön, ahol egy Benedek Elek Emlékünnepségen megrendezett könyvkiállítás kapcsán a Csimota kiadó is képviseltette magát. A Bod Péter könyvtárban gyerekek gyűltek össze meghallgatni a Hamupipőke meséjét. Drámai hatásával igazi színházi élménnyé varázsolta a meseolvasást. Akkor döntöttem el, hogy megvásárolom gyerekeimnek is, talán elsőként városunkban. Ma már nemcsak az esti meseolvasáshoz használom, hanem a tanítóképzőkben, leendő pedagógus-hallgatók körében, illetve különböző rendezvényeken, gyermekfoglalkozásokon is népszerűsítem ezt a csodálatos mesélési technikát. Hála a Csimota Kiadónak!

A Csimota Kiadó érdeme

A Csimota által bevezetésre szánt papírszínház első megjelenésekor hat mesét (A méhkirálynő, Hamupipőke, Békakirály, Jancsi és Juliska, Az aranyhalacska, Brémai Muzsikusok) dolgozott fel, de a mesék száma folyamatosan bővül. Azóta megjelent mesék: Valentin, Vigyázz, vadász, ne gatyázz!, Lássuk a medvét!, Circus Maximus, Violetta és Rigoletto. A mesék szerzői és illusztrátorai a szakma ismert és elismert képviselői.

A kiadó célja, hogy a papírszínházat a gyógypedagógiai intézeteken kívül a hagyományos óvodákban, iskolákban, gyermekkönyvtárakban és egyéb olyan intézményekben, ahol gyermekek nevelése, foglalkoztatása folyik ismertté és népszerűvé tegye.

Bővebb információt a kamishibairól a következő linken találtok: http://www.kamishibai.com/ , a magyar vonatkozásáról: http://www.papirszinhaz.hu/

Papírszínházazni jó! Használd te is!