2011. október 3., hétfő

Szeptember 30-át, a Magyar Népmese Napját ünnepelték Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és Marosvásárhelyen

A Magyar Népmese Napja alkalmából, szeptember 30-án délután 5 órától a Csíki Anyák Egyesülete a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskolában színvonalas rendezvényt szervezett.

Mint tudjuk a Magyar Népmese Napját 2005-ben szervezték meg először Magyarországon a Magyar Olvasástársaság kezdeményezésére, és azért éppen szeptember 30-án, mert ezen a napon született Benedek Elek. A nap célja, hogy a könyvtárosok, az óvónők, a pedagógusok és a mesével foglalkozó szakemberek, valamint a meseszerető gyerekek és felnőttek ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Biztató az a tény, hogy az utóbbi években Erdélyben is sor kerül ilyen rendezvényekre, lelkes tanároknak, pedagógusoknak, a gyermekirodalom és a gyermekkultúra elkötelezettjeinek köszönhetően. 
Az idén a Csíki Anyák Egyesülete ezen a napon számos tevékenységgel várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. A programok részben párhuzamosan folytak, ki-ki gyermeke korának, illetve érdeklődésének megfelelően választhatott. A péntek délutáni rendezvény az olvasás és a családi közös kulturális programok népszerűsítése jegyében telt.

A nagyobb óvodások és kisiskolások Kőrössy Erika (gyermekirodalmi berkekben egyszerűen Ruki) és Lázár Mónika vezetésével nemezelni tanulhattak, közben Márdirosz Ágnes és Zsigmond Éva Beáta mesét olvasott. Szintén 17 órától textilkönyves foglalkozásra, mesemondásra került sor a babák bevonásával. A kiscsoportos foglalkozást Demeter Éva (szintén Könyvmutatványos tag), a sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum muzeológusa, a puhakönyves foglalkozások erdélyi kitalálója vezette. 18 órától ugyancsak Demeter Éva vezetésével a nagyobb gyerekek kreativitást fejlesztő múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt. A foglalkozások mellett Lázár Mónika nemezkiállítását is meg lehetett tekinteni. Mesekönyv-vásár, valamint diavetítés is zajlott minden korosztálynak. A rendezvényt Csíkszereda Önkormányzata támogatta.


Hasonlóképpen ezen a napon szerveztek Sepsiszentgyörgyön is gyerekfoglalkozásokat, melynek a Bod Péter Megyei Könyvtár adott otthont. A rendezvény vendége ezúttal a csíkszeredai Gutenberg kiadó volt, amely tavaly Marosvásárhelyen, idén Csíkszeredában és Kolozsváron, ezúttal pedig a Sepsiszentgyörgyi közönség számára mutatta be Mátyás királyról szóló gyönyörűen illusztrált mesekönyveit. A könyvbemutatón kívül a rendezvény programjában szerepelt még
- Meseolvasás és papírszínház Fekete Máriával, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészével
- Muzsika a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Gyűszűvirág régizene-együttese előadásában, hangszer-bemutató
- Hogyan készül az illusztráció? – játékos műhelymunka Mezey Ildikó illusztrátorral.
- A legkisebbek társasjátékkal és kirakóval játszhattak, majd rövid időre beöltözhettek Mátyás királynak, lovagnak vagy udvarhölgynek.

A Népmese Napjáról Marosvásárhelyen is megemlékeztek a Kulcslyuk könyvesboltban, valamint a Bod Péter Diakóniai központban Az égig érő fa címmel.  A főleg óvodásokat és kisikolásokat célzó érdekes, vonzó foglalkozásokban gazdag (rajzolás, kiállítás, kézműves foglalkozás, meseolvasás stb.) rendezvényt a Megyei Tanács támogatta. Úgy tűnik a KULCS Egyesület kezdeményezéseként tavaly először megrendezésre kerülő Mesenap immár hagyománnyá vált Marosváráhelyen.


Gratula a szervezőknek!

A marosvásárhelyi rendezvényről bővebben lásd: http://www.szekelyhon.ro/szekelyfold/marosszek/mesenap-marosvasarhelyen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése