2010. június 14., hétfő

Ünnepi Könyvhét

Valóban ünnepi volt számomra. Több oknál fogva: az erdélyi Előretolt Helyőrség kiadta László Noémi Feketeleves című kötetét, mely a szerző első gyerekverskötete, s melyre ol régen várok már. A hazai gyereklapokból már ismertem és nagyon megkedveltem Noémi verseit. Író-olvasó találkozókon is olvasott fel belőlük, s nagyon hiányoltam a kötetét. Már a tavaly is faggattam ez ügyben, midőn egy szeptemberi konferencián volt szerencsém szobatársamként tisztelni kedves személyét. És ezen még dobott az a tény, hogy Keszeg Ágnes illusztrálta a könyvet, aki az erdélyi kortárs illusztrátorok talán legmarkánsabb képviselője. Nem is kaphatott volna bájosabb, találóbb illusztrátort kötetéhez Noémi!
Az Előretolt Helyőrség kolozsvári Kiadó ezúttal II. gyerekkönyvét adja ki. Az első, ha még emlékeztek, Fekete Vince Piros autó lábnyomai a hóban című szintén verseket tartalmazó kötete volt.
Egyébként a nemrég megjelent Aranysityakban Lackfi János 4 erdélyi szerzőtől válogatott kötetébe. Ezek a következők: Demény Péter, Balázs Imre József, László Noémi és Máté Angi. Érdekes, hogy míg a Friss tintá!-ba az erdélyiek közül: KAF, Kányádi és Visky kerülnek be néhány költeménnyel, addig az Aranysityakba ennél is frissebb, kortársabb versek jelzik az erdélyi gyermeklíra legifjabb vonulatának jellegzetes verseit. Ez utóbbiakban sokkal egyénibb és egyben eltérőbb a hang: mindenki egyéniségének megfelelően új utakat keres a magyar gyereklíra megújítására: mondanivalójának mai nyelvezettel, mai szemlélettel, hangulattal, egyéni színnel való kifejezésére.
Demény Péternek az Ágóbágó naplója címú gyerekverskötete a Koinóniánál jelent meg, nem is olyan rég, szintén Keszeg Ági rajzaival. És ugyancsak Keszeg Ági illusztrálta balázs Imre Józseg Hanna-hinta nemrég megjelent első gyerekverskötetét. Mivel a a Noémi kötetét is Ági illusztrálta, e könyvek amolyan ikreknek is tekinthetők.
Büszkék vagyunk rájuk!
Máté Angiról bővebben egy kicsit később. (Nemrég kaptam kézbe, most olvasom Marcinak a Volt egyszer egy... mesekönyvét: lenyűgöző!!!)

3 megjegyzés:

  1. Kedves Kinga! Köszi az infókat. Jó lenne, ha kapható lenne Budapesten is Noémi verseskötete. Már a borítója is milyen jó! :)

    VálaszTörlés
  2. Pedig Noémi ott volt vasárnap a Könyvhéten, Pesten dedikált, 25-én pedig Kolozsváron lesz a könyv bemutatója. Noémi terveiről a Helikonban olvashatsz. Készül egy másik gyerekkönyvel is, mely valamikor szeptemberben fog megjelenni a csíkszeredai Bookart Kiadónál.
    Csilla, voltam benn a Pallas-Akadémia könyvesboltban, itt Vásárhelyen, de nem volt Csodaceruza. De nem baj, megrendelem a Bookline-ról.Puszi

    VálaszTörlés
  3. hello i am from Koloszvar and i really want this book as a present ! can you recommand me where i can buy it?

    thanks

    VálaszTörlés