2023. november 1., szerda

29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Gyermekprogramok






„Nagy örömünkre szolgál, hogy az olvasás, mint szabadidős tevékenység nem szorul ki a fiatalok életéből. Idén 200 csapat jelentkezett az olvasójátékra, ez 663 diákot jelent. Ez az adat is bizonyítja, hogy felneveltünk egy olyan fiatal generációt, akik évről-évre itt vannak a könyvvásáron. Idén is vendégül láthatjuk az olvasásra kiadott kötetek szerzőit: Egressy Zoltánt, Kolozsi Lászlót és Pifkó Céliát és Bernáth Zsoltot, utóbbi Máltáról érkezik, hogy találkozzon az erdélyi olvasókkal. De itt lesz a gyerekek által igen kedvelt Kuflik szerzője, Dániel András, a Napsugár főszerkesztője és sok kedvelt gyerekvers írója, László Noémi vagy éppen a papírszínház-meséiről ismert Tasi Katalin és Bajzáth Mária, a népszerű Mesekincstár szerzője”. A gyerekprogramok keretében az erdélyi Gutenberg, Koinónia és Kreatív könyvkiadók gyerekeknek, fiataloknak szánt újdonságaival is találkozhatnak, hiszen egy könyvvásár elsődleges feladata, hogy az újonnan megjelent hazai kiadványokat ismertesse, népszerűsítse. Idén a gyerekprogramokat is a vásármottó szellemében tervezték, így több zenés, könyves program várja a legkisebbeket és a kicsit nagyobbakat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése