Interjú Kertész Erzsivel

A mai kortárs gyermekírók különböző területekről (filmes szakmából, pedagógusi, képzőművészeti vagy mérnöki pályáról) érkeznek a gyermekirodalomba. Sokan nem tudják rólad, hogy végzettséged szerint pszichológus vagy. Mi indított el az írói pályán, mi inspirált az írásra?

Egyértelműen a gyerekeim. Ez állítólag nem ritkaság, sok gyerekkönyvszerző így indul el a pályán. Amikor a nagyobbik fiammal otthon voltam, és elkezdtem neki gyerekkönyveket vásárolni, visszatértek a mesékkel és ilusztrációkkal kapcsolatos kedves emlékeim. Az irodalom soha nem állt távol tőlem, és egyszer csak bevillant, mi lenne, ha én is megpróbálkoznék a meseírással. Pár hétig lázban tartott ez a merész ötlet. Megírtam a Labrintó című meseregényt – amely egyébként inkább nagyobbaknak szól −, és elküldtem néhány kiadónak. A Cerkabella pozitív választ adott, így indult el az együttműködésünk. Amikor a gyerekek nagyobbak lettek, úgy terveztem, hogy visszatérek a szervezetpszichológusi munkámhoz, de nagy örömömre egyre több pozitív visszajelzést, és szerzői felkérést kaptam, így mostanában elsősorban íróként dolgozom.

Több, mint tíz mese, meseregény, kalandregény (Labirintó, Dalia és Dália, Göröngyös úti iskola I-II., Állat Kávézoo, Panthera I-II., Nem mese, Fény Sebestyén, A feltaláló, Ludmilla megolddja) szerzőjeként váltál ismertté az olvasók körében. Melyik a legkedvesebb műved, és miért?

Ez nehéz kérdés. Az előbb említett Labirintót azért szeretem, mert az indított el ezen az izgalmas úton. De a többi kötethez is kapcsolódnak fontos emlékek, érzések. Például a Panthera, amelynek most írom a 3. részét, és darabonként 300 oldalas könyv, azért különleges számomra, mert olyan régóta foglalkozom vele, hogy egészen összeolvadt a mindennapjaimmal. Folyamatosan együtt élek a szereplőkkel, nyomon követem, ahogy változnak, ismerem őket, mint a tenyeremet. Az Állat Kávézoo-t pedig írni szerettem nagyon. Ez a történet tele van abszurd kávéházi jelenetekkel, és írás közben néha magam is elcsodálkoztam, hol rejtőzött bennem eddig ez a fajta iróniára, komolytalanságra, ugyanakkor jelentős rosszindulatra való hajlam? De bármelyik könyvet ki tudnám emelni valamilyen szempontból, tehát nincs igazán kedvencem.

Minden jó meseregény legalább két síkon olvasható. Másként olvassa a gyerek, mást olvas ki belőle a felnőtt. Ez a kettős, diffúz jelleg a te meseregényeidre is érvényes. Mennyire szándékos ez részedről?

Soha nem tervezem el előre, hogy többsíkú könyvet fogok írni. Inkább arról van szó, hogy én komolyan veszem a mesét, mint olyan műfajt, amely bármely korosztályhoz szólhat. Egyszerűen nem tudok úgy gondolni rá, mint ami csak a gyerekeké. Néha elmarasztalást, néha dicséretet kapok amiatt, hogy olykor meglehetősen lazán kezelem az életkori szempontot. Ebből főleg olyan nehézségek szoktak adódni, hogy ha a felnőtt olvasat nagyobb súlyt kap a mesei jelleg mellett, akkor elég nehéz korosztályt meghatározni a könyvhöz. Pedig ez érthető okoból fontos. Azt hiszem, az egész meseírásban ez számomra a legnehezebb dolog.

A XX. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretén belül első alkalommal meghirdetett Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték első kategóriájának kijelölt olvasmánya szintén a te regényed volt, a 2014-ben megjelent Dalia és Dália, mely egy roppant szórakoztató, ugyanakkor tanulságos párválasztós lovagmese. A középkorba visszaröpítő meseregényed főhőséül egy igen céltudatos, határozott fiatal várúrnőt és egy gyámoltalan lovagot választottál. Ma, amikor egyre népszerűbbek a különböző gender-elméletek a nő és férfi kapcsolatok megítélésében, volt-e a hősök megformálásában szándékosság?

Nem a gender-elméletek hatására fogtam hozzá ehhez a szerelmes lovagi történethez. Úgy gondolom, hogy ősi és örökzöld témáról van szó, amiről egyébként szinte mindenkinek van véleménye, ami ráadásul időnként változik is. Egyszóval a téma szinte kimeríthetetlen. Ebben a mesében egyébként – ahogyan más történeteimben is – elsősorban a karakterek foglalkoztattak, és az ő sokféle egymásra hatásuk, ami változatos dinamikát, érzelmi sokszínűséget eredményez. Ironikus hangvételű könyvről van szó, a jellemhibákat erősen kisarkítottam benne, és sem a férfiak, sem a nők nem úszták a meg a kifigurázást. Remélem, a modern lovagok és várúrnők nem haragszanak rám nagyon ezért.

Idén több mint száz kisiskolás kapcsolódott be olvasójátékunkba, és olvassa legújabb művedet,  a Fény Sebestyént. Könyved egy kíváncsi és kedves földönkívüli lényről szól, aki bolygónkra látogat. Miért épp ezt a témát változtattad meseregényed témájául?

Mostanában jöttem rá, hogy szeretem a kicsit kívülálló főszereplőket. Az ő bőrükbe bújva, az ő szemszögükből megmutatva az egészen hétköznapi dolgok is különös színezetet kapnak, a megszokott mintázatok megkérdőjeleződnek. Én élvezem az ilyen távolító rátekintést, ami sokszor humor forrása, máskor pedig elgondolkodtató lehet. Fény Sebestyén alkalmankénti Föld bolygó-látogatásai néhány egészen szokványos témát helyznek új megvilágításba. Sebestyén egyben a gyermeki nézőpontot is képviseli, hiszen a helyzete hasonló a világot fokozatosan felfedező gyerekéhez is. Orosz Annabella illusztrációi pedig annyira telitalálatok, hogy nem is álmodhattam volna nála hitelesebb közvetítőt Fény Sebestyén sajátos világához, nyitott és mindenre rácsodálkozó lényéhez.

Idén több könyved is megjelent, köztük a Panthera kalandregény-sorozatod második darabja. Ez a két kötet  nagyobb gyerekeknek, a 11-12 éves korosztálynak szól. Nemcsak terjedelmüket tekintve különböznek előző meseregényeidtől, hanem a műfajt tekintve is. Mesélj egy kicsit erről a két könyvről!

A Pagony kiadó felkérésére született ez a sorozat, mostanában fejezem be a harmadik részét. Egy kalandregény megírására kértek, én pedig nem sokkal előtte nagyon izgalmas cikket olvastam egy magashegyi hegymászó expedícióról. Ez a két impulzus valahogy találkozott a fejemben, és elhatároztam, hogy kicsit elmélyülök a témában, és gyerekek főszereplésével hegymászós könyvet fogok írni. Elolvastam pár szakkönyvet, és bár nem lettem szakértője a témának, de így már bátrabban mertem hozzányúlni. Azért a mesei elmeket sem hagytam ki történetből: a gyerekeket egy trükkös szerkezet lekicsinyíti, és egy hógömbbe zárt hegyet kell megmászniuk, ami ráadásul kincset is rejt. Örömmel tapasztalom, hogy a fantázia és realitás ilyesfajta vegyítése általában tetszik a kiskamaszoknak.

Az olvasóvá nevelés alapozó szakaszában rendkívül fontos, hogy olyan könyveket adjunk a kezdő olvasók kezébe, amelyek terjedelemben, nyelvezetükben és témavilágukban is igazodnak a kis olvasók igényeihez. Olyan művekre gondolunk, amelyek segítségével könnyebben, gyorsabban, szórakoztatóbban megy az olvasástanulás. Nemrég csatlakoztál a Pagony kiadó Olvasni tanulok – sorozatához A feltaláló című meséddel. Milyen szempontok alapján jött létre ez a mű?

Itt komoly pedagógiai szakértelemmel megtámogatott sorozatról van szó. Az olvasni tanulás cseppet sem könnyű folyamatát igyekeznek minél könnyebbé tenni a kisiskolások számára. Ezek a könyvek minden szerzőnél négy kötetes sorozatot alkotnak. Az első kötet a teljesen kezdő olvasóknak szól, kevés szöveggel, sok képpel, nagy betűkkel. A további kötetek, melyek tartalmukban kapcsoldónak az előzőhöz, fokozatosan nehezednek, mindig figyelembe véve a következő szint kívánalmait. Szerzői szempontból egyébként az első könyv megírása a legnehezebb, hiszen a fejünkben megszülető történetet egyszerű mondatokkal, rövid szavakkal kell elmesélni, így aztán tényleg minden egyes szót alaposan meg kell fontolni, úgy, hogy a történet közben azért ne veszítsen a vonzerejéből.

A 2010-es évek előtti időszakban a külföldi gazdag gyermekirodalommal ellentétben hiányoztak a magyar könyvpiacról azok a gyerekkönyvek, amelyek az iskolai életről, valamilyen iskolai konfliktusról, problémáról szóltak. Ezt a hiányt pótolja a Göröngyös Úti Iskola sorozatod, amely az ún. problémaorientált gyerekkönyvek sorába tartozik egy olyan konkrét problémahelyzet (kiközösítés, zaklatás, másság stb.) bemutatásával, amely elemi osztályos gyerekek hétköznapjaiban, iskolai életében bontakozik ki. Lovász Andrea gyermekirodalomkutató ”pszichologizáló” könyveknek nevezi az ilyen alkalmazott irodalmi alkotásokat. Szükség van-e ilyen könyvekre ma? Lehet-e szépirodalmi eszközökkel megközelíteni ezeket a társadalmi problémahelyzeteket? Te hogyan látod ezt a kérdést?

Szeretem azt hinni, hogy egy problémaorientált könyv is nyújthat irodalmi élményt, de természetesen tisztában vagyok az úgynevezett alkalmazott irodalom korlátaival is. Amikor ilyen szöveget írok, én személy szerint arra törekszem, hogy a gyerek ne azt érezze, hogy itt most őt segíteni, tanítani akarják, hanem egy érdekes, figyelemfelkeltő történettel találkozzon, ami megérinti, ami olyan érzelmi-gondolati folyamatokat indít el benne, melyek esetleg tágítják a szemléletét, a problémamegoldó eszköztárát. Persze nem lehet garantálni, hogy az ilyen könyvek mindig célt érnek, de egy segítő szakma képviselőjeként én úgy gondolom, hogy a korlátaik ellenére is van létjogosultságuk ezeknek a köteteknek.

Fontos-e számodra, hogy visszajelzést kapj olvasóidtól? Tartod-e velük a kapcsolatot? Mit jelentenek számodra az író-olvasó találkozók?

Nagyon fontos a visszajelzés. Az író-olvasó találkozókra úgy tekintek, hogy időnként kiszabadulhatok a monitor mögül, a kis zárt világomból, és a való életben találkozom a munkám hatásaival. Nagyon sok pozitív élmény van már mögöttem, és természetesen akadnak kihívást jelentő helyzetek is. Amikor például a gyerekek nem ismerik a könyveimet, és igazából nem is értik, miről akar velük beszélgetni itt ez az író néni, akkor a találkozón enyém a szép küldetés, hogy kicsit felkeltsem a figyelmüket a könyvek, az olvasás öröme iránt. Nagyon sok segítséget, támogatást, visszajelzést kapok könyvtárosoktól, pedagógusoktól, akiknek nagyon tisztelem az olvasóvá nevelés terén végzett kitartó munkáját. Ezek a találkozók egyébként mindig feltöltenek energiával, nagyszerű érzés látni azokat, akiknek írok.

Több könyved a Cerkabella kiadónál jelent meg, akik gazdag és minőségi kiadványaikkal  rendszeresen jelen vannak a Marosvásárhelyi Könyvvásáron. Mesélj nekünk röviden eről az együttműködésről!

Ahogy az elején említettem, a Cerkabellának köszönhetem, hogy egyáltalán elindultam, és aztán ki is tartottam ezen a pályán, ahol kezdő íróként nagyon nem könnyű érvényesülni. Nyulas Ágnes és Lovász Andrea azok, akik bizalmat szavaztak nekem, és akikkel azóta is nagyon jól, és baráti hangulatban tudunk együtt dolgozni. Bízom az ízlésükben, az ítéletükben, akár a szövegről, akár az illusztrátorok kiválasztásáról van szó. Ezen kívül pedig a Cerkabella könyvek egy minőségi szintet is képviselnek számomra. A Tatu és Patu sorozatuk például a gyerekeim állandó kedvencei közé tartozik.

Most min dolgozol? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

A Most én olvasok!-sorozat második része mellett tervben van a Göröngyös úti iskola folytatása is. A Panthera 3. részén az utolsó simításokat végzem, és nem akarom elkiabálni, de hosszabb távon még az is lehetséges, hogy ha az ármakörei megengedik, Fény Sebestyén is ellátogat a Föld bolygóra, néhány újabb mese erejéig.