2010. szeptember 12., vasárnap

Előadások az olvasóvá nevelés kisgyerekkori megalapozásáról

"2009 júniusában, egy akkor egyéves kislány édesanyjaként egy másik anyukától értesültem arról, hogy a marosvásárhelyi Cserealji Református Egyház termében Makkai Kinga pedagógia szakos tanár az olvasóvá nevelésről, gyermekkönyvekről tart előadást. Kapva-kaptam az alkalmon, mert éppen abban az időszakban kezdték a rokonok gyermekemet könyvekkel elárasztani, én meg tanácstalan voltam, mit, mikor adhatok a kezébe, nézegethetek el vele, olvashatok fel neki. A klasszikus gyermekirodalom nagyjait (pedagógusként) ismertem, a kortárs írók azonban teljesen ismeretlenek voltak számomra. Makkai Kinga előadása remek „idegenvezetés” volt a gyermekkönyvek világában, és hiszem, hogy nemcsak számomra, hanem a többi jelenlévő szülőnek is valódi segítség. Az előadóval gyermekirodalomról, előadásairól, meseolvasásról beszélgettünk"- írja az interjú bevezetőjében Kommer Erika, aki jelenleg a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceum német szakos tanára, és doktori disszertációját a romániai magyar és német gyermekirodalomból írja, a BBTE Bölcsészkarán, Egyed Emese irányításával. Örvendetes tény, hogy ebből a témából itt Erdélyben doktorálni lehet!!! És van hozzá érdeklődő!


Az interjút a Csodaceruza szeptemberben megjelenő 45. számában olvashatjátok

Sorozatok – a gyerekolvasók kedvencei

Három jeles erdélyi könyvkiadó sorozatban megjelent gyermekkönyvei

A mesesorozatok mindig is fontosak voltak az erdélyi gyerekkönyvkiadásban Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hajdani Ion Creanga Kiadó népszerű Mesetarisznya-sorozata, majd az 1979-ben indult Nagyapó mesefája nevet viselő sorozat, melyeket gyerekkorom meghatározó mesekönyveiként tartok számon. Általuk lehetett olvasásra csábítani, hagyományőrzésre nevelni, identitástudatra ébreszteni a gyerekeket, és a folytonosság megőrzésében, a fennmaradásban is nagy szerepet játszottak. Akárcsak a rendszeresen megjelenő gyereksajtó-termékek, melyek a gyűjtés és a várakozás élményét biztosítják a gyerekolvasó számára. A kiadók által kínált sorozatok is ezt az izgalmas várakozást, és nem utolsó sorban a rendszeres olvasásra nevelés lehetőségét rejtik magukban.
Az utóbbi tíz évben megjelent hazai sorozatok közül a csíkszeredai Pallas-Akadémia kiadónak két igen fontos gyerekeknek szánt sorozatát érdemes kiemelni. Sorozatok, melyek egyrészt hagyománykövetők, a gyerekek olvasáskultúrájának fejlesztését, alakítását nemcsak az autentikus magyar népmesei hagyomány közzé telével képzelik el, hanem a magyar néppel rokon népek vagy más európai és nem európai népek népmesei kincsével is. Nemcsak az értékes klasszikus meseirodalom és magyar népmesei hagyományt (népmesegyűjtemények, mesefeldolgozások stb.) ápolják, hanem jelentőségük abban is számottevő, hogy a magyar klasszikus és kortárs írók, költők műalkotásait is különböző tematikus szempontú antológiákban vagy önálló kötetként kínálják a fiatal erdélyi olvasóknak.
...
Megjelenik a Csodaceruza 46. számában